Pesti Srácok

Egy bukás krónikája – Gyurcsány vigyázni fog Gréczyre (PS-VIDEÓ)

Egy bukás krónikája – Gyurcsány vigyázni fog Gréczyre (PS-VIDEÓ)

Gréczy Zsoltot maga alá temette a zaklatáslavina. A politikus lemondott mandátumáról, miután negyedszerre is zaklatási botrányba keveredett, a legutóbbi alkalommal pedig igencsak gyomorforgató fotók kerültek ki róla. Portálunk egy csokorba szedte Gréczy Zsolt nőügyeit. És persze felidézzük Palányi Nóra portálunknak adott videonyilatkozatát, amellyel jelentős lökést adott a DK-s politikus bukásának.

Gréczy első zaklatási botránya december elején robbant ki, amikor kiderült, hogy egy ismert zenész barátnőjének udvarol a DK politikusa, miközben már 2016 májusában és 2017 februárjában tisztázták, hogy a csinos pszichológusnő nem az ő „babája”. Gréczy ennek ellenére nem állt le: miután a nő letiltotta, a politikus megszerezte annak email-címét és azon a felületen próbálkozott tovább. A nő barátja, a dobos, akit zenészkörökben mindenki csak Dedyként emleget, nyílt levelet írt, amelyben egy bibliai idézettel emlékeztette Gréczyt, hogy bűn megkívánni felebarátja feleségét.

Ebben a történetben az a furcsa, hogy a dobos később eltávolította oldaláról a posztot, és nem is akart beszélni a lerázhatatlan udvarlóról, aki betolakodott az életükbe.

PestiSracok facebook image

December 13-án arról számolt be portálunknak a Mi Hazánk parlamenti munkatársnője, hogy bizony őt is hihetetlen önbizalommal zaklatja hetek óta a DK-s politikus. „Kukucs, ne rettegj már!”, „Ne szabódj már, kellemes lesz!”, „Errefelé laksz?”, „Nyugi, azért mert én nem vagyok független, azért még beszélhetsz velem!” – ilyen és ehhez hasonló üzenetek tucatjait kapja naponta Nóra annak ellenére, hogy a politikai táborokon átívelő szexuális kalandra semmiféle érdeklődést nem mutatott.

Palányi Nóra portálunknak elmondta: Gréczy egy bevásárlóközpontban kétszer is „rajtaütött”, megérintette, „kakaózásra” akarta elcsalni, majd a méhkaptár körül döngicsélő hereként levakarhatatlanul várakozott a körül az országházi páholy körül, ahol a fiatal szakértőnő dolgozik.

December 18-án szerkesztőségünk is megkapta azt az egész sajtónak szétküldött e-mailt, miszerint egy nő szexuális zaklatással vádolja a politikust, aki évek óta próbál vele intim kapcsolatba keveredni, az ebbéli szándékát pedig furcsa, a DK-s politikus által készített erotikus szelfik küldözgetésével nyomatékosítja.

Gréczy dühödt és fenyegetőző tagadása után viszont másnap, december 19-én csapódott be a mindent – Gréczyt is – elsöprő bomba. Ugyanez a nő a levelében úgy fogalmazott: hiába jelezte Gyurcsány bizalmasának, hogy mindez neki nem normális, a politikus mindennap küldött neki képet magáról „különböző testhelyzetekben, főleg a nemi szervéről”, azzal a kommentárral, hogy most rá gondolt, és azt kapná tőle. A nő hiába tiltotta le a közösségi oldaláról, Gréczy nem adta fel, megszerezte az email-címét, és továbbra is olyan üzenetekkel zaklatta, hogy vele csak jól járhat, és higgye el, vele a szex kiváló lesz.

Gréczy az általa készített, a nemi szervét is ábrázoló fotók nyilvánosságra kerülése után a feltételezett áldozatától való bocsánatkérés helyett megint fenyegetőzni kezdett, hogy beperel minden olyan lapot – például portálunkat –, amely ír a botrányáról. A Klubrádióban pedig azt nyilatkozta, hogy áldozatnak érzi magát és kitalált történettel támadják, és senkit nem zaklatott. Azt elismerte, hogy a képek őt ábrázolják, de mai eszével már nem készítene magáról ilyen fotókat. Nem tölti el boldogsággal, ami ez ügyben megjelenik róla,

Ennek most megfizeti az árát, de ettől még a legsúlyosabb vád, miszerint zaklatott valakit, szemenszedett, ócska, aljas, hitvány hazugság – fogalmazott.

Másnap azonban – december 20-án – bejelentette az ATV-n: 2019. december 31-i hatállyal lemond a parlamenti mandátumáról, és erről tájékoztatta Gyurcsány Ferenc pártelnököt is. Mandátumát listáról szerezte, így annak betöltéséről a DK elnöksége dönt. Úgy tűnik, Gyurcsány Ferenc belátta, hogy a csütörtökön sebtében összetákolt áldozati szerepet Gréczy nem tarthatja sokáig, bár akkor ő és a DK még kiállt Gréczy Zsolt mellett.

A gyurcsányista képviselő az ATV-n teljesen belezavarodott a magyarázkodásba. Előző nap még azzal védekezett, hogy a perverz pornográf fotókat ellopták tőle, ezúttal azonban ezt már nem merte mondani, arra a kérdésre pedig, hogy ő maga elküldte-e a képet valakinek, nem volt hajlandó válaszolni.

A lemondás után Gyurcsány Ferenc a Facebookon védte meg egyik leghűségesebb emberét, az őt mindig kiszolgáló képviselő-szóvivőt, és világossá tette, hogy a párt továbbra is gondoskodik Gréczyről és vigyáz rá.

Kiemelt fotó: Facebook
Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.