vona gábor
A Fidelitas szerint Vona Gábornak semmit nem jelent Európa keresztény kultúrája
A Fidelitas szerint a Jobbik elnökének semmit nem jelent Európa és Magyarország keresztény kultúrája, hagyománya, Vona Gábor ha tehetné, végrehajtaná a Soros-tervet és az amerikai milliárdossal együtt lebontva a határzárat beengedné a bevándorlókat.Több ezer kelet-ázsiai baráttal gazdagodott Vona Gábor a Facebookon
Több ezer külföldi, arab, kelet-ázsiai követőre tett szert Vona Gábor a legnagyobb közösségi portálon szerdán délután. A Jobbik elnökének hivatalos oldala rövid idő alatt elérte 500.000-es rajongói követést. A párt rövid közleményben tudatta, hogy szerintük összehangolt akcióról van szó, támadás érte Vona Facebook oldalát, és tudják ám, hogy "kik állnak a háttérben". Az oldal javításán állítólag már dolgoznak.Pongrátz András Trump segítségét kéri a Szabadság téri sarló-kalapács eltüntetésében
Levelet írt Donald Trumpnak Pongrátz András 1956-os szabadságharcos, amelyben a segítségét kéri, hogy a budapesti Szabadság téri szovjet emlékműről végre lekerüljön a sarló-kalapácsos tiltott önkényuralmi jelkép. Az amerikai elnöknek azért is lehet néminemű oka-joga megszólalnia ebben az ügyben, hiszen a szovjet szörnyemlékmű tőszomszédságában van az amerikai nagykövetség épülete..."Ez a Vona olyan, mint egy hatéves kisfiú" - A Sajtóklubban is kapott a Jobbik elnöke
Érdekes figura az a Vona. Olyan, mint egy hatéves kisfiú, aki miután megnézi a Csillagok háborúját, a hátára kanyarítja az abroszt, kezébe markolja a fakanalat, megáll a tükör előtt és megéli, hogy ő Obi-Wan Kenobi. A Jobbik elnöke is megéli, hogy ő most a török közönség előtt szürkefarkas, megéli, hogy ő egy radikális kemény magyar, megéli, hogy egy finom úri fiú a Spinoza-házban – hangzott el a Sajtóklub legutóbbi adásában az Echo TV-n.Új plakáton hirdeti a Fidesz, hogy a Soros-szövetséges ellenzéki vezetők lebontanák a határzárat
Az ellenzéki vezetők számára Soros akarata az első, készek végrehajtani a Soros-tervet, lebontanák a határzárat és betelepítenék a bevándorlókat - erre a veszélyre hívja fel a figyelmet a Fidesz az új plakátjával, amelyet a kormánypárt ma tett közzé Facebook-oldalán. A plakát közepén Soros György látható, aki legutóbb éppen a múlt héten Davosból üzent hadat Magyarországnak. Szél Bernadett, Gyurcsány, Vona és Karácsony Gergely a plakáton drótvágót fog a kezében. "Hiába látszanak reménytelenül bénának, mégis veszélyesek" - hirdeti az új Fidesz-plakát.Allahozása után az unióból is kilépne és az iszlám Törökországgal szövetkezne Vona Gábor (videóval!)
Vona Gábor allahozása és a török közönség "Szürkefarkas vonázása" után egy újabb durva részlet derült ki a Jobbik elnökének korábbi törökországi turnéjáról, ezúttal az, hogy Vona arról beszélt, bízik abban, hogy Magyarország minél hamarabb távozik az Európai Unióból és „valódi testvéreivel", a törökökkel fog össze. A Mandiner videót is közölt Vona ominózus, unióból való kilépésről szóló mondatairól.A Szürke Farkasoktól a kölyökvizslákig – közös médiastratégiát választott az LMP és a Jobbik
Megtalálta a Jobbik a Vona Gábor terrorszervezethez köthető múljtát firtató újságírói kérdésekre a megoldást, a mestertrükk lényege, hogy más, fel sem tett kérdésre válaszolnak, mindezt egymás után tetszőleges mennyiségben. Az identitáskeresés rögös útját járó párt egyúttal új műfajt vezetett be a médiában: a kérdéseket megtiltó sajtótájékoztatót. Úgy tűnik, az LMP-vel kibontakozó násztánc közös kommunikációs stratégiát is jelent, legalábbis a Jobbik láthatóan igyekszik állni a sarat Hadházy Ákossal, a teljesen értelmetlen, önmegsemmisítő közszereplések jelenleg még verhetetlen bajnokával.Ajánljuk még

















