Pesti Srácok

videó

Teveháton a sivatagos szép új világba – Magyarország kiszárítása ellen tiltakoznak gazdálkodók, tudósok és mérnökök (VIDEÓ)

Magyar ugar 2024 augusztus 5.
Viszonylag ritka látvány a teve a Deák téren. Ám ki tudja, meddig! A két évvel ezelőtti, súlyos aszály a pillanatnyi ijedtségen túl mást nem okozott, nem történtek érdemi intézkedések a vízvisszatartás terén, így tovább szárad az ország. Csak idén tavasszal és kora nyáron lezúdult a Duna és a Tisza kibetonozott, zárt medreiben 17 köbkilométernyi víz, most pedig több járásban aszály-veszélyhelyzetet hirdetett az Országos Vízügyi Főigazgatóság. Erre az abszurditásra reagált egy abszurd felvonulással a Zöld Gerilla Mozgalom és a Vízválasztó. Tevékkel, közel-keleti zenével és mutatványosokkal jelentek meg Budapest központjában, majd az agrárminisztérium előtt, hogy felhívják a figyelmet, milyen hangulatra kell felkészülnünk a közeljövőben, amennyiben nem váltunk át észszerű és fenntartható vízmegtartó tájgazdálkodásra. A tudományos kutatásokkal és mérnöki modellezéssel alátámasztott koncepciót másfél éve letették az illetékes szervek asztalára, mind a műszaki tudás, mind az uniós támogatási rendszer, mind a pénzügyi háttér rendelkezésre állna kellő politikai akarat esetén, mégsem tér le egyelőre Magyarország a sivatagosítás útjáról. Erre figyelmeztetnek, és ez ellen tiltakoznak a felvonulás szervezői.
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.