videó
Kásler Miklós: bízom a magyar egészségügyben
Kásler Miklós, az Ember Erőforrások Minisztériumának minisztere vasárnap közölt egy videót a Facebook-oldalán, ahol a járványügyi szabályok betartására buzdít. A videóban elmondja: teljes mértékben bízik a magyar egészségügyben, és arra biztat mindenkit, hogy figyeljünk oda a járványügyi előírásokra, illetve fontos, hogy vigyázzunk egymásra.Politikai Hobbista – A kanadai születésű ügyvéd szerint elképzelhető, hogy csak januárban lesz az USA-nak új elnöke (VIDEÓ)
Választási csalás? Jogi machinációk? Mágikusan felbukkanó szavazócédulák? Egyet tudunk, hogy semmit nem tudunk, de azt is egyrészt-másrészt. Ha elemzők szerepelnének a műsorban, de ez a Politikai Hobbista. Magyar idő szerint szerda reggel még úgy tűnt, Trump sima győzelmet aratott, ami valami mágikus fordulatnak köszönhetően szolid Biden-többséggé változott a demokraták irányította államokban. Jeszenszky Zsolt, a Hobbista műsorvezetője szerdán Jánó Christopher kanadai születésű ügyvédet látta vendégül, aki kivételesen már az első félidőtől kezdve erősítette a csapatot, hogy körbejárják az amerikai elnökválasztás körüli fennforgást, ami szerinte várhatóan januárig fog húzódni a sok újraszámlálás és perlekedés miatt.Miért adhat tanácsokat Erzsébetváros vezetésének az Ügyvédi Kamara által felfüggesztett Czeglédy Csaba? (Videó!)
Bár az ügyvédi kamara felfüggesztette a DK házi ügyvédjét, Czeglédy Csaba valahogy mégis maradhatott a Niedermüller Péter vezette erzsébetvárosi kriptobánya, másik nevén önkormányzat jogi tanácsosa. Márpedig a DK-s kerületek háza táján elkél egy bejáratott ügyvéd. Ezt az összefüggést, valamint a VII. kerület jogi anomáliákkal teli világát segített megérteni a Bögre Klub műsorában Virágh Előd, az erzsébetvárosi Fidelitas elnöke.A liberálisok kötelékben repülve bombázzák Magyarországot, de mi is beosztottuk a lőszert – Kovács Zoltán a PlebejusPolbeatben! (Videó!)
A magyar ellenzéki orgánumok és a nemzetközi liberális médiumok kötelékben repülnek, kötelékben bombázzák folyamatosan Magyarországot és Orbán Viktor kormányát, és teljesen mindegy, hogy mi mit teszünk, vagy mondunk, annak ők éppen az ellenkezőjét hirdetik, mert az össztűz az érdekük, ráadásul még a koronavírusnak is képesek szurkolni csak azért, hogy ne az Orbán-kormánynak legyen igaza – jelentette ki a PlebejusPolbeatben Kovács Zoltán nemzetközi kormányszóvivő.Balog Zoltán: A reformáció a Te dolgod! (Videó!)
Szombaton, október 31-én lesz a reformáció napja. 1517-ben ezen a napon tette ki a wittenbergi vártemplom kapujára kilencvenöt tételét Luther Márton egyházújító. Erről megemlékezve tett közzé közösségi oldalán videobejegyzést Balog Zoltán.Igazi elmegyógyintézet a Parlament balliberális patkója – Ambrózy, Szabó, Bokor és Szarvas a Pesti galeriben! (videó!)
Fidesztelenítené Magyarországot Fekete-Győr András, de a momentumos politikus még ehhez sem ért, mert ő a magyar gazdaságot is megtisztítaná a kormánypártiaktól, ami egyenlő az államcsőddel, de legalább vissza tudná hívni az IMF-et – hangzott el a Pesti galeriben, amelyben ezúttal Ambrózy Áron, Bokor Gábor, Szabó Gergő és Szarvas Szilveszter vitt be komoly ütéseket az ellenzékieknek. Ambrózy szerint Fegyőr valódi terve az, hogy csak egyetlen cég, lehetőleg külföldi vállalkozás nyerhessen a magyarországi közbeszerzéseken. Szarvas Szilveszter ezt azzal egészítette ki, hogy az egyetlen liebling céget is Brüsszelből, a gazdik jelölnék ki Fekete-Győréknek. A csókosok és a haverok szerződései persze rendben lennének, a balliberálisok nagyüzemben nyomhatnák a lopást – tette hozzá Szabó Gergő.Semjén Zsolt: A gender tilalmát a gyermekek védelmében az Alkotmányban is rögzíteni kell! (videó!)
Az Országgyűlésben ma három pszichopata van: Jakab Péter, Hadházy Ákos és Tordai Bence, ők hárman orvosi értelemben véve is pszichopaták, következésképpen így is kell hozzájuk viszonyulni – jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes azon a Budavári Fórumon, amelyen Bayer Zsolt publicistával és Szarvas Szilveszterrel, a PestiTV és a PestiSrácok.hu hírigazgatójával beszélgetett. Jakabbal, Hadházyval és Tordaival szemben a türelem a kulcselem, mert ők mindig provokálnak, mint ahogy az ellenzék is, a provokációval pedig az a céljuk, hogy legyen egy olyan kép, amikor velük szemben erőszakot lehet dokumentálni – tette hozzá Semjén Zsolt. A miniszterelnök-helyettes Gyurcsány Ferencről azt mondta, a DK pártelnöke őrült, de tehetséges ember, ugyanakkor veszélyes. “Veszélyes, mert Gyurcsány amorális, nála a jó és a rossz nem létezik, csak az, mi a hasznos és mi nem” – fejtette ki a véleményét Semjén Zsolt, aki a magyar ellenzéki politizálás hátterére is rávilágított.Féltékeny volt a nagyapjára, ezért elvágta a torkát (Videó!)
Egy zuglói parkolóban végzett a nagyapjával tavaly az a férfi, aki ellen a Fővárosi Főügyészség emberölés miatt emelt vádat – tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t a vádhatóság vezetője. Ibolya Tibor beszámolója szerint a harmincnyolc éves vádlott és nagyapja, a későbbi sértett között két éve féltékenységből adódó konfliktus alakult ki, mivel a fiatalabb férfi úgy vélte, hogy a nagyapja közeledni próbált az ő élettársához.Tíz perc alatt megkétszerezte az újpesti Fidelitas a momentumos önkormányzat egy évnyi egészségügyi fejlesztéseit
Példátlan összefogás, a politikai csatározásokon felülemelkedő közös akarat látszik kialakulni Újpesten, ahol az ellenzéki városvezetés által a tavalyi önkormányzati kampányban beígért XXI. századi egészségügy egyik elképesztő innovációjaként épült meg egy első látásra hevenyészett, és már lestrapált sátor a szakorvosi rendelőintézet bejáratánál. A Déri Tibor polgármesterről és Kanász-Nagy Máté alpolgármesterről ugyan még el nem nevezett, de hozzájuk köthető építmény célja, hogy az eső ne verjen be az épületbe. Erre a momentumos elöljáróságnak mindössze egyetlen esztendőre volt szüksége, az eredményt ugyanakkor némiképp árnyalja, hogy a Fidelitas helyi szervezete tíz perc alatt megkétszerezte a védmű alapterületét, amikor maguk is felállítottak, és felavattak egy sörsátrat ugyanott.Ajánljuk még

















