Pesti Srácok

Pompeo szerint "több jelentős bizonyíték" van arra, hogy a vírus egy vuhani laborból ered

null

"Több jelentős bizonyíték" van arra, hogy az új koronavírus egy vuhani laboratóriumból ered - jelentette ki Mike Pompeo amerikai külügyminiszter vasárnap az ABC televízió szokásos heti politikai vitaműsorának adott interjújában. Az amerikai diplomácia irányítója hangoztatta, hogy Kína "köztudomásúan nem tartja be az előírásokat laboratóriumaiban". Konkrét részletek említése nélkül hozzáfűzte: "nem ez az első alkalom, hogy a világ kínai laboratóriumból származó vírus miatt kerül veszélybe".

Kifejtette, hogy sajnálja az együttműködés hiányát Pekinggel a koronavírus-járvány eredetének feltárását illetően.

- fogalmazott. A miniszter ismét hangot adott azon álláspontjának, hogy a kínai kormányzat "mindent megtett annak érdekében, hogy a világ ne szerezzen tudomást időben" az új típusú koronavírusról. Úgy vélte, a Kínai Kommunista Párt "klasszikus kommunista dezinformációs erőfeszítéseket" tett az orvosok elhallgattatására és a riporterek eltávolítására a vírusról szóló információk korlátozása érdekében. Mint fogalmazott: ezek a lépések "óriási válságot, életek elvesztését, óriási gazdasági károkat" okoztak szerte a világban.

PestiSracok facebook image

- mondta. Leszögezte, hogy Kína "úgy viselkedett, mint az önkényuralmi rendszerek".

Donald Trumpot a Fehér Ház csütörtöki sajtókonferenciáján kérdezték arról, van-e megbízható információja arról, hogy a koronavírus a vuhani virológiai intézetből szabadult ki. Az elnök igennel válaszolt.A Trump-kormányzat korábban többször is Kínát okolta azért, hogy magatartásával hátráltatta a járvány megfékezését célzó intézkedéseket, mondván Peking nem szolgáltatott elég gyorsan pontos információkat a vírus terjedéséről. Amerikai lapok helyszíni tudósítói - köztük a The Wall Street Journal munkatársai - még a járvány kitörésekor arról tudósítottak, hogy Kínában megbüntették a koronavírusra figyelmeztető orvosokat. A The New York Times, a The Washington Post és a The Wall Street Journal című lapok munkatársait a múlt hónapban kiutasították Kínából.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Arek Rataj

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.