Pesti Srácok

videó

Petőfi terjesztette el az osztrák hazugságot – Honi felderítés (Videó)

Ps TV 2024 március 13.
Majd elfeledtem győri vitézségtek. / Mikor emeltek már emlékszobort / A sok hős lábnak, mely ott úgy futott? – republikánus felbuzdultságában így gúnyolódott Petőfi a győri csatában vesztes magyar nemeseken. Ironikus, hogy a vereség felelősségét a magyarokra kenő osztrák hazudozást éppen az osztrákokat finoman szólva nem kedvelő költőnk terjesztette el. Valójában ez a történet jóval a magyar nemesi felkelők – pontosabban inszurgensek – fölött dőlt el: I. Ferenc császár és király belement egy megnyerhetetlen háborúba a franciák ellen, Laval Nugent osztrák vezérkari főnök benézte az erőviszonyokat és csatát javasolt a túlerő ellen, a parancsnok, Habsburg János főherceg pedig végzetes hibákat vétett a csatában. Az osztrák–magyar reguláris had a kiképzetlen magyar területvédelmi erőkkel, az inszurgensekkel kiegészülve is alig-alig érte el a franciák létszámát. Mozgósításból és logisztikából kiválóan vizsgáztunk, ám a mai fogalmaink szerint afféle nemzeti gárdának megfelelő nemesi felkelésünk ugyanúgy esélytelen volt az akkori világ legjobb hadserege ellen, ahogy a császári–királyi hadsereg. János főherceg azonban első ijedtében gyorsan a magyar inszurgensekre kente a vereséget, ez a legenda pedig azóta is mérgezi a magyar önértékelést. Nagy-Luttenberger István történésszel tisztáztuk, hogy kiknek a lelkén száradt a vereség.

Toldi Ottó: A gazdatüntetéseken túl van egy széles körű elégedetlenség az uniós politikával szemben – Mi kérdezünk

Gulyás Áron Ps TV 2024 március 13.
Nehéz helyzetben van Donald Tusk lengyel kormányfő, hiszen a gazdák további demonstrációkat terveznek Lengyelországban, amelyek oka részben az Ukrajnából érkező mezőgazdasági termékek ellenőrizetlen beáramlása. Tusk Ukrajna egyik legnagyobb nemzetközi támogatójaként pozícionálta magát, ugyanakkor a lengyel gazdák érdekeit figyelmen kívül hagyni nem egy bölcs lépés a labilis kormánykoalíció vezetőjének. Meglehet, hogy a lengyel kormány követi az Európai Unió politikáját, amely továbbra sem hajlandó érdemi megállapodást kötni az európai gazdákkal. Ehelyett azt kommunikálja az EU, hogy a szélsőjobboldal rátelepedett a gazdatüntetésekre, és már nem is a mezőgazdászokról szólnak a demonstrációk. A gazdák a bürokratikus akadályokkal, az éghajlattal kapcsolatos szabályozásokkal, a kereskedelmi megállapodásokkal és az ukrajnai importnak a gabonaárakra gyakorolt hatásával kapcsolatos aggodalmaik miatt mentek ki az utcára, amivel viszont az EU nem akar foglalkozni. Milyen hatással lesznek a demonstrációk a júniusi EP-választásokra? Milyen szerepet tölt be a jövőben az LNG? Hogyan lehet diverzifikálni a magyar energiaellátást? Ezekről a témákról beszélt lapunknak Toldi Ottó, az MCC Klímapolitikai Intézetének vezető kutatója. Részletek a videóban!
Ajánljuk még

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.