Pesti Srácok

videó

Szél Bernadett elérte a csúcsot: szerinte nemcsak hazánkat, hanem a bolygót is tönkreteszi az Orbán-kormány – Karanténvlog

Magyar ugar 2022 január 21.
Sokszor elértük már a képzeletbeli csúcsot, de minden héten új győztest tudunk avatni így is. Most is sok esélyesünk volt a Karanténvlogban, hiszen Márki-Zay is nagyot húzott azzal, hogy a kormány járványkezelését rablógyilkosságnak nevezte, de a koronát ma mindenképpen Szél Bernadett érdemli. A már majdnem minden baloldali pártot megjárt Szél ugyanis képes volt azt mondani, hogy Orbán Viktor nem csupán Magyarországot, hanem az egész bolygót veszélybe sodorja. Tudtuk már eddig is, hogy mindenért Orbán Viktor a felelős, de ezt a szintet a tévészékház egyik kényszerzubbonyos hőse érte el először, aki őszinte arcéllel mondta ki egy sajtótájékoztatón, hogy a bolygó veszélyben van Orbán miatt. A veretes gondolatok előadója egyébként az Országgyűlésbe készül, pedig egészen más, kényelmes ingatlant javasolnánk neki, ahol az egészségére is ügyelnének. A már említett Márki-Zay csak egy fokkal maradt le a képzeletbeli aranyéremről, pedig a győzelemért ő sem tett keveset. Zajos Peti ugyanis simán kijelentette, hogy a kormány járványkezelése rablógyilkosság, a keleti vakcinák pedig semmit sem érnek. Igaz, ezt a WHO egészen másképp gondolja, de a baloldal miniszterelnök-jelöltjét ez cseppet sem érdekli. Lehet, hogy akkor is mellé kéne tenni egy gardedámot, ha leül a nagydolgát végezni, mert Márki-Zay mindig képes ostobaságot csinálni. Tordai Bence a baloldal népszavazási mizériáját próbálta kimagyarázni, így ő is megérdemelt egy fejezetet a vlogban, végül pedig Gyurcsány Ferencet kaptuk hazugságon, bármilyen furcsa is ez. A szemkilövető ugyanis 2020. márciusában a hatósági ármaximalizálásért szállt síkra, amikor azonban a kormány ezt meglépte, akkor már csak a fröcsögés maradt és az intézkedés szidása. Nézzétek most is a Karantént, megéri!
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.