Pesti Srácok

Amikor Vona a WTC elleni terror évfordulóján az arab-magyar barátságot ünnepelte Ajkán (videó!)

Vona Gábor már a 2000-es évek közepétől intenzíven barátkozott a közel-keleti országokkal és az iszlám vallással - amiről számtalan török és iráni fórum tanúskodik. 2004-es-2005-ös bejegyzésekben már lelkesen emlegetik Vonát és a pártját, mint "iszlámbarát magyarokat". Vona iszlámimádatának egyik csúcspontja egy 2010-es ajkai Jobbik-rendezvény volt - amelyre olvasóink emlékezették portálunkat. Plakátokat és egy videót is kaptunk arról, hogyan ünnepelte a Jobbik éppen a New York-i terrortámadás évfordulóján, 2010. szeptember 11-én a magyar-arab barátság napját, ahol felszólalásában a pártelnök puszta ürügynek minősítette az afganisztáni háborúra okot adó tálib és al-Kaida terrorfenyegetést.

Ma már csak néhány lementett plakát, pár sajtóhír, és egy megőrzött videó felvétel emlékeztet arra, hogy hét évvel ezelőtt, körülbelül 150 fő szimpatizánssal, és olyan jobbikosokkal, akik ma már valamilyen pozíciót töltenek be, hogyan próbálták a jobbikosok gyásznapból a magyar-arab barátság ünnepnapjává transzformálni szeptember 11-ét. A Jobbik szerint ugyanis "nem a hibákat kell keresni a barátokban, mert magunkra maradunk", legalább is erről szóló idézet lett az ajkai esemény mottója:

A rendezvény, amit plakátokon és a Jobbik honlapjain is hirdettek, a Veszprém megyei településen nem kis felháborodást váltott ki. Néhány tucatnyian még tüntettek is a provokáció miatt az ajkai Erőmű Művelődési Ház előtt.

PestiSracok facebook image

A dicsőséges eseményt a Jobbik Magyarországért Mozgalom Ajkai Alapszervezete szervezte, saját szavaik szerint "az arab-magyar baráti kapcsolatok elmélyítése, egymás kultúrájának jobb megismerése jegyében". A házigazda Ferenczi Gábor volt - aki azóta volt már országgyűlési képviselő, a Veszprém Megyei Közgyűlés tagja, jelenleg pedig Devecser polgármestere (ő látható a videófelvétel első felében).

Megérkezett a vezérkar: Vona, Ferenczi és Kovács Rajmund (a felvételt egy ajkai olvasónktól kaptuk)

Az időpont provokatív megválasztását a köszöntőben Ferenczi azzal próbálta indokolni, hogy hogy az a véletlen műve:

Ferenczi az iraki-afganisztáni háborúra utalva arról is beszélt, hogy

a terrortámadás utáni időszakban és rájuk is gondolni kell valakinek. Ők arra szeretnének rávilágítani, hogy a Magyarországon élő

A rendezvény egyik plakátja, ami már az előtt sokakat felháborított, hogy megtartották voln

A ma már a zsidóságtól elnézést kérő és a Spinoza Házban kanosszát járó Vona Gábor a 2010-es ajkai beszédében csupán "ürügynek" minősítette az afganisztáni tálibok és az al-Kaida jelentette fenyegetést, hiszen így fogalmazott:

Azt is kijelentette, hogy magyar katonáknak semmi keresnivalója nincs Afganisztánban. A pártelnök beszédében Izrael is előkerült - előrevetítette, hogy miután a nyugat elpusztítja a közel-keleti országokat, az izraeliek is kénytelenek lesznek új hazát keresni. "És hova máshova mennének, mind ahol jó a föld, a víz, a levegő?!" - ez Vona szerint Magyarország. Eszmefuttatásában az ekkor még szélsőjobboldali politikát képviselő politikus arra a következtetése jutott, hogy Izrael felvásárolja majd Magyarországot és elfoglalják a zsidók a hazánkat - teszik mindezt azért, mert saját hazájukat élhetetlenné teszik, amihez Magyarország is hozzájárul.

Az ünnepségen szót kaptak többek közt ifj. Hegedűs Lóránt református lelkész (a palesztin terrorszervezetre hajazó HAMASZ nevű alakulat nevében), és ifj. Hegedűs Lórántné országgyűlési képviselő. Fotók tanúsága szerint elment a magyar-arab barátságot ünnepelni Kovács Rajmund, akit a Jobbik országgyűlési képviselő-jelöltként többször is elindított választásokon, valamint Orbán Imre, aki akkoriban a Jobbik Veszprém megyei elnöke volt, ma is megyei önkormányzati képviselő.

és a rendezvény másik plakátja

A beszámolók szerint a barátságot egyoldalúan sikerült megünnepelnie a Jobbiknak, mert arab vendég nemigen akadt az eseményen. Kultúrájukat is magyar előadók idézték meg, például egy fővárosi hastáncos csoport.

Arab kultúra fővárosi hastáncosokkal - a fotót ajkai olvasónk küldte

Vezető kép: Ps-montázs.

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.