wolfgang schüssel
Wolfgang Schüssel szerint kihívás ma keresztényként élni Európában
Mindig is megrendített, hogy nekünk, kereszténydemokratáknak sosem sikerült egy Istenre, vagy a keresztény gyökerekre való utalást megszilárdítani az európai alkotmányban – mondta a Mandinernek adott interjújában Wolfgang Schüssel. Ausztria volt kancellárja szerint ma már sokkal nehezebb, sőt, bizonyos országokban igazi kihívás keresztényként élni; Európa közepén manapság kisebbségként élnek a keresztények, miközben Szíria északi részén épp most törlik el az utolsó ottani közösségeket, illetve azok városait. A politikus beszélt a Fidesz és az Európai Néppárt viszonyáról is, bár véleményét nem fejtette ki.Politikai prostitúció: bukott kancellárok orosz nagyvállalatoknál - Schröder, Schüssel és most Kern
Úgy tűnik, ha Németországban és Ausztriában megbukik egy kancellár, akkor nem kell aggódnia a jövőjéért. A napokban éppen Christian Kern kapott egy zsíros állást, aki nem is olyan rég, 2016-2017-ben volt osztrák kancellár szociáldemokrata színekben. Wolfgang Schüssel, egy korábbi kancellár mostanság lett a Lukoil alkalmazottja, míg Gerhard Schröder volt német kancellár már több, mint egy évtizede a Gazpromtól kap fizetést. Vajon a mostani kancellár, Angela Merkel bukása után szintén Putyintól kap majd munkát?Ajánljuk még