zsidóság
A pesti gettó felszabadítására emlékeztek a Dohány utcai zsinagógában
A pesti gettó felszabadításának 75. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést vasárnap Budapesten, a Dohány utcai zsinagógában.Karácsony vagy nem ismeri a történelmet, vagy bolsevik mestereinek szavait közvetíti a Horthy-kérdésben
Karácsony Gergely történelemből is megbukott. Hétvégi Facebook-posztjából kiderül, hogy vagy aljas szándékból, vagy tudatlanságból, de ostobaságokat írt Horthy Miklóssal kapcsolatban, az undort és megvetést emlegetve a kormányzóval szemben, belekeverve természetesen a Fideszt is. Érdemes történelmi leckét adni a főpolgármesternek és tanítómestereinek, akik a szocializmus üres paneleit felhasználva hamisítottak ismét történelmet. Van, amikor kínjában viccelődik az ember Karácsony tudatlanságával, az észak-pesti csepeli poénokkal, az unalomig hangoztatott alkalmatlansággal, a zuglói káosszal, van azonban olyan helyzet, amikor a vérlázító demagógia azonnali választ és cáfolatot kíván. Ezt pedig jobb, ha Karácsony rajongói is megpróbálják megérteni, elfogadni, és nem emésztés nélkül lenyelni a főpolgármester hamis történelmi tudásról tanúbizonyságot tevő szavait és irányított gondolatait. A Facebook-poszt alatt komoly vita alakult ki, és jelzésértékűen sok embert mozgatott meg a kiírt gondolatsor, akik közül sokakat irritált az új főpolgármester okoskodása, és az, hogy mindenhez is ért. Mit köszönhet és mit nem köszönhet Budapest Horthynak?Jair Netanjahu: Hálásak vagyunk Orbán barátságáért
Benjamin Netanjahu és a magyar miniszterelnök jó viszonyt ápol egymással: összeköti őket az, hogy "egyikük sem próbálja kiszolgálni a globalista elitet, ezért gyakorlatilag ugyanolyan támadásoknak és rágalmaknak vannak kitéve" – nyilatkozta Jair Netanjahu, az izraeli miniszterelnök fia a Heteknek.Százhat évesen elhunyt a holokauszt legidősebb osztrák túlélője
Százhat éves korában elhunyt a holokauszt legidősebb osztrák túlélője, a salzburgi Marko Feingold – jelentette be pénteken a helyi zsidó közösség. A hat év alatt négy haláltábort megjárt férfi tüdőgyulladásban halt meg csütörtökön.Nyugat-Európában már félnek a zsidók
Egyre többen hívják fel arra a világ figyelmét, hogy a XXI. században újjáéledt az antiszemitizmus, ám ezúttal a balliberális oldalon. Miközben a baloldaliak és a liberálisok támogatják a migrációt, addig élesen elítélik Izraelt, olykor pedig az európai zsidó közösségek konzervatív (vallásosság, családközpontúság) nézeteit kritizálják. A nyugati liberális elit főbűne, hogy nem képes megvédeni az őshonos zsidó közösségeket az arab bevándorlóktól – írja a Tűzfalcsoport.Izrael után Magyarországon él a legtöbb zsidó leszármazott
Magyarországon a legmagasabb a zsidó leszármazottak százalékos aránya – írja az Index a Jediót Ahronót című izraeli újságra hivatkozva. Az egymillió-nyolcszázezer ember DNS-ét feldolgozó tanulmány szerint Izrael után a népességhez viszonyítva Magyarországon él a legtöbb zsidó leszármazott, több, mint az Egyesült Államokban.Reiner Péter: "Szomorú, hogy a pártok és a zsidóság egyes képviselői visszaélnek az antiszemita váddal"
Zsidó gyökereit vállaló és magyarságára büszke emberként szomorúan szemléli, ahogy az ellenzéki pártok és maga a zsidóság is visszaél napjainkban a zsidóság kérdésével a politikai küzdelemben - mondta a Paláver keddi adásában Reiner Péter. A publicista hozzátette: hazája, múltja, jelene és jövője iránt elkötelezett emberként kijelenheti, hogy ez a nemzet jövőre ítéltetett, de egységessé kell válnia, azonban a kommunista idők bűneivel való szembenézés hiányában ez nem valósulhat meg. Ide tartozó, kibeszéletlen problémának nevezte, hogy a második világháború borzalmait követően egyes zsidó emberek - bosszút állva a kollektív sérelmek miatt - "a kommunista pestist a magyarságra szabadították".Gulyás Gergely: A magyar államot felelősség terheli, amiért nem védte meg állampolgárait
A magyar államot felelősség terheli, amiért nem védte meg állampolgárait a holokauszt idején; kollektív bűnösség nincs, de állami felelősség van - mondta Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából tartott megemlékezésen vasárnap, Budapesten.A holokausztra emlékezik a világ
Az auschwitzi haláltábor egykori foglyai virágokat helyeztek el a náci létesítmény egyik kivégzőfalánál a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapján, vasárnap. A túlélők csíkos sálakat viseltek egykori egyenruhájukat idézve, több ruhadarabon vörös P betű is látszott, a jelkép, amellyel a náci németek egykor megjelölték lengyel foglyaikat. Az auschwitzi kényszermunkatábor legelső rabjai lengyelek voltak, akiket a megszálló német erők fogtak el. A létesítményben később tömegével gyilkoltak meg zsidókat, romákat és másokat.Ajánljuk még