vuhan
Vizsgálja az amerikai titkosszolgálat, hogy a vuhani laborból szabadult-e el a vírus
Az amerikai hírszerzés vizsgálja, hogy a vuhani víruslaborból szabadult-e a világra a koronavírus-járványt okozó SARS-CoV-2 -írja a Fox News. Ez az első alkalom, hogy hivatalosan is elismerték a titkosszolgálat tevékenységet az elmélet vizsgálatáról - vázolja fel az Index.Feloldották a vesztegzárat a járvány kínai gócának számító Vuhanban
Több, mint két hónap után feloldották a vesztegzárat a járvány kínai gócának számító közép-kínai Vuhanban, ahonnan az új koronavírus tavaly év végén terjedni kezdett. A 11 milliós várost január 23-án zárták le, hogy megakadályozzák a vírus terjedését.A járvány kezdete óta először egyetlen újabb halálozást sem jelentettek Kínában
Az új koronavírus járványának kezdete óta először egyetlen újabb halálozást sem jelentettek Kínában kedden, a hivatalos adatok alapján ráadásul ismét csökkent a napi megbetegedések száma. A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság kedden 32 újonnan diagnosztizált betegről adott hírt, szemben az egy nappal korábban jelentett 39-cel. A hétfőn azonosított páciensek mindegyike külföldről érkezett az országba. A külföldről behozott esetek száma ezzel 983-ra emelkedett.Vuhan lezárása jelentősen csökkentette a fertőzöttek számát egy kutatás szerint
Az új koronavírus-járvány kiindulópontjának számító kínai Vuhannak - Hupej tartomány székhelyének - lezárása hatékonyan állította meg az új koronavírus terjedését és jelentős segítséget nyújtott abban, hogy más helyeken is kisebb legyen a fertőzöttek száma a Hongkongi Kínai Egyetem új tanulmánya szerint.A vuhani korlátozások túl korai enyhítése korai második hullámhoz vezethet
Az új koronavírus-járvány kínai gócpontjában érvényes korlátozások meghosszabbítása késleltetheti a fertőzések második hullámát – figyelmeztetnek a kutatók egy új tanulmányban.Újra nő a fertőzöttek száma a beutazó külföldiek miatt Kínában
Ismét megugrott a napi új koronavírusos esetek száma hétfőn, az új fertőzöttek többsége külföldről érkezett az országba. A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság keddi közlése szerint előző nap éjfélig 78 új beteget diagnosztizáltak az ország szárazföldi részén, közülük 74 ember külföldről érkezett. Sajtóértesülések szerint ezért szerdától a külföldről érkező, illetve a Pekingbe lépésüket megelőző 14 napban külföldön járt emberek mindegyikénél elvégzik a vírustesztet, és központi karantén alá helyezik őket.Egyetlen újabb esetet sem jelentettek a járvány kínai gócpontjának számító Vuhanból
Egyetlen újabb esetet sem jelentettek szerda éjfélig a járvány kínai gócpontjának számító, közép-kínai Vuhanból, ahonnan az új koronavírus terjedése tavaly év végén elindult. A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság csütörtöki közlése szerint a járvány kitörése óta először Vuhan városában egy nap alatt egyetlen újabb fertőzöttet sem diagnosztizáltak, miközben Hupej tartomány egyéb részeiről már egy hete nem adtak hírt új betegről.Hongkongi lap: Novemberben regisztrálták az első fertőzöttet Kínában
November közepére vezethető vissza az első olyan eset Kínában, amelyben egy páciens megbetegedését igazolhatóan az új típusú koronavírus okozta – írta internetes oldalán, egy pénteken megjelent cikkben a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.Ajánljuk még

















