zugló
Röhejes ballib propaganda lett a 444.hu erőlködéséből a zuglói parkolási botrány ügyében
Eredetileg talán leleplező írásnak szánták a 444.hu szerkesztői azt írást, amely az egyre inkább követhetetlen zuglói parkolási közbeszerzés anomáliáira kívánja felhívni a figyelmet. Az igyekezetet, szándékot azonban némileg árnyalja, hogy a tudósítás a hírhedt jereváni rádió módszertanára épült azzal a módosítással, hogy – mivel baloldali vezetésű önkormányzatról van szó – egyszerre osztogatnak és fosztogatnak. A cikk célpontja érezhetően a polgármester, Horváth Csaba és pártja az MSZP, a liberális oknyomozás azonban láthatóan nem tekinthetett el a saját eszközeitől és természetesen Fidesz-MSZP mutyit keres, holott a Fidesz korábban egyértelműen elutasította a zuglói parkolási rendszer, a tervekben szereplő támogatását. A valódi cél az előre-menekülés, a momentumos Rózsa András, és a párbeszédes Szabó Rebeka alpolgármesterek kimosdatása lehetett az ügyben. A jelek szerint a szivárványkoalíció októberi eufóriája már a múlté, ma már inkább belháború van, a minap még szövetségesek egymást fúrják. Nem kicsit, nagyon.Lakók fertőződtek meg a zuglói Olajág Otthonok nevű idősotthonban
Az Olajág Otthonok egyik zuglói intézményében öt lakó fertőződött meg - közölte a 444.hu kérdésére Szirmai Viktor főigazgató. A lap cikkéből kiderül, az elmúlt tíz-tizennégy nap során két munkatársuk nem dolgozott, mert az ő tesztjük is pozitív lett. A főigazgató nem szeretett volna feltételezésekbe bocsátkozni arról, hogyan jutott be a koronavírus az intézménybe.Felborult egy mentőautó Zuglóban
Eddig tisztázatlan körülmények között egy mentőautó és egy autó ütközött össze 2020. április 8-án 12 óra 50 perc körül Budapest XIV. kerületében, az Egressy út és Miskolci utca kereszteződésében. A mentőautó az ütközést követően felborult. Az elsődleges információk szerint a balesetben senki nem sérült meg.Budapesti srácok – Újabb parkolási problémák merültek fel Zuglóban
Újabb parkolási problémák merültek fel Zuglóban. A Francia úton található garázsok a MÁV területén helyezkednek el és bérbe vették az ott lakók. Most ugyanakkor a MÁV szeretné elbontani, hogy fizetős parkoló kerülhessen a helyére. Egyesek szerint erre bőven lenne lehetőség Zuglón belül, máshol. A MÁV-nak elsősorban a kerületben, a garázsok környékén található szemét mennyiségével és elszállításával van problémája.A zuglói Horváth Csaba bevetette a baliberális csodafegyvert: adót emel és a garázsokra is sarcot vet ki
Az inflációt jóval meghaladó mértékű adóemelésről döntött a Horváth Csaba vezette balliberális zuglói képviselő-testület. Ráadásul a garázsokra is adót vetnek ki. A kerületet korábban vezető Karácsony Gergely a választási kampányban arról beszélt, hogy minden rendben van Zugló gazdálkodásával; most mégis adóemelésről döntöttek.Zuglóban fontosabb az átláthatatlan parkolórendszer, mint a távozó óvodapedagógusok pótlása
Jellemző, hogy az ügyeskedő szmsz, a tanácsnoki posztok szétosztogatása, a parkolásbiznisz rossz vágányon tartása, a C-WARE-rel (Centrummal) való gyors, 412 milliós szerződéskötés, a Fiatal (szocialista) Vállalkozók újabb 25 millióval kistafírungozása mind-mind előrébb való volt a régi-új kerületvezetésnek, mint a több ezer zuglói óvodás problémája – hívta fel a figyelmet Várnai László a blogbejegyzésében, amit a Magyar Nemzet szúrt ki.Szénmonoxid-szivárgás miatt kiürítettek egy budapesti iskolát
Szénmonoxid-szivárgás miatt kiürítettek egy oktatási intézményt szombaton, a XIV. kerületi Telepes utcában – közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.Átláthatóság – A fideszeseknél és a civileknél háromszor nagyobb fizetést szavaztak meg maguknak a zuglói szivárványkoalíció képviselői
Budapest több kerületében is szokatlan vagy jogellenes módon próbálja az ellenzék ellehetetleníti a független és kormánypárti képviselőket. A zuglói önkormányzatnak a szivárványkoalíció színeiben mandátumot nyerő tagjai háromszor akkora fizetést kapnak, mint a fideszes és civil kollégáik. Soroksáron pedig a független polgármester, Bese Ferenc illetményét sem szavazták meg a frissen bekerült DK-s, momentumos és jobbikos képviselők.A parkolási botrány miatt kitörhet a háború Zuglóban az MSZP és a DK között
A Demokratikus Koalíció közleményben jelentette be, hogy nem támogatják az új zuglói parkolási szerződést, mert az szerintük számos politikai és erkölcsi aggályt vet fel. Arra kérik a közgyűlést, hogy amíg a zuglóiak véleményét nem kérték ki az ügyben, addig a parkolási szerződés kérdését ne is vegyék napirendre. A zuglói önkormányzat egy, a mai napra tervezett rendkívüli ülésen döntene az új parkolási szerződésről, amelyet a korábban csalásért már elítélt Kupper András cégével kötnének. Horváth Csaba szerdán még sajtótájékoztatón érvelt a szerződés megkötése mellett.Ajánljuk még

















