villanyautó
Véget ért a Nemzeti Közművek villamos autózást népszerűsítő országjárása
Pár éve még komoly szervezést igényelt, ha valaki elektromos autóval akarta körbejárni az országot, sőt, lehet, hogy nem is sikerült volna. Ma már azonban bátran, szinte kompromisszumok nélkül elindulhatunk elektromos autóval akár Debrecenből Szombathelyre, hiszen az NKM Mobilitás Kft. által telepített elektromos töltők már országos átjárhatóságot biztosítanak minden e-autós számára.41 milliárdos fejlesztés az Audi győri gyárában – Elektromos autókat is gyártani fognak
A győri Audi Hungaria 41 milliárd forintos fejlesztést hajt végre magyarországi székhelyén; az e-transzformáció névre hallgató projekt döntően az elektromos mobilitásra koncentrál – írja az autoszektor.hu, felidézve Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Achim Heinfling, a győri Audi igazgatósága elnökének bejelentését.Szijjártó Péter: 14,8 milliárd forintos autóipari beruházás érkezik Komáromba
A dél-koreai Inzi Controls 14,8 milliárd forintból akkumulátorgyártó üzemet épít Komáromban – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, Budapesten, a beruházást bejelentő sajtótájékoztatón.Fizetős lesz az e-autó-töltés
Fizetőssé válik a villanyautózás, búcsút inthetünk az ingyenes töltő állomásoknak - számolt be a Népszava. Egyelőre az 50 kW-os egyenáramú (DC) villámtöltők és a 43 kW-os AC-villámtöltők váltak tesztüzemben fizetőssé; a lakossági 22 kW-os egységek egyelőre ingyenesek maradtak. A két villámtöltő típusért egységesen 50 forintot kell percenként fizetni, az ár azonban a tesztüzem eredményétől függően változhat.Kohl vagy Honecker? - A német autógyártók teljesen összevesztek a berlini kormánnyal
A német autóipar egyre inkább szövetséget köt Kínával, ami kiváltotta a berlini kormány dühét. Peter Altmaier gazdasági miniszter már odáig jutott, hogy megfenyegette a német autómágnásokat azzal, hogy a cégeket állami ellenőrzés alá vonja. De a gyárosokat sem kell félteni, hiszen ők meg a választási kampány hajrájában kezdtek el gyárbezárásokról és elbocsátásokról beszélni. Ez azért nagyon érzékeny téma, hiszen arrafelé minden az autóipartól függ. Egyszóval nagy balhé van Németországban, amelybe már belekeverték a magyarországi üzemeket is. De nekünk nincs okunk aggodalomra, hiszen Magyarországon nagyon megéri a németeknek autót gyártani.Országos elektromosautó-töltő hálózatot épít ki az Aldi és az E.On
Országos elektromosautó-töltő hálózatot épít ki az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. és az E.On Hungária - jelentették be a cégek képviselői az első töltőpont átadásán csütörtökön, Nyíregyházán. A fejlesztés eredményeként 75 városban 360 új elektromosautó-töltőpont létesül.Ajánljuk még