vörös hadsereg frakció
Harminc év kellett, hogy a németek elfogják a Vörös Hadsereg Frakció szélsőbalos terroristáit Berlinben
A német fővárosban, Berlinben őrizetbe vettek két embert a szélsőbaloldali Vörös Hadsereg Frakció (RAF) szökésben lévő két feltételezett terroristatagjának felkutatásával összefüggésben – közölte vasárnap reggel az alsó-szászországi állami bűnügyi hivatal.Gránátot, fegyvereket, lőszereket találtak a Vörös Hadsereg Frakció német terrorcsoport elfogott tagjának lakásán
Gránátot, fegyvereket és lőszereket is találtak a Vörös Hadsereg Frakció (RAF) egykori hírhedt terrorcsoport Németországban elfogott tagjának lakásán - közölte szerdán este a német rendőrség az X-en. A 65 éves Daniela Klettét, aki évtizedek óta szökésben volt, kedden fogták el.Elfogták a nemzetközileg körözött kommunistát
Több mint három évtizede szökött meg a letartóztatás elől a Vörös Hadsereg Frakciójának (RAF) egyik tagja, Daniela Klette. A terrorizmussal vádolt szélsőbaloldali nőt nemzetközi körözés után sikerült kézre keríteni.A Budapesten embervadászatot tartó antifa Hammerbande az új Rote Armee Fraktion (RAF) terrorszervezet? (videó)
A szászországi belügyminiszter, Armin Schuster az új Rote Armee Fraktion (RAF) színre lépésére figyelmeztet a budapesti embervadászat elkövetői, a Hammerbande szélsőbaloldali német antifa rohamosztag kapcsán. A Hammerbande 20 tagja vonult illegalitásba. időközben újabb embervadászt kaptak el, ezúttal Milánóban. Az eredeti RAF egyébként Budapesten is követett el terrortámadást: december 23-án lesz 32 éve, hogy két RAF-terrorista felrobbantotta az Izraelbe tartó orosz zsidók autóbuszát.Ajánljuk még