zugló
Sápi Attila halott lehet, máig nem tudni, ki és miért ölhette meg
Sápi Attila zuglói szocialista önkormányzati képviselő minden valószínűség szerint halott, hiszen semmilyen digitális nyomot nem hagyott maga után 2016. január 5-i eltűnése óta. Egy biztos, a politikust megfenyegethették és meg is verték, mielőtt nyoma veszett. Lapunk még júliusban közölt interjút a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Életvédelmi Osztályának vezetőjével, melyben Gál Sándor alezredes a Sápi-üggyel kapcsolatban elmondta, valószínűleg megölték a szocialisták piszkos ügyeiről sokat tudó politikust.Sötét árnyak a csak szavakban átlátható Zugló fölött, egyre többen elégedetlenek Horváth Csabával – Pesti Riporter
A Pesti Riporter ezen a héten Zuglóba, Karácsony Gergely volt mintakerületébe látogatott el, ahol tavaly október óta a szocialista Horváth Csaba a polgármester. Az átláthatóság nagy bajnokai azonban csupán ígéretekben voltok azok, a cselekvés teljesen másodlagos a szebb napokat látott kerületben. A nyugodt, polgári légkör már a múlté Zuglóban, a felújítások elmaradnak, a pénz pedig elfolyik valamerre. A híres átláthatóságra az egyik legjobb példa az, hogy a Zuglói Sport- és Rendezvényszervező Kft. 2020-ban egyetlen szerződést sem tett közzé. A Pesti Riporter stábja beszélt Borbély Ádámmal, a zuglói Fidesz önkormányzati képviselőjével, de kameránk elé állt Várnai László is, a CivilZugló Egyesület kerületi képviselője is. A két politikus sok dologban nem ért egyet, azonban arra mindketten felhívták a figyelmet, hogy 2019 októbere óta a helyzet rosszabb lett. Abban is egyetértettek, hogy a szocialista Tóth Csaba árnya még mindig Zugló felett lebeg, olyannyira, hogy nélküle jóformán semmi sem történhet a kerületben. A fejlesztések elmaradása, a nemtörődöm hozzáállás már azoknak is kezd sok lenni, akik Karácsony Gergelyben még bíztak, de a Rózsadombról Zuglóba ejtőernyőző Horváth Csabát mindez kevésbé érdekli. A parkolási botrányairól is híres Zuglóban a Pesti Riporter bármilyen kérdést feszegetett, a szálak valahogy mindig Tóth Csabához, a körzet szocialista országgyűlési képviselőjéhez vezettek, aki sokak szerint a kerület valódi irányítója. A baloldali semmittevés és hozzá nem értés eklatáns példája Zugló, ahol Horváth Csaba még visszamutogatni sem tud, hiszen elődje Karácsony Gergely volt. Vajon mikor válik ez nyilvánvalóvá a zuglói lakosok számára?Ismét elítélték a zuglói gázolót kábítószer hatása alatti vezetésért
Ismét elítélték bódult állapotban elkövetett járművezetés és kábítószer birtoklása miatt azt a nőt, aki kokain befolyása alatt még 2016-ban lassítás, megállás és segítségnyújtás nélkül gázolt halálra egy férfit, majd tavaly szeptemberben ismét kábítószer hatása alatt vezetett.Meggyalázták az államalapító király szobrát a Szent István Gimnázium tanárai
A zuglói oktatási intézmény pedagógusai piros-fehér szalaggal tekerték körbe az államalapító király szobrát, majd a közösségi oldalukon közölt bejegyzés tanúsága szerint nyíltan kiálltak a színművészetis botrányban részt vevő tanárok és színészpalánták mellett.Propagandával vádaskodva falaz a baloldal a saját propagandamédiájának (Pesti riporter-videó)
Arányosan működő, mindenkinek teret adó és egyúttal profi kommunikációt ígért Zuglónak a kerület baloldali vezetése az új médiacég létrehozásakor. Aztán hamar másfélszeresére emelkedett a cég költségigénye, miközben az ellenzéki képviselők egyáltalán nem láthatnak bele a vállalat pénzügyeibe. Leányvállalatként eldugták ugyanis a kerületi városgazdálkodási vállalaton belülre, és nemhogy a pénzügyi tájékoztatással, de még az előzetesen beígért szakmai beszámolókkal sem találkozott még senki. A kerületi tájékoztatás eközben változatlanul silány és lassú, a közszolgálati újság viszont Tóth Csaba helyi országgyűlési képviselőt és Horváth Csaba polgármestert hősi piedesztálra emelő propagandalap lett. Horváth a kerületre vigyázó, hős megmentő szerepében látható, Tóth pedig a cselekvő ember, aki olyan problémákat is megold, amelyekről mindenki más lepattan. Na, de mit szólnak hozzá az MSZP partnerei, hogy a szocik saját propagandakiadványukként használják az újságot? Hát minket propagandistáznak, akik rákérdezünk a furcsaságokra. Annak is utánajártunk, hogy Hadházy Ákos vagy az ellenzéki pártelnökök hazudnak nagyobbat, miután a független képviselő nyilvánosan bevallotta, hogy a baloldali korrupciót nem üldözi. Ferencvárosba is visszatértünk egy kicsit, hiszen kiderült, ott még takarítani is nagyon kellemes elfoglaltság, Elég hozzá Baranyi Krisztina egyik kedvenc cégének lenni, amelyet egy év alatt több finom szerződéssel is megkínált a polgármester.Pesti Riporter: Hét hónapja nem csinálnak semmit a Csömöri úti felüljáróval Karácsonyék, a hibás szerintük mégis Tarlós István
Ezen a héten a Csömöri úti felüljárót hónapok óta fel nem újító, azonban folyamatosan visszafele mutogató főváros felelősségét igyekezett megvilágítani a Pesti Riporter. A PestiTV oknyomozó műsora a helyszínen nézte meg, hogy vajon milyen állapotban van a felüljáró, és megpróbáltuk megtudni, hogy tényleg tavasszal derült-e ki, hogy mekkora baj van a két kerületet összekötő szerkezettel. Még legalább egy évig nem használhatják az autósok azt az átjárót, ami már eleve április óta nem használható, pedig a közbeszerzést még az előző városvezetés intézte, azonban az ellenzék tavaly októberi győzelmét követően valahogy minden leállt. Tarlós Istvánra mutogató Karácsony Gergely, mindent is jobban tudó Tüttő Kata, felelősséget nem vállaló ellenzéki potentátok, és persze a dühös helyiek is szerepeltek a Pesti Riporter szombat esti műsorában, a környéken lakókat ugyanis nem lehet elhallgattatni néhány szívhez szóló Facebook-poszttal. Hiába próbálnak mindent az előző városvezetésre fogni, a most regnáló baloldal immár egy éve irányíthatja a fővárost, mégsem sikerül egyről a kettőre jutni. Az utóbbi hetek és hónapok kommunikációja mégis azt sulykolja a budapesti emberekbe, hogy a felüljáró siralmas helyzete és a töketlen semmittevés Tarlósék hibája. Nézzék meg a Pesti Riportert, hiszen Budapest ennél többet érdemel!Karácsonyék fellélegezhetnek, megszüntették a nyomozást az "elásós" hangfelvétel ügyében
Megszüntette az ügyészség a Karácsony Gergely-féle hangfelvétel ügyében indított nyomozást – tudta meg a PestiSrácok.hu. A tavaly ősszel kiszivárgott felvétel tanúsága szerint Karácsonyt és családját megfenyegette az MSZP zuglói elnöke, Tóth Csaba, de a főpolgármester a hangfelvételen arról is beszélt, ha nem nyeri meg a budapesti választást és vissza kell mennie Zuglóba, őt el fogják ásni. Karácsony persze mindent tagadott, ám Várnai László ex-LMP-s képviselő egy hosszú bejegyzésben írta meg, hogy ő is úgy tudja, igaz, ami a felvételen hallható, ráadásul a főpolgármester szerinte annyira tartott Tóth Csabától, hogy szemet hunyt az általa is ismert zuglói korrupciós ügyek felett. Ennek apropóján az ügyészség kényszerítés miatt nyomozást rendelt el, ám végül senkit nem gyanúsítottak meg, hanem lezárták az eljárást.A tíz éve elhunyt Radovic Dusánra emlékeztek a budapesti rendőrök (Videó!)
A tíz esztendeje hősi halált halt főhadnagyról 2020. július 23-án a Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. kerületi Rendőrkapitányságán emlékeztek meg, ahol a tiszteletére felállított kopjafánál Budapest rendőrfőkapitányának helyettes vezetői, a kerületi rendőrkapitányok, a zuglói polgárőrség tagjai, családtagok és barátok is lerótták tiszteletüket.A fideszes politikusra külön kamerát állítottak a zuglói testületi ülésen - Borbély Ádám minden rezdülését öt órán keresztül vették filmre
A Fidesz zuglói választókerületi elnöke, Borbély Ádám valószínűleg nem kicsit verte ki a biztosítékot balliberális berkekben, a hétfői testületi ülésen ugyanis közel öt órán keresztül volt az arcába tolva egy kamera. A szocialisták helyi aduásza, Horváth Csaba polgármester embere gyakorlatilag csak és kizárólag a kormánypárti politikust vette filmre. Borbély Ádám a PS-nek ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: "döbbenetes, hogy a XXI. századi demokráciában egy megválasztott országgyűlési képviselő (Tóth Csaba, MSZP) milyen módon próbál nyomást gyakorolni az ellenzéki képviselőkre, és az is meglepő, miként űz gúnyt mindezzel az önkormányzatiságból - és épít ellentmondást nem tűrő baloldali klientúrát egész Zuglóból."Ajánljuk még

















