videó
Tömegesen záratná be a kórházakat a baloldal (Videó)
Komáromi Zoltán, a baloldal egészségpolitikusa nemrég kórház- és osztálybezárásokat ígért, ha hatalomra kerülne a baloldal. Most párttársa, a DK-s László Imre is azt nyilatkozta: kevesebb kórház is elég lenne Magyarországon. Eközben Márki-Zay Péter, a baloldal jelöltje veszélyes egészségügyi elképzeléseit ismerteti folyamatosan a közvéleménnyel, fűszoknyás felszolgáló lányokkal és indiai szemműtétekkel. És persze vizitdíjjal, kórházi napidíjjal, magánosítással – vagyis fizetős egészségügyi ellátással.Gulyás Gergely Bangóné ügyéről: a Momentum megteheti-e azt, amit az MSZP-nek nem szabad? (Videó)
Mint az szombaton kiderült, az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó mégsem szerzett közgazdász diplomát a BGF-en, amire másnap az MSZP közölte, hogy nem indítják a választásokon, és felszólították: adja vissza parlamenti mandátumát. Nem ez az első eset, amikor egy baloldali politikusról kiderül, hogy hazudott a képzettségét illetően, korábban ugyanis Hajnal Miklós például azt állította, hogy közgazdász, miközben nincs diplomája. Gulyás Gergely ezzel a párhuzammal vonja kérdőre a baloldalt Facebook-oldalán.Hadházy miniszterként vizionálja magát, ha győz a baloldal (Videó)
Hadházy Ákos a Partizán műsorában elmondta: Márki-Zay Péter felkérte, hogy vezesse a korrupcióellenes munkát egy új kormány felállása esetén. A hivatalnak még nincs pontos, végleges neve, de Korrupcióellenes Hivatalként emlegette.Fekete-Győr András azt sem tudja, mikor lesz a választás – Nyilván bántották a metsző szelek (Videó)
Kivételes a mai nap, ugyanis a jeleneg koronavírusos Márki-Zay Péter helyett Fekete-Győr András mond sületlenségeket az utcafórumon. A Momentum bukott elnöke már valószínűleg fejben el is engedte a kormányváltást, vagy sürgetné: a pontos dátumot se tudja.Szijjártó az amerikai Newsmax TV műsorában: drukkolunk, hogy diplomáciai úton lehessen megoldani az ukrán konfliktus problémáját (Videó)
Drukkolunk annak, hogy a tárgyalások az Orosz Föderáció és az Egyesült Államok, Tony Blinken és Szergej Lavrov között sikeresek legyenek, és hogy diplomáciai úton lehessen megoldani ezt a problémát – fogalmazott Szijjártó Péter Rob Schmittnek adott interjújában az amerikai Newsmax TV Tonight című műsorában.Reszkessetek, magyarok: Márki-Zay szerint orvos se kell a szüléshez, csak egy holisztikus szülésznő (Videó)
Nem kell orvos a szüléshez Márki-Zay Péter szerint, aki nemrég egy fórumon mondta azt, hogy egy szülésznő jelenléte is elegendő a csecsemők világrajövetelekor. A baloldali jelölt – az indiai szemműtétek és a fizetős egészségüggyel való példálózás után – újabb gondolatokat osztott meg egészségügyi terveiből. Míg korábban azt mondta, vidéken szülészeti és sürgősségi osztályokat szüntetne meg, most már azt, hogy éppenséggel orvos sem kell – számot be az Origo.Magyar Kultúra Napja – Kásler Miklós: Kultúratámogatásban elsők vagyunk Európában (Videó)
Olyan terjedelmes intézményi fejlesztés zajlik a kultúrában, ami Magyarország történetében a kiegyezés óta nem történt – mondta Kásler Miklós a magyar kultúra napján megjelent videointerjújában. Az emberi erőforrások minisztere a kulturális fejlesztések és beruházások mellett értékelte az aktuális járványhelyzetet, de beszélt az iskolai felvételikről, valamint az Egészséges Budapest Programot ért hazugságokról is.Elkésett a népszavazási aláírásokkal a baloldal, de azért elvárják a Fidesz és Áder jóindulatát (Videó!)
Végeláthatatlan sorban tolakodtak a kamera elé az ellenzéki pártvezetők, illetve fontosemberek, hogy ők is mutatkozzanak, ahogy szokták az egyesült baloldal kampányrendezvényein. A népszavazási aláírásgyűjtő ívek leadásánál megint mindannyian elmondták az unalomig ismételgetett kampányszövegeiket. Az apátiából csak az mozdított ki minket, amikor az egyik idegbajos aktivistájuk – aki rendre keresi-kutatja a jó bunyósokat a jobboldali újságírók között – leverte operatőrünk fejéről a fülhallgatót. Utána Karácsony Gergely magyarázta el nekünk a baloldali hívek létszámát, Komjáthi Imre, az MSZP szegényügyi főelőadója pedig egy százezer forintos télikabátban indokolta meg a Fidesz-frakció és Áder János a Komjáthi által elvárt jóindulatát a baloldali összefogás felé.Szél Bernadett elérte a csúcsot: szerinte nemcsak hazánkat, hanem a bolygót is tönkreteszi az Orbán-kormány – Karanténvlog
Sokszor elértük már a képzeletbeli csúcsot, de minden héten új győztest tudunk avatni így is. Most is sok esélyesünk volt a Karanténvlogban, hiszen Márki-Zay is nagyot húzott azzal, hogy a kormány járványkezelését rablógyilkosságnak nevezte, de a koronát ma mindenképpen Szél Bernadett érdemli. A már majdnem minden baloldali pártot megjárt Szél ugyanis képes volt azt mondani, hogy Orbán Viktor nem csupán Magyarországot, hanem az egész bolygót veszélybe sodorja. Tudtuk már eddig is, hogy mindenért Orbán Viktor a felelős, de ezt a szintet a tévészékház egyik kényszerzubbonyos hőse érte el először, aki őszinte arcéllel mondta ki egy sajtótájékoztatón, hogy a bolygó veszélyben van Orbán miatt. A veretes gondolatok előadója egyébként az Országgyűlésbe készül, pedig egészen más, kényelmes ingatlant javasolnánk neki, ahol az egészségére is ügyelnének. A már említett Márki-Zay csak egy fokkal maradt le a képzeletbeli aranyéremről, pedig a győzelemért ő sem tett keveset. Zajos Peti ugyanis simán kijelentette, hogy a kormány járványkezelése rablógyilkosság, a keleti vakcinák pedig semmit sem érnek. Igaz, ezt a WHO egészen másképp gondolja, de a baloldal miniszterelnök-jelöltjét ez cseppet sem érdekli. Lehet, hogy akkor is mellé kéne tenni egy gardedámot, ha leül a nagydolgát végezni, mert Márki-Zay mindig képes ostobaságot csinálni. Tordai Bence a baloldal népszavazási mizériáját próbálta kimagyarázni, így ő is megérdemelt egy fejezetet a vlogban, végül pedig Gyurcsány Ferencet kaptuk hazugságon, bármilyen furcsa is ez. A szemkilövető ugyanis 2020. márciusában a hatósági ármaximalizálásért szállt síkra, amikor azonban a kormány ezt meglépte, akkor már csak a fröcsögés maradt és az intézkedés szidása. Nézzétek most is a Karantént, megéri!Ajánljuk még

















