videó
Nagy István: az élelmiszerárak befagyasztása különösen az időseket és a családokat védi (Videó!)
Az élelmiszerárak befagyasztása különösen az időseket és a gyermekes családokat védi – fogalmazott hétfői videóüzenetében az agrárminiszter. Nagy István szerint havonta több ezer forint megtakarítást jelenthet a magyar embereknek, hogy februártól az október közepi szintre csökken az étolaj, sertéscomb, csirkemell, csirkefarhát, a 2,8 százalékos tehéntej, a búzaliszt, és a kristálycukor ára.Forradalmat hirdetett az oltások ellen Toroczkai (Videó+fotógaléria!)
Nem lehetett túl magas az egy főre eső koronavírus oltások száma a Mi Hazánk Mozgalom maszk- és oltásellenes összejövetelén vasárnap délután az Emberi Erőforrások Minisztériuma épülete előtt, ahol Toroczkai forradalmat helyezett kilátásba, ha a kormány továbbra is védőoltásokkal merészel védekezni a koronavírus-járvány ellen. A szélsőjobbos párt egymásra licitáló fellépései egyre erősebb konteókkal hozták lázba a három-négyezres tömeget, a rendezvény csúcspontján „kiderült”, hogy az oltások ellen hónapokig hergelő baloldal valójában oltáspárti (jujj!), most pedig kapaszkodjanak meg: Orbán Viktor pedig az ő ügynökük. Alufólia sapkákat fel, alámerülünk!Nem kérnek a kapitány szeretetéből a gyöngyösi romák (Videó!)
Vélhetőleg nem Gyöngyös, azon belül a főképp romák lakta Duranda-negyed lesz Márki-Zay Péter választói törzsbázisa – erre utal, hogy az ellenzék miniszterelnök-jelöltje megalázottan kullogott el a városrészből, miután a helyiek először lejobbikosozták, majd ismertették vele az amúgy köztudott tényt, hogy Gyurcsány embere. A politikai híreket csak alapszinten fogyasztók számára is világos, hogy a két fenti minősítés tulajdonképpen ugyanazt jelenti. A durandai cigányok nem voltak kíváncsiak a kapitány szemfényvesztésére, pedig a Vadhajtások tudósítása szerint olyasmikkel kedveskedett nekik, mint az, hogy ők egy tyúkot lopnak el, míg a Fidesz egy erőművet. Igen, Kedves Olvasóink, jól értik: az aspiráns úgy próbált meg bevágódni reménybeli választóinál, hogy bemutatkozásképpen letolvajozta őket. Azt nem tudni, hogy a gyöngyösi vizitet mennyire koordinálták kampányológiailag, figyelemre méltó ugyanakkor, hogy Márki-Zayt ezúttal nem a mellé kirendelt idomárnő, Péterfi Judit kísérte el a misszióra, hanem – vélhetőleg a kimaxolt hitelesség érdekében – Ács korábban lemondott, botrányt botrányra halmozó momentumos – vagy épp ki tudja, milyen – volt polgármestere, Lakatos Béla. A kapitány megígérte a durandaiaknak, hogy szeretet lesz, a cigányokért fog harcolni, de a jelek szerint a helyiek nem kérnek a kapitány szeretetéből.Nagy Feróval és a Pesti Riporterrel készült a Rétvári-rétes Vácrátóton (Videó!)
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára és miniszterhelyettese április 3-án a Pest megyei 4. számú országos egyéni választókerületben méretteti meg magát az újrázásért. Legújabb vállalása pedig, hogy egy food truckkal járja kerületének településeit, és minden állomáson egy rétesre hívja az érdeklődőket, ami mellett egy kötetlen beszélgetés során meghallgatja az ott élők véleményét. Ennek éppen aktuális állomása Vácrátót volt, ahol óriási sikert aratott a Rétvári-rétes, amiben Nagy Ferónak is része volt. Ha pedig már arra jártunk, az államtitkár a Pesti TV riporterét is munkára fogta.Politikai Hobbista – Lehullott a lepel az antiszemita és homofób Márki-Zayról (Videó!)
Márki-Zay Péternek az emberi méltóságot mélyen sértő megnyilvánulásai is terítékre kerültek a Pesti TV Politikai Hobbista című műsorának szerdai adásában. A baloldal miniszterelnök-jelöltje ugyanis a közelmúltban zsidó buzinak nevezte Orbán Viktor néhai tanácsadóját, Arthur Finkelsteint, akinek egyébként sem a származása, sem a szexuális orientációja nem volt titok, de a jobboldalon ez soha senkit sem érdekelt, sosem volt téma. A baloldal miniszterelnök-jelöltje viszont Bohár Dániel kérdéseinek hatására érdemi válaszok helyett alpári, antiszemita és kirekesztő megjegyzéseket tett; olyan ízléstelenül nyilatkozott, hogy kijelentéseit nem tudta tolerálni még a tekintélyes rabbi, Kardos Péter sem, aki a történtek miatt betelefonált az ellenzék szerint elnémított Klubrádió műsorába és bepanaszolta Bolgár Györgynél az ellenzéki összeborulás antiszemita kapitányát.Kövekkel dobálták meg a magyar határt védő rendőröket a migránsok
Egyre erőszakosabb eszközökkel próbálnak átjutni a határvédőkerítésen a migránsok. Magyarország Kormányának Facebook-oldalán a legutóbbi esetről posztoltak egy videót, ahol az illegális bevándorlók köveket dobáltak a magyar rendőrökre Kunbajánál. Hozzátették: Magyarország továbbra is megvédi a határait az illegális bevándorlóktól.Pesti Riporter – Új kikötő és híd épül Mohácson (Videó!)
Hatalmas fejlesztések kezdődtek Mohácson – mondta el a Pesti Riporter szerdai műsorában Pávkovics Gábor polgármester. 2026-ra kész lesz az új Duna-híd, emellett elkészültek az új kikötő tervei is. A híd azért is fontos, mivel a folyamatosan fejlődő ipari parkban már munkaerőhiány van, és így a szerbiai honfitársaink is könnyebben jöhetnek munkavállalóként dolgozni a városba. Nemsokára elkezdődik a mohácsi csatamező feltárása is. A polgármester és a szervezők nagyon remélik, hogy a koronavírus-járvány ellenére az idén lesz busójárás, hiszen az rengeteg turistát vonz a városba. A Pesti Riporter szerdai teljes adását ITT tekintheti meg.Fidelitas: a baloldal ismét bevezetné a vizitdíjat (Videó)
Újra bevezetnék a vizitdíjat, ha a Gyurcsány vezette baloldal kerülne hatalomra – jelentette ki a Fidelitas elnöke a szervezet Facebook-oldalára szerdán feltöltött videóban. Illés Boglárka azt mondta: Márki-Zay Péter, a baloldal miniszterelnök-jelöltje amerikai mintára a betegekkel közvetlenül fizettetné meg az egészségügyi ellátás díját, ahogy annak idején a főnöke, Gyurcsány Ferenc is tette.Zsigó Róbert: szerdától már utalják és kézbesítik az emelt nyugdíjat (Videó)
Szerdától már utalják és kézbesítik az első idei, öt százalékkal emelt nyugdíjat – közölte a családokért felelős parlamenti államtitkár a Facebook-oldalán. Zsigó Róbert a videóban hozzátette: az emelés egy átlagnyugdíjnál havi 7800 forint többletet jelent.Ajánljuk még

















