vizsgálat
Vizsgálódik a GVH az építőipari alapanyagok piacán tapasztalható vadnyugati állapotok miatt
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a fogyasztók érdekeit szem előtt tartva alaposan kivizsgál minden jelzést, amely jogsértésre utalhat az építőipari alapanyagok drasztikus áremelkedésében a piacon –olvasható a GVH közleményében. Felidézik: Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke is részt vett a Gazdaság Újraindításáért Felelős Operatív Törzs múlt pénteki ülésén, ahol többek között napirenden voltak a kormány javaslatai az építőipari alapanyagár-robbanás kapcsán. A testület ajánlásait ezen a héten tárgyalhatja a kormány.Vizsgálatot indított a Google ellen a Gazdasági Versenyhivatal
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított a Google-lal szemben annak vizsgálatára, hogy a keresőjében dalcímekre megjelenő úgynevezett dalszövegkártya alkalmazásával versenyjogot sértő módon előnyben részesíti-e saját szolgáltatását – közölte a hivatal kedden. Emlékeztettek arra is, hogy a GVH 2019 végén jelentős, 1,2 milliárd forintos bírságot szabott ki a Facebookra, továbbá 2018 nyarán kötelezettségek teljesítését írta elő a Google számára. A versenyhivatal emellett jelenleg is vizsgálja a Rakuten-csoportba tartozó Viber, illetve a ByteDance által üzemeltetett TikTok magatartását.Az EMA megkezdte az Olumiant nevű gyógyszer koronavírus elleni hatékonyságának vizsgálatát
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) megkezdte a baricitinib hatóanyagú, Olumiant nevű gyógyszer kiegészítő oxigénre szoruló, koronavírussal fertőzött betegek esetében tervezett kórházi alkalmazására irányuló kérelem értékelését – közölte az uniós gyógyszerügynökség csütörtökön.Rémhírterjesztés miatt vizsgálhatják a víruskritikus Lenkei Gábor videóit
A budapesti X. és XVII. Kerületi Ügyészség szerint körültekintően kell vizsgálni azt, hogy felmerül-e rémhírterjesztés gyanúja azzal az orvossal szemben, akit feljelentettek a víruskritikus kijelentései miatt. A 24.hu értesülései szerint a rendőrségen feljelentett orvos az a Lenkei Gábor, aki ellen már korábban is vizsgálódtak a hatóságok rémhírterjesztés gyanúja miatt.Európai Gyógyszerügynökség: még tartanak az AstraZeneca oltóanyagával kapcsolatos vizsgálatok
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) még nem jutott meghatározó következtetésre az AstraZeneca gyógyszergyár koronavírus elleni oltóanyagának mellékhatásaival kapcsolatban, a vérrögképződéssel összefüggő rendellenességek vizsgálatának részeredményeiről az ügynökség szerdán, vagy csütörtökön ad tájékoztatást – közölte az uniós ügynökség.Európai Gyógyszerügynökség: nem azonosítottak kockázati tényezőt az AstraZeneca vakcinája esetében
A vizsgálatok továbbra sem azonosítottak kockázati tényezőket sem életkorral, sem pedig a vérrögképződéssel összefüggő rendellenességek korábban jelzett nagyon ritka eseteivel kapcsolatban az AstraZeneca gyógyszergyár koronavírus elleni oltóanyaga esetében – közölte az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) szerdán.Az ügyészség szerint jogos védelmi helyzetben lőtték le az Újpesten rendőrökre támadó férfit
Befejezte az ügyészség a nyomozást az Újpesten megkéselt rendőr ügyében, a rendőrök jogos védelmi helyzetben voltak, a fegyverhasználat jogszerű, szakszerű és arányos volt, a késelő büntethetősége pedig a halála miatt megszűnt – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője hétfőn. Keresztes Imre a közleményében felidézte, az ügyben a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy és több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt folytatott eljárást.Fidesz: kegyeletsértő videóval folytat halálkampányt a reflektorfénybe vágyó Hadházy
Ahogy arról mi is beszámoltunk, a szentendrei önkormányzat felügyelete és fenntartása alá tartozó halottasházban egymás hegyén hátán, nyitott koporsókban, kegyeletsértő módon helyezték el az elhunytakat. A világhálóra felkerült egy rövid, mellbevágó, szörnyű állapotokat megörökítő kisfilm, amit a folyton reflektorfénybe vágyó ellenzéki politikus megosztott a nagy nyilvánossággal a közösségi oldalán. Szokásához híven a kormányt kezdte el okolni az emberi méltóságot is súlyosan sértő körülményekért. Hadházy ismét melléfogott, hiszen nem a kormányt, hanem a baloldali városvezetést kellene számon kérnie a kegyeletsértés miatt. Vajon hogy érezné magát az ellenzéki politikus, ha az ő valamelyik hozzátartozóját filmezik le és osztják meg a felvételt nagy nyilvánosság előtt? Milyen országgyűlési képviselő és milyen ember az, aki még a holtakat is politikai haszonszerzés céljára használja fel? – vetette fel az ügy kapcsán a kínos kérdéseket a szentendrei Fidesz.Ajánljuk még

















