Pesti Srácok

videó

Fekete-Győr kijelentette: vállalja a felelősséget tetteiért – mintegy tíz másodpercig tartott (Karantén-vlog)

Magyar ugar 2020 október 2.
Újabb hét telt el, azonban a magyar ellenzék nem lett higgadtabb, nem lett bölcsebb, és a várva várt nyilvános viták sem segítettek abban, hogy a társadalom bebizonyosodjon arról, hogy náluk lenne jobb kézben az ország sorsa. Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője régóta várta a nyilvános vitát, hát most megkapta, de nem tette zsebre, amit Varga Judit igazságügy-minisztertől kapott. Varga ugyanis szinte lemosta a színpadról Donáthot, aki végül kénytelen volt bevallani, hogy Magyarország jogállam a konkrétumok szerint, azonban a momentumos politikus nem hagyta magát, szerinte ugyanis általánosságban baj van. Baj sajnos van még elég, hiszen Fekete-Győr András, a Momentum elnöke bíróság elé fog állni a rendőrök ellen elkövetett cselekményei miatt, a pártvezér pedig sajtótájékoztató keretében büszkén kijelentette, hogy vállalja a felelősséget a tetteiért. Majd huszáros megoldást választva, tíz másodperccel később elmondta, hogy az "Orbán-ügyészség" szánalmas próbálkozásáról van szó, ő mossa kezeit. A rendőrök megdobálása füstgránáttal, vegzálása egy tüntetés során tehát belefér, ha Fekete-Győr csinálja, ezért szerinte tényleg nem kell felelősséget vállalni. Ilyesmi az anarchiában szokásos, de a Momentum nyilván megengedheti magának ezt is. A Karanténban visszatekintünk Bajnai Gordon széles nyelvcsapásaira is, aki egy évvel ezelőtt Karácsony Gergelyt ajnározta egy padon, ahol elmondta, hogy Karácsony biztos nem lop és másokat sem enged majd lopni. Ezt azóta láttuk a főváros gazdálkodásánál, Gyurcsány embereinek zsíros pozícióba helyezésénél, a negyvenegy tanácsadó megbízásánál és egyéb derék döntéseknél. Műsorunkból nem maradhatott ki az MSZP újabb ingyenességi őrülete, és végül Orbán Balázs, parlamenti és stratégiai államtitkár rántja le a leplet az ellenzék víziók nélkül csapkodásáról. Nézzék meg videónkat!
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.