Pesti Srácok

volner jános

Pesti Riporter – Volner: a baloldalban végbélkúpként oldódnak fel egykori jobbikos kollégáim (videó!)

TFTisóczki Flóra Magyar ugar 2021 március 24.
A baloldalban végbélkúpként oldódnak fel jelenleg azok a jobbikosok, akik egykor a kollégáim voltak. Szörnyű látni ezt az átalakulást és szörnyű látni azt, hogy ezek az emberek, akik egykor a nemzeti oldal képviseletét hirdették, annyira felszínesen élték azt meg, hogy most a baloldal szekerét tolják teljes erővel – mondta el a Pesti TV Pesti Riporter című műsorának legutóbbi adásában Volner János ex-jobbikos politikus. A Volner Párt elnöke szerint a jobbikosok csak azt csinálják, amit Gyurcsány tollba mond nekik, tehát Jakabék most kiszolgálják a baloldalt. Volner hangsúlyozta, gyilkossá vált a baloldal az oltásellenes kampányával. Nacsa Lőrinc országgyűlési képviselő (Fidesz-KDNP) elmondta a műsorban, hogy a jelenlegi kormány családtámogatási intézkedései közül jó néhányat megszüntetne a Momentum. Fekete-Győrék programjából kiderül, hogy nem támogatnák a három- vagy többgyermekesek családi adókedvezményét, és egy-egy család így akár 55 ezer forinttal járhatna rosszabbul – mondta el az országgyűlési képviselő. Nacsa arról is beszélt, hogy ha a baloldalra hallgattunk volna, és a kormány nem tárgyalt volna időben Kínával és Oroszországgal, akkor ma kevesebb mint egymillió ember lenne beoltva Magyarországon, ehhez képest azt látjuk, hogy közeledünk az 1,8 millió beoltott főhöz. A műsorban szóba került még a Várnegyed felújítása kapcsán a Deutsche Welle riportja, a józsefvárosi parkolási ügy és a svéd nők ellen elkövetett erőszak megítélése is. Nézze vissza a legutóbbi adást!
Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.