zaklatás
A Fidesz azt tudakolja, mikor zárják ki a Párbeszédből a nőzaklatáson trollkodó Burányt
Mikor zárja ki "a korábbi nővédő" Szabó Tímea frakcióvezető a nők elleni zaklatáson viccelődő Burány Sándort a Párbeszéd képviselőcsoportjából? – tette fel a kérdést a fideszes Czunyiné Bertalan Judit szombati, budapesti sajtótájékoztatóján.Egy másik budapesti színházból már korábban kitiltották Gothárt
Nem a Katona József volt az első színház, amelyik úgy döntött, hogy viselkedése miatt megválik Gothár Pétertől – tudta meg a Ripost. A lap információi szerint korábban egy másik színház igazgatója is eltávolította a rendezőt, mert fellázadt a rendező ellen a társulat.Vidnyánszky Attila: A Színművészeti Egyetemen a megalázkodást ültetik a színészekbe
A szabadsággal és a művészettel szöges ellentétben áll Gothár Péter és a Katona József Színház szexuális zaklatási ügye; ennek a szégyenletes ügynek az egész magyar kultúra a kárvallottja, és ennek a felelősségét a bűnösöknek vállalniuk kell – írja közleményében a Magyar Teátrumi Társaság, amelyet a mai közgyűlésük után adtak ki. Vidnyánszky Attila, a Teátrumi Társaság elnöke azt mondta az Origónak: a magyar színészekbe már a Színművészeti Egyetemen beültetik azt, hogy a rendező előtt meg kell alázkodni, és ez megöli a művészetet. A színészek nem a hitük mentén cselekednek, hanem azt keresik, ki felé orientálódjanak, mert akkor megjutalmazza őket a balliberális szakma – írja az Origo.A Mérce főszerkesztője szerint belefér a közbeszédbe egy anyát a gyermeke megerőszakolásával fenyegetni! (18+)
Mert a kommentelés szabadsága, ugyebár. Hát van, akinek minden bűnről az elkövető szabadsága jut az eszébe és nem az áldozaté. Mint tegnap írtuk, kolléganőnk vette a fáradságot és feljelentett egy olyan kommentelőt, aki névvel és arccal vállalva a következő szavakkal fenyegette meg pár hónapos gyermekét és őt: „te büdös kurva” (...) „nagyon szar lesz arra ébredni egy reggel, hogy ki vagy kötve az ágyadban és a kis cuki gyerekedet seggből szájba fogom kúrni a szemed láttára”.Terrorcselekménnyel fenyegetés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Győrben
Terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntette és zaklatás vétsége miatt emelt vádat a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség egy Győr környéki férfi ellen, aki azzal fenyegette meg az ügyészséget, hogy megöli szomszédja feleségét, ha nem foglalkoznak az általa kezdeményezett üggyel – tájékoztatta a főügyészség csütörtökön az MTI-t.Donáth Anna hallgat apja zaklatási botrányáról
Zavaros, összefüggéstelen magyarázkodásba kezdett Donáth Anna, amikor a TV2 Tények című hírműsora Sopronban, egy sajtótájékoztatón megkérdezte édesapja, a szocialista lelkész Donáth László szexuális zaklatási ügyéről. A Momentum európai parlamenti képviselője, aki korábban nagy lelkesedéssel beszélt a szexuális visszaélésekről (például arról, mennyire zavarja, ha idősebb politikusok a háta mögött összesúgnak), most hallgatásba menekült.Donáth László a zaklatási ügyben megszólaló szemtanúkról: Szívesen elbeszélgetek velük!
Már több tanú is megszólalt Donáth László evangélikus lelkész, volt MSZP-s képviselővel hírbe hozott zaklatási ügyekben, a BRFK pedig megerősítette, hogy szexuális kényszerítés miatt nyomoznak az ügyben. A 888.hu megkereste Donáthot, aki továbbra is inkább kitérően válaszolt a portál kérdéseire.Zaklathatott egy szeretetotthonban a szocialista lelkész, Donáth Anna édesapja – Nyomoz a rendőrség! (Frissítve!)
Botrányos történetek szivárogtak ki az egyik fővárosi szeretetotthonból: az egyik ott dolgozó lelkész több alkalmazottat is zaklathatott, az érintettek viszont nem mertek lépni az ügyben. A lelkész ugyanis az a Donáth László, aki 16 éven keresztül volt az MSZP országgyűlési képviselője, és még ma is nagy befolyással bír. Néhány hete azonban az egyik dolgozó szembeszállt az egykori politikussal, és feljelentette. Donáth László egyébként a Momentum EP-képviselőjének, Donáth Annának az édesapja – számolt be a felkavaró ügyről a TV2 Tények című hírműsora. Kerestük a rendőrséget: ők portálunknak azt válaszolták, hogy az ügyben a BRFK feljelentés alapján rendelt el nyomozást szexuális kényszerítés miatt.Ajánljuk még
















