videó
Operatív törzs: Újabb nyolc halálos áldozatot követelt a járvány, tünetek esetén azonnali, ingyenes tesztet kérhetnek a háziorvosok (Videó!)
Hatszázharminchárom új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak a járványügyi szakemberek, a kór újabb nyolc halálos áldozatot követelt, akik krónikus betegek voltak – közölte kedden a koronavirus.gov.hu. Az operatív törzs keddi beszámolóján az országos tisztifőorvos elmondta: már több, mint hatszázharmincezer embert teszteltek; a tapasztalatok azt mutatják, hogy a járvány második hulláma jellemzően a fiatalokat érinti. A háziorvosok azonnali, térítésmentes teszteket kérhetnek a tüneteket mutató betegek esetében. Müller Cecília az iskolákban bevezetett reggeli lázmérésről elmondta, hogy a tanintézmények törekedjenek arra, hogy több bejáraton keresztül engedjék be a tanulókat, elkerülve így a sorok kialakulását. Müller Cecília hangsúlyozta, hogy ha a veszélyhelyzet tovább romlik, ismét bevetik az ellátásban a nyugdíjas orvosokat, illetve a rezidenseket.Országgyűlés – Orbán: Járványhelyzetben erkölcstelen és káros a kormány ellen folytatott harc (Videó!)
A forró ősz után forró, a 2022-es parlamenti választásokig tartó forró időszak következhet – erre utal Orbán Viktor hétfőn, a Magyar Nemzetben megjelent írásán kívül az Országgyűlés őszi ülésszakának ugyancsak hétfői kezdetén tapasztalható hangulat is. A parlamenti munka újabb fejezetét a miniszterelnök nyitotta meg napirend előtti felszólalásával, amelyben összegezte a koronavírus-járvány miatt megtett intézkedéseket, azok gazdasági, társadalmi hatásait, felvázolta a kór második hullámának kezelésére kidolgozott stratégiát, és előrejelzést adott annak várható hatásairól is. A kormányfő arra kérte az ellenzéket, hogy segítsék a kabinet munkáját, ne akarjanak minden egyes járványtani kérdésből politikai tőkét kovácsolni, de a kérés süket fülekre talált: Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke ezúttal is spirituális énjét csillogtatta meg, és egyebek mellett a Bibliában nem található bibliai idézetekkel szórakoztatta az erre fogékonyakat. Jakab Péter Jobbik-elnök ultimátumot adott volna a kormánynak, ha pimaszságáért Kövér László házelnök nem vette volna el tőle a szót. Schmuck Erzsébet azt vonta kétségbe, hogy a magyarok túlélik a mostani válságot, mire Orbán Viktor azt válaszolta neki, ezért üdvös mindannyiunk számára, hogy az ellenzék ellenzékben van. A parlament hétfői ülésnapján a PestiSrácok.hu-nak interjút adott Hollik István: a Fidesz kommunikációs igazgatója az ellenzék viselkedéséről és a kormány feladatairól is beszélt stábunknak.Ilyen az ellenzék! – Nézze meg, Gyurcsányék, Jakabék hogyan tették ma is kocsmává a parlamentet (videó!)
Szabó Tímea, Gyurcsány Ferenc és Jakab Péter is felszólalt a parlament őszi ülésszakának nyitóülésén. Szabó Tímea hozzá nem értésről beszélt, Gyurcsány lopásról, Jakab meg csak megpróbált valamiről, mert kocsmai stílusa miatt Kövér László házelnök megvonta a szót a Jobbik elnökétől. Nézze meg, hogyan viselkedik az ellenzék, Jakabot hogyan utasította rendre Kövér László, és mit mondott Orbán Viktor miniszterelnök a Gyurcsánnyal összeálló jobbikosoknak."Rövid műsor lesz, ha Karácsony tevékenységéről akarunk hosszan beszélni" – Nézze vissza a PlebejusPolbeatet Láng Zsolttal!
Nagyon rövid műsor lenne, ha Karácsony Gergely eddigi főpolgármesteri tevékenységéről kellene beszélni, akkor inkább sörözzünk – mondta a PestiTV PlebejusPolbeat című interaktív műsorában Láng Zsolt, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője, aki Stefka István és Szarvas Szilveszter vendége volt az R56 Sörözőben. Láng Zsolt a PlebejusPolbeatben ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a budapesti emberek érzete nem sokat változott Karácsony megválasztása óta. "Nem vagyok abban biztos, hogy ha ma lennének a választások, akkor nem Karácsonyra szavaznának az emberek. Ez politikai szempontból is érdekes, és figyelembe kell venni, hogy a politikai választás viszonyrendszerében számít-e a tisztelet, a rátermettség, a felkészültség, az emberek képviseletének szándéka" – fogalmazott Láng Zsolt, aki azt is hozzátette: az ellenzék kifejezetten épít a protestérzésre, azt szándékosan berobbantják. "A magyar ellenzék azt ülteti el az emberek fejében, hogy utálunk mindent, ami Orbán Viktor, utálunk mindent, ami Fidesz" – jelentette ki Láng Zsolt. Szerinte a jobboldalnak is változnia kell, a fiatalokkal kommunikálni kell és minden hangra oda kell figyelni. Láng Zsolt a PlebejusPolbeatben biciklis manökennek nevezte Karácsony Gergelyt, aki a Covid-helyzetben inkább PR-fényképezkedett és PR-interjúkat adott, semmint hogy a fővárossal foglalkozott volna. Nézze vissza a teljes beszélgetést! A PestiTV összes adását, videóját megtalálják a pestitv.pestisracok.hu oldalon.Az utcán ordítoztak egymással a PestiTV riporterei (visszanézhető!)
Bemutatkozott a Pesti Riporter, amelyben Vésey Kovács László és Szabó Gergő nemcsak utánament az ész nélkül felfestegetett, furcsán kígyózó új kerékpársávoknak, hanem elhatározták, hogy ők is értenek ehhez annyira, mint a Karácsony-féle városvezetés. A progresszív világ egyik központjából, Berlinből kiturkált ötlettel utólag is elégedett a főpolgármester, ezzel azonban lassan magára marad, mert még a felületes munkában is hibát hibára halmoztak, és ezt az emberek is észreveszik. Miközben a BAH-csomópontnál a biciklissávban járnak a buszok, Niedermüller Péter kerülete az autósok megfejéséből egészíti ki a költségvetést. Stefka István gyermekkoráról, az 1956-os forradalomról, a médiaháborúról és hazaszeretetéről mesélt a Mi vagyunk a magyarok című műsorban Bohár Dánielnek, továbbá az is kiderült, hogyan lett újságíró. A Krokodilagyból kiderült, mit jelent a „tele van a tököm” kifejezés, a 061 pedig az Aquincumi Múzeumba vitte el a nézőket, de zene, film és sok más is befért az adásba. A KÉM-ben a koronavírus-járvány volt a központban a próféciák tükrében, míg a Game TV-ben Ragács András megvizsgálta, milyen lesz az új Star Wars játék, kipróbálta a szeptemberi sportjátékokat, és még némi real-time stratégia meg pár raliverseny is befért a kínálatba. A műsorok visszanézhetőek a pestitv.pestisracok.hu oldalunkon!Több mint harminc lovas harcos mérette meg magát - Sikerrel zárult az I. Turán Lovas Viadal (PS-VIDEÓ)
Több mint harminc lovas harcos vett részt a nemrégiben megrendezett I. Turán Lovas Viadalon. A vírusjárvány ellenére is sikerrel bemutatkozó rendezvényen lovasnomád hagyományokon alapuló sportversenyeket, harci vetélkedőket és fegyverhasználati bemutatókat is láthattak az érdeklődők.Szuperkemény péntek a PestiTV-n: Szijjártó utat vágott, Németh Szilárd demilitarizált gasztroherkentyűket evett, Szabó Gergő SZFE-s zászlót nyúlt, Ábrahám Robi forró vizet öntött (visszanézhető!)
Ahogy ezután is, már tegnap estétől visszanézhetőek voltak a PestiTV kőkemény és nagyon vicces esti műsorai, ahol Dezse Balázs nemzetközi jobber tesókákat bemutató, The right brothers című műsora után Szarvas Szilveszter kendőzetlen kérdésekkel és határozott válaszokkal teli interjúja következett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel, majd bemutatkozott Ábrahám Róbert Late night latte című kibeszélő műsora. Ezután következett (mint minden hétköznap este kilenckor) Jeszenszky Zsolt és zabolázhatatlan csapatának hírshow-ja, a Politikai hobbista, amelyben Budapest eldudvásításának témaköre után a második rész fővendége Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára volt. Ővele – a szenvedélyes militarista Kurtz ezredes legnagyobb örömére – kibeszélték a nagy bölcsességet, miszerint "azért kell jól tartani a honvédeket, mert ha nem tesszük, holnap egy idegen hadsereget tarthatunk el". Jeszyék persze megpróbáltak fogást találni a haderőfejlesztés és a pacalpörkölt koronázatlan császárán, de melléfogtak, mert az államtitkár – habár a magyaros ízek szerelmese, aki gyerekkorában egy tányérból ette a húslevest a rántott hússal – a pesti csúcs-látványkonyha mütyürkéit is jóízűen befalta. Este tízkor, a "Küzdőtér" műsorsávban adtuk adásba Szabó Gergő és Ragács András nagyszájú Karanténját, amely a korábbi vloghoz hasonlóan nem szűkölködik a merész húzásokban, vagy inkább tépésekben, hiszen az adás mostani zászlaja a szegény eltévelyedett SZFE-gerillák hátrahagyott molinója volt. Nézd (a PestiTV-n tegeződünk), illetve nézze meg az adásokat a pestitv.pestisracok.hu oldalunkon!Bírná ezt kitartással Indiana Jones? – Egy fémkeresős csatatérkutatás tanulságai (VIDEÓ)
Amennyit használt Indiana Jones a régészet, mint szakma megítélésének, ugyanannyit ártott, hiszen azt sugallja: ha kellőképp bátor és szerencsés valaki, mesés kincsekre bukkanhat. A régész szakma, a fémkeresős szakma azonban valójában nem ilyen, sokkal inkább sziszifuszi munka, amely azonban megkerülhetetlen – derült ki azon a fémkeresős csatatérkutatási alkalmon Mohács mellett, amelyen stábunk is meggyőződhetett arról, hogy ez a munka türelmet, kitartást és alázatot követel. Videónkban többek között arra keressük a választ, hogy a mohácsi csata megértéséhez miért is fontos az ütközet után maradt fémmaradék feltárása, de az is kiderül: a Kárpát-medence egyik leggazdagabb vidéke nemcsak a csata emlékeit, hanem a korábbi ősök életének nyomait is őrzi...Orbán Viktor és Trump a két legerősebb vezető – mondta Szijjártó Péter a PestiTV-ben (exkluzív interjú!)
Donald Trump amerikai elnök barátként tekint Orbán Viktor magyar miniszterelnökre – jelentette ki a Pesti TV-nek adott exkluzív interjúban Szijjártó Péter magyar külügyminiszter. Kérdésünkre úgy fogalmazott, Orbán és Trump két erős vezető, erős víziókkal, a világpolitika legfontosabb kérdéseit azonosan közelítik meg. Szijjártó Péter elárulta: az amerikai elnök és az amerikai adminisztráció tisztelettel és nagyrabecsüléssel tekint a magyar kormányra. Szijjártó Péter az interjúban elárulta: fogadna Trump győzelmére, mint ahogy az sem kérdés, hogy Európa jövőjét itt, Közép-Európában, a V4-ek vezetésével írjuk.Ajánljuk még

















