videó
Brüsszelnek és Amerikának nagy boldogság lenne, ha a baloldal nyerné a választásokat – Szerencsés Károly a Boomerlázadásban (Videó!)
A február 28-ai Boomerlázadásban Szerencsés Károly történész kifejtette, hogy a XX. század elejétől kezdve – az első és a második világháború időszakát is ideértve – folyamatos támadás indult a demokrácia, a függetlenség és a nemzeti önállóság ellen. Bár a nemzetiszocialista Hitler birodalma összeomlott, 40 év múlva a Szovjetunió is elvérzett, mégis a görög-római keresztény civilizációra épülő Európát 2015-ben újabb szörnyű támadás érte: több millió közel-keleti, afganisztáni, afrikai migránst szabadítottak rá Európára. Szerencsés Károly leszögezte, hogy ez az új politikai erő a globalizmus. És ez a globalizmus, amely visszahozta a kommunista, neomarxista, neoliberális rendszert, azért a legveszélyesebb, mert nem azonosítható személyekkel, központja nem megfogható. A történész azért optimista, mert úgy véli, hogy a magyarok génjeiben benne van a rebellis hajlam, ami ugyanakkor párosul a tervező, építkező mentalitással. Szerencsés azt mondta, a magyarságnak ezeréves küldetése van. Most is példát és irányt mutat a nemzeti szuverenitás, a nemzeti sajátosság, a nyelv megőrzésére, és ezért a mai Magyarország legfőbb politikai irányvonala az, hogy az Európai Egyesült Államok képében ne lehessen az európai nemzeteket bedarálni egy masszába, azonban nem szabad rezervátumokba se kerülniük.Dömötör Csaba Márki-Zay videójáról: Nem gondoltuk, hogy tudnak újat mutatni az érzéketlenségben
Nem gondoltuk, hogy tudnak újat mutatni az érzéketlenségben, de úgy látszik, náluk ebben sincsenek határok. Jó lenne már egy kis emberség és józan ész a politikai túloldalon, legalább ebben a rendkívüli helyzetben – reagált Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára Márki-Zay Péter azon kijelentésére, hogy annak a több tízezer embernek, akik hazánkba menekültek a kárpátaljai magyarok közül, április 3-án már nem kell átjönniük, hogy a Fideszre szavazzanak, mert már itt vannak.Magyar katonákat Ukrajnába? Márki-Zay Szarvas Szilveszternek magyarázkodott, miközben folyamatosan Orbánozott (videó!)
Márki-Zay szánalmasan igyekszik őrizni a lángot és bizton állítja, hogy nem mondta azt, amit tegnap, tegnapelőtt mondott, de ha mégis, akkor viszont nem úgy gondolta és egyébként is inkább Orbán a hibás. Az államférfiúi attitűdöt soha meg nem jelenítő baloldali miniszterelnök-jelöltet Szarvas Szilveszter szembesítette kijelentéseivel.Nem volt elég leváltani a kommunizmust, a bűneit is ki kell beszélni (Videó)
Totalitárius diktatúrák, meggyilkolt áldozatok… Hajlamosak vagyunk csak ebből a szempontból súlyozni a bűneiket, pedig ez messze nem minden. Döbbenetes elvetemültséggel tett tönkre, nyomorított meg embereket és családokat egész életre, sőt nemzedéken átívelően a kommunizmus. Árvák, özvegyek, veszteségek, traumák címmel tartottak erről konferenciát a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából. Az előadók némelyikét szólaltattuk meg.A Pesti TV jelentése a határról - "Nem érdekel, mi lesz! Visszamegyek a gyerekeimért" (frissített videó!)
A Pesti TV stábja péntek délelőtt ellátogatott a beregsurányi ukrán-magyar határátkelőhöz, ahol számtalan ember próbálta meg elhagyni Ukrajnát. A beszámolók alapján az ukrán oldalon több kilométeres a kocsisor, de a gyalogosok ezzel szemben hamar átjutottak a határon. Több család könnyeivel küszködve mesélte el, a férjüket, apjukat nem engedték át a határon és attól tartanak, hogy most látták őket utoljára.Herczegh Anita: Aki segíteni kíván, ne mulassza el! (Videókal)
Felhívást tett közzé a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke, Kozma Imre atya, és a köztársasági elnök felesége, Herczegh Anita, a szervezet jószolgálati nagykövete. Arra kérik az embereket, támogatásukkal csatlakozzanak a háború elől menekülő, és annak következményeitől szenvedő embereket segítő szolgálathoz. A felhívásban Kozma Imre atya így fogalmaz: A segítségnyújtásból nem maradhatunk ki. Életeket szeretnénk menteni. Aki ebben az életmentő programban segíteni kíván, ne mulassza el!Nyitrai Zsolt: a nyugdíjasok 2010 előtt nem kapták meg a nekik járó figyelmet és anyagi megbecsülést
A nyugdíjasok 2010 előtt nem kapták meg a nekik járó figyelmet és anyagi megbecsülést – mondta a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott szombaton, a Facebookon közzétett videobejegyzésében. Nyitrai Zsolt a JóKor magazin új számának megjelenésével összefüggésben hangsúlyozta: a 2010 előtti kormányok rosszul kezelték a válságot, mert elvettek egyhavi nyugdíjat az idősektől. Hozzátette: a 2010 előtti kormányok a gazdasághoz is rosszul nyúltak, mert nem kerülhetett sor nyugdíjprémium kifizetésére.Orbán Viktor: Többé nem a volt kommunisták mondják meg, hogy mi a jó, mi a rossz (Videó)
A Terror Háza Múzeum sikertörténet, mert létrejöttével többé nem a volt kommunisták mondják meg, hogy mi az igaz és mi a hazug, hanem azok, akiket letaposott ez a rendszer – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a kommunizmus áldozatainak emléknapján közzétett videójában.Szijjártó: lehetetlen az evakuálás Ukrajnából (Videó)
A magyar nagykövetség Kijevben továbbra is teljes létszámban működik annak érdekben, hogy minden hozzá fordulónak segítséget tudjon nyújtani, de az evakuálás most gyakorlatilag lehetetlen – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, a Facebook-oldalára feltöltött videójában.Ajánljuk még

















