Pesti Srácok

Kell egy olyan színház Magyarországon, ahol csak magyar darabokat játszanak – Dörner György, az Újszínház igazgatója a Boomerlázadásban (Videó!)

Kell egy olyan színház Magyarországon, ahol csak magyar darabokat játszanak – Dörner György, az Újszínház igazgatója a Boomerlázadásban (Videó!)

Dörner György, az Újszínház igazgatója a Boomerlázadás hétfői adásában újra hitet tett amellett, hogy kell egy olyan színház Magyarországon, ahol csak magyar darabokat játszanak, pusztán azért, mert a magyar emberek gondolkodását olyan szerzők tudják a többiek mellett megjeleníteni, mint Csurka István – az Újszínház egykori intendánsa –, Páskándi Géza, Wass Albert, Herczeg Ferenc vagy Móricz Zsigmond. Dörner György szerint a kommunizmus szintjén a kultúra még a mai napig ott tart, ahogyan a diktatúrában volt. A magyar kultúra még mindig nincs az őt megillető helyen Magyarországon – tette hozzá az Újszínház igazgatója. A külföldi liberálisok döntő befolyást akarnak szerezni a magyar kultúrában. A szakember hangsúlyozta, hogy nem fél kimondani az igazságot, és magát jobboldali, nemzeti színművésznek tartja.

A Boomerlázadás hétfői adásában Dörner György, az Újszínház igazgatója először a 2012-es kinevezését és az akörül kialakuló tüntetéseket, elégedetlenkedéseket idézte fel. Ezek őt, egy nemzeti érzelmű színművészt nagyon megviselték, ugyanis sok barátja ellenségeskedett vele, majd elfordult tőle.

– emlékezett vissza Dörner György, aki kijelentette, hogy nem tőle, vagy éppen Csurka Istvántól féltek az ellene felszólalók, hanem éppen azoktól féltek, akik Dörner György ellen hergelték a tömeget.

PestiSracok facebook image

– mondta a színházigazgató. Kiemelte: sokkal többen kellene, hogy legyenek a jobboldali beállítottságú színészek, a színészi világ képviselői. Dörner György azt mondta, számára annyira furcsa, amikor megkérdőjelezik, hogy egy hazai színházban miért magyar műveket akar játszani, hiszen számára a magyar darabok, a magyar kultúra alapvetés.

– fejtette ki az Újszínház igazgatója, majd hozzáfűzte:

Ezután Szakál Borostyán műsorvezető arról kérdezte a színművészt, hogy az Újszínház élén eltöltött csaknem tíz évet hogyan értékeli, milyen volt számára az eddigi korszak. Dörner György az utóbbi évtizedre visszatekintve azt nyilatkozta:

Az Újszínház igazgatójaként februárban kezdi a harmadik ötéves ciklusát, amire rengeteg tervvel és újítással készül. Stefka István a műsor második felében azt a megállapítást tette a színművészről, hogy ő bátran kimondja, amit gondol, nem alkuszik meg semmiféle befolyásoló politikai vagy ideológiai erővel. Dörner György ezután felidézte, hogy szerinte csak egy Magyarország létezik, nem pedig kettő, illetve a magyarok szeretik a magyarokat, kivéve a hazaárulókat. A Boomerlázadás végén az Újszínház igazgatója felsorolta, hogy a fiatalokat, a kisgyermekeket milyen típusú előadásokkal, darabokkal igyekeznek becsábítani az intézménybe, és ezáltal érzékenyíteni, tanítani őket a magyar kultúrára.

– mondta Dörner György. A Boomerlázadás hétfői, teljes adását ITT nézhetik meg.

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?