Pesti Srácok

videó

Meg vagyunk mentve! Mindent dobjatok el, és kövessétek Márki-Zay „mestert”, a zsebmegváltót! – Karantén-vlog

Magyar ugar 2022 január 28.
Aki nem vallásos, most majd az lesz, aki eddig is az volt, annak innentől nincs szüksége útmutatásra, hiszen itt a megoldás a világ minden bajára: Márki-Zay Péter. A magát szerényen megváltói analógiába helyező Zajos Peti néhány napja Londonban mutatta meg magát a nagyérdeműnek, de cirkuszi előadásán nevetni nem nagyon tudtunk. Ehelyett a Karantén-vlog azzal szembesült, hogy Márki-Zay szolidan és szerényen arra utalt, hogy az apostolok is eldobtak mindent, hogy kövessék a Mestert, ahogy Simon András és Péterfi Judit is megtette, hogy kövesse őt. A baloldal miniszterelnök-jelöltje joviális, megengedő mosollyal kijelentette, hogy azért mindenkinek nem kell ott hagynia az állását ahhoz, hogy a „Mestert” követhesse. Rendes ember ez, mindig is mondtuk, ahogy Karácsony Gergely is megérdemel némi vállveregetést, ugyanis a vallást ő sem tisztelte az utóbbi napokban, így a kommunista tanítók szemében Budapest főpolgármestere nagyot nőhetett. A szenteltvízbe pisilés viccelődő baloldali bajnoka azóta már magyarázkodik, igaz, ezt is sunyi módon teszi, hiszen gusztustalan mondata második felét nem hangoztatja azóta, amikor is azt mondta, hogy ez a tevékenység amúgy „belefér”. A Karantén-vlog most sem kímélte a baloldali gurukat, ahogy a Városháza-ügy méltatlan kezelését sem Karigeriék részéről, akik tagadnak, menekülnek és kínjukban viccet csinálnak szorult helyzetükből, másra kenve saját sarukat. A saját magát vizsgáló baloldal érdekes módon nem talált semmi látnivalót a Városháza-botrányban, ahogy V. Naszályi Mártát sem érdekelte szembesítésünk azzal, hogy százmillió forintos nagyságrendű költségvetési csalás ügyében nyomoz kerületében a rendőrség. Végül a DK menetrendszerű aljassága is szerepet kapott a vlogban, a független bíróságért harcoló, választási győzelem nélkül is alkotmányozni készülő gyurcsányisták továbbra sem változtak. A kommunista nem vész el, csak átalakul! Nézzétek most is a vlogot, megéri!

Az ellopott Cserdi csoda: költségvetési csalás ügyében bűnrészességgel gyanúsítják a néhai polgármester, Bogdán László sofőrjét (Videó!)

Exkluzív 2022 január 28.
Előrehaladt a bebukott Cserdi beruházások és eltűnt százmilliók ügyében még Bogdán László halála előtt indult büntetőeljárás. A NAV Dél-Dunántúli Bűnügyi Igazgatósága költségvetési csalás és más bűncselekmények megalapozott gyanújával nyomoz, mivel a Baranya megyei faluban az összesen három projektre elnyert csaknem háromnegyed milliárd forint egy jelentős része eltűnt, a kivitelezések pedig vagy meg sem kezdődtek, vagy megrekedtek. Az ügyben a NAV még tavaly meggyanúsította Bogdán sofőrjét, ügyintézőjét a gazdasági bűncselekmények miatt korábban börtönbüntetésre ítélt T. Tibort – tudta meg a PestiSrácok.hu. Az ügyet azért poroltuk le, mert T. még 2020 októberben közreadott, videónkon látható riportunk kapcsán beperelte portálunkat, munkatársaink ellen pedig rágalmazás miatt büntetőpert is indított, azt állítva, semmi sem igaz abból, amit leírtunk, illetve amit videoriportunkban a Bicsérdi Közös Önkormányzati Hivatal Bodai Kirendeltségének hivatal vezetője elmondott. A korábban elhangzottak szerint T. Tibor volt az, aki eljárt a kérdéses pályázatok ügyében és a polgármester meghatalmazásával, tanácsadásra és hasonló, nem meghatározható feladatokra kiállított számlák alapján felvette a pénzeket az önkormányzat számlájáról.
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.