Pesti Srácok

Miért adhat tanácsokat Erzsébetváros vezetésének az Ügyvédi Kamara által felfüggesztett Czeglédy Csaba? (Videó!)

Bár az ügyvédi kamara felfüggesztette a DK házi ügyvédjét, Czeglédy Csaba valahogy mégis maradhatott a Niedermüller Péter vezette erzsébetvárosi kriptobánya, másik nevén önkormányzat jogi tanácsosa. Márpedig a DK-s kerületek háza táján elkél egy bejáratott ügyvéd. Ezt az összefüggést, valamint a VII. kerület jogi anomáliákkal teli világát segített megérteni a Bögre Klub műsorában Virágh Előd, az erzsébetvárosi Fidelitas elnöke.

A műsor elején Virágh rögzítette: Czeglédy tagságát október 21-én felfüggesztette a Vas Megyei Ügyvédi Kamara, és mivel az ügyvédi tevékenység kamarai tagsághoz kötött, a DK-s kerületek jogi képviseletét nem láthatná el. Az erzsébetvárosi Fidelitas elnöke aláhúzta: ennek értelmében Erzsébetvárosnak és Újbudának fel kellene függesztenie az együttműködést a DK ügyvédjével. Hozzátette: bár valóban nem személyesen Czeglédyvel, hanem a nevével fémjelzett ügyvédi irodával áll szerződésben a VII. kerület, ugyanakkor Virágh úgy vélekedett, az erkölcsi kifogások alól ez sem jelent kibúvót.

A kerületi Fidelitas elnöke Czeglédy tevékenységéről – ami a korábbi kerületi vezetés munkájának átvilágításából áll – elmondta: nehéz véleményt mondani, ugyanis teljesítési igazolást egyelőre nem adtak ki a DK-s vezetésű önkormányzatok, vagyis az átláthatósági átvilágítás átláthatóságát nem hajlandók garantálni a Gyurcsány-párti kerületvezetők. Czeglédy országgyűlési képviselői jelölésének lehetőségével Virágh megdöbbenésének adott hangot, kijelentve: ha ez valóban megtörténik, az csak időhúzó jellegű lépés gyanánt lesz értékelhető, hogy mentelmi jog mögé bújtassák a DK ügyvédjét.

Vezető kép, videó: PestiTV/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.