who
Rejtélyes májbetegség terjed az Egyesült Államokban és Európában
Az ENSZ szakosított szervezete szombat este számolt be arról, hogy "ismeretlen eredetű heveny májgyulladás" legkevesebb százhatvankilenc esetét jelentették tucatnyi országból. Fiatal páciensekről van szó, akik életkora egy hónaptól tizenhat évesig terjed; tizenheten közülük májtranszplantációra szorulnak. A WHO közleménye szerint legalább egy gyermek már belehalt a betegségbe.Szijjártó: Brüsszelben és Washingtonban is elismerik a menekültek magyarországi ellátását
A New Yorkban állandó székhellyel rendelkező humanitárius világszervezetek mellett már a kormányt állandóan bíráló washingtoni és brüsszeli nyilvánosságban is elismerik az Ukrajnából érkezett menekültek magyarországi ellátását – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, New Yorkban.A WHO szerint a világjárványnak közel sincs még vége
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szóvivője arra hívta fel a figyelmet pénteken, hogy több mint egyhónapos visszaesés után a múlt hét óta világszerte újra emelkedik az újonnan diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek száma. Genfi sajtótájékoztatóján Margaret Harris leszögezte: a világjárványnak közel sincs vége, jelenleg a pandémia közepén járunk.A születés pillanatáig engedélyezhetővé tenné az abortuszt a WHO
Az Egészségügyi Világszervezet célja egykor az élet védelme volt, mára azonban úgy tűnik, ennek éppen az ellenkezőjét képviseli. Erről tanúskodik, hogy a WHO legújabb indítványában a születés pillanatáig engélyezhetővé tenné az abortuszt, vagyis a teljesen kifejlett csecsemők meggyilkolására is lehetőséget adnának, sőt, megszüntetnék azt a kötelezettséget is, hogy orvosi személyzet hajtsa végre ezeket a beavatkozásokat.A WHO szerint a világjárvány nem ért véget, további variánsokra lehet számítani
A koronavírus-világjárvány még nem ért véget, és további variánsokra lehet számítani – mondta Szumija Szvamináthán, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tudományos főtanácsadója pénteken.Véget érhet idén az egészségügyi vészhelyzet a WHO főigazgatója szerint
Idén véget érhet a koronavírus-világjárvány okozta egészségügyi vészhelyzet, és lezárulhat a pandémia akut szakasza – vélekedett hétfőn Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója Genfben, a szervezet végrehajtó bizottsági ülésének kezdete előtt. Ehhez szerinte az szükséges, hogy az országok biztosítsák a vakcinák méltányos elosztását, továbbra is kövessék figyelemmel a vírus és a különböző variánsok működését, és a helyzetnek megfelelően vezessenek be korlátozó intézkedéseket.A WHO szerint lehetséges, hogy véget érhet a járvány Európában az omikron variáns hulláma nyomán
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) lehetségesnek tartja, hogy a koronavírus-járvány az omikron variáns hullámának lecsengésével véget érhet Európában. Valószínű, hogy a régió a járvány végső fázisához közelít – jelentette ki vasárnap Hans Kluge, a WHO európai részlegének vezetője az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva. Mindemellett óvatosságra intett a koronavírus lehetséges újabb mutációinak vonatkozásában.Az európai lakosság több mint fele megfertőződhet az omikronnal a következő két hónapban
A jelenlegi adatok alapján kijelenthető, hogy az európai lakosság több mint fele várhatóan megfertőződik a koronavírus omikron variánsával a következő 6–8 hétben – mondta Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai részlegének vezetője.Ajánljuk még