világhatalmi elit
Bogár László: Ördögi játszmát űznek a világ "nemlétező" urai (Polbeat-videó!)
A Polbeat vendége ezúttal Bogár László közgazdász volt, aki szerint mára világossá vált, hogy az emberiség túltenyésztett, és ezt a világ urai is tudják, sőt, ők generálták eddig ezt a helyzetet. Úgy fogalmazott: azért "proliferálják" az emberiséget – vagyis termelik ki a prolikat –, hogy jó sok embert lehessen minél olcsóbban dolgoztatni, majd a felhalmozódó milliárdokból megvásárolják az emberiség legnagyobb lángelméit, akik képesek létrehozni azokat a technológiákat, amelyekkel helyettesíthetők maguk az emberek. Arról a vizsgálatról is beszélt, mely kimutatta, hogy ma 800 millió ipari munkás biztosítja a megélhetésünkhöz szükséges feltételeket, ezt azonban a mai technológiai színvonal segítségével 8 millió szakember is képes lenne elvégezni. A neves közgazdász szerint a "világ "nemlétező urai" már régen feltették a kérdést: ha ez már így alakult, akkor miért ne lehetne csökkenteni a Föld népességét? Bogár László a műsorban arra is rávilágított, elgondolkodtunk-e már azon, hogy vajon a véletlennek köszönhetően élünk a világjárvány, háborúk és éhínségek korában...? Kell-e félni a medvétől?
Persze, hiszen ismerjük a székely mondást, de most nem arról a medvéről lesz szó, hanem az elsőként Shakespeare-nél felbukkanó, az 1800-as évektől kezdve egyre gyakrabban használt, majd a XX. században végképp elterjedt metaforáról, amely Oroszországot a medvéhez hasonlítja. Szóval kell-e félnünk Oroszországtól? Ha szüleink, pláne nagyszüleink generációját kérdezzük, akkor a válasz egyértelmű. Olyan szocializációs minták, olyan mélyre ivódott, zsigeri – sokuknál gyerekkori – benyomások, beidegződések dolgoznak a fejükben, amelyek egész egyszerűen kitörölhetetlenek, felülírhatatlanok. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.