zaklatás
Nagy bajban Donáth László: az elkészült szakvélemény is a volt MSZP-s politikus bűnösségét erősítheti
Az ügyészség álláspontja szerint a megalapozott gyanút erősíti a volt MSZP-s politikus, Donáth László ügyében a nemrég elkészült pszichológus szakértői vélemény – tudta meg a PestiSrácok.hu. A momentumos Donáth Anna édesapjának zaklatási botrányában tavaly nyáron kezdett nyomozni a rendőrség, majd szeméremsértéssel és könnyű testi sértéssel gyanúsították meg az egykori politikust, miután az egyik volt munkatársa feljelentette.Egyetemi csoportban szervezte a Színművészeti Egyetem HÖK-elnöke a transzneműek melletti tüntetést
Az Origo birtokába jutott belső levél tanúsága szerint Csernai Mihály, a Színház- és Filmművészeti Egyetem HÖK-elnöke arra buzdította a végzős hallgatókat, hogy vegyenek részt a transzneműek mellett szervezett "videókészítős" tiltakozáson, írja a lap. A portál megkereste a Gothár-botrányban is érintett Upor Lászlót, az intézmény rektora azonban nem válaszolt a lapnak.Weinstein szerdán megkezdte 23 éves börtönbüntetését
Harvey Weinstein egykori hollywoodi filmmogult szerdán átszállították egy New York-i állami börtönbe, ahol megkezdte 23 éves börtönbüntetését, amit szexuális erőszak és zaklatás miatt kapott.Szívritmuszavarai voltak Gothár miatt Szirtes Áginak
Gothár Péter érzelmi terrorista, Szirtes Áginak szívritmuszavarai voltak megalázó rendezési stílusa miatt – erről a színésznő beszélt a Klubrádióban Kadarkai Endre szombati műsorában. Gothár szexuális zaklatási ügye októberben került a köztudatba, majd botrány kerekedett belőle, miután kiderült, hogy a Katona József Színház vezetője, Máté Gábor hosszú időn át eltussolta a történteket. Az ügy miatt a kormány bejelentette, hogy a kulturális támogatások felülvizsgálatára készül, miközben az emiatt tüntetést szervező ellenzéknek nem a zaklatással voltak gondjai, hanem azzal, hogy az kiderült.Donáth Anna rejtélyes üzenete – Talán a szeméremsértéssel gyanúsított apucinak üzent?
Nem csak a Fidesz által előírt keretek között lehet ám szerelmes az ember! – hívta föl a lakosság figyelmét „Valentin-napi” üzenetében Donáth Anna. S mennyire igaza van! Lelki szemeink előtt máris megelevenedik a kedves papa, amint (a gyanú szerint) vörös fejjel, fölajzottan fogdossa a menekülő, kétségbeesett munkatársnők fenekét a szeretetotthonban. A szerelem az szerelem, még ha egyirányú is – nem igaz?Egy bukás krónikája – Gyurcsány vigyázni fog Gréczyre (PS-VIDEÓ)
Gréczy Zsoltot maga alá temette a zaklatáslavina. A politikus lemondott mandátumáról, miután negyedszerre is zaklatási botrányba keveredett, a legutóbbi alkalommal pedig igencsak gyomorforgató fotók kerültek ki róla. Portálunk egy csokorba szedte Gréczy Zsolt nőügyeit. És persze felidézzük Palányi Nóra portálunknak adott videonyilatkozatát, amellyel jelentős lökést adott a DK-s politikus bukásának.Gyurcsány: A legjobb évét zárta a DK, Gréczy Zsolt áldozat
Pocsék történet, nehéz történet. Nem bújt el sem Zsolt, sem a DK. Itt egy tisztességes emberrel tisztességtelenül bánnak – kommentálta a Gyurcsány és Gyurcsányné Párt fővezére, hogy Gréczy Zsolt pártszóvivő és dalszerző a pajkost jelentősen meghaladó szelfikkel zaklatott a vádak szerint egy nőt. Az ATV-ben Gyurcsány arról is beszélt, hogy az idei volt a DK létezésének legjobb éve, ugyanakkor szerinte „ma a valaha volt leggyengébb befolyással rendelkezik Orbán Viktor”.Nem volt zaklatás az Újszínházban az etikai bizottság szerint
Az Újszínház etikai bizottsága lezárta a vizsgálatát, amelynek eredménye szerint teljesen alaptalannak tartja a zaklatási vádat. Már a bejelentés sem stimmelt szerintük; a névtelen bejelentésben több időbeli és tárgybeli pontatlanság volt. Közölték továbbá, hogy a Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes által elrendelt felügyelőbizottsági vizsgálatról később közölnek részleteket.Megbeszélték – Gréczy: Én vagyok az áldozat
Áldozatnak tartja magát Gréczy Zsolt. A DK politikusa azt állítja, a Borkai-botrány idején megüzenték neki, hogy bosszú következik és ő lesz a célpont. A politikus elismerte, hogy ő készítette a képeket, de azt mondja, a történet nem igaz, és a nő sem valódi személy. Hangsúlyozta: Gyurcsány Ferenc és a Demokratikus Koalíció kiáll mellette.Ajánljuk még

















