Pesti Srácok

Feljelentették Karácsony Gergelyt, vizsgálódik a rendőrség

null

Horváth László Péter szigethalmi MIÉP-aktivista 2020. június 15-én tett feljelentést ismeretlen tettes ellen hűtlen kezelés bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt egy, a Lokálban megjelent cikk alapján. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztály Gazdaságvédelmi Alosztálya a feljelentést azóta áttette a Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztályára. Az ügyben Karácsony Gergely érintettségét is vizsgálják, aki 2014 és 2019 között Zugló polgármestereként tevékenykedett, jelenleg pedig Budapest főpolgármestere.

Horváth László Péter egy 2019. október 10. napján megjelent cikkre alapozva tett feljelentést ismeretlen tettes ellen. A Lokál ugyanis azt írta: a zuglói önkormányzat pénzügyi bizottságának jegyzőkönyveiből az derül ki, hogy a Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltatónak helyiségbérleti díjak címén 800 millió forintos kintlévősége van, ehhez pedig még a lakás- és közüzemi tartozásokból fennmaradt 900 millió forint, illetve a közterület-használati díjakból elmaradt 180 millió forint is hozzáadódik. A követelések behajtására – a Lokál cikke szerint – csekély az esély, a lap szerint ugyanis az érintett cégek vagy megszűntek, vagy pedig felszámolás alatt állnak. A feljelentés áttételéről szóló határozatban az is szerepel, hogy a cikkben név szerint megemlítik Papp Imre jegyzőt, aki a dokumentumok tanúsága szerint azt mondta, hogy Zugló valójában hitelből él, és a közel 2 milliárd forint követelés a védőpajzs, ami a költségvetést hónapról hónapra életben tartja.

– olvasható a Lokál írásában. A határozatban mindezzel kapcsolatban úgy fogalmaznak: dr. Papp Imre azt mondta, hogy több, mint száz olyan döntés született, amelynek „a költségvetésben nem volt lába”.

PestiSracok facebook image
Forrás: PS

A lapunk által megismert rendőrségi dokumentumban az szerepel, hogy Horváth László Péter feljelentése szerint Zugló Önkormányzatában költségvetési csalást követtek el 2019 októberéig, és vélhetően az önkormányzat követelésállományából kampányoltak Karácsony Gergely és társai. A feljelentés megemlíti azt is, hogy Karácsony Gergely köszönetnyilvánítási reklámjában elhangzik, hogy Zuglóban bevezették a fizetős parkolást, ami havi 1 millió forintos nyereséggel működik. Horváth feljelentése szerint Karácsony Gergely, Zugló akkori polgármestere jó pár szerződést köthetett a parkolócéggel, illetve a kintlévőségeket kezelő cégekkel. Horváth a feljelentésben úgy fogalmaz: a Lokál cikkében leírt cselekmények költségvetési csalás gyanúját vetik fel.

Forrás: PS

A nyomozást azután rendelték el, miután felmerült a gyanú, hogy egy ismeretlen személy az önkormányzat pénzeszközeit a jóváhagyatott céltól eltérően használta fel, ezzel pedig vagyoni hátrányt okozott. A BRFK költségvetési csalás vétség elkövetésének gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen kezdett el nyomozni, majd a vizsgálat során a NAV Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatósága megállapította, hogy a feljelentésben és a mellékletét képező újságcikkekben foglaltak nem költségvetési csalásnak, hanem vagyon elleni bűncselekménynek számítanak, ami hűtlen vagy hanyag kezelés bűncselekmény elkövetésének gyanúját vetheti fel, ezért a nyomozás áttételéről határoztak – a megfelelő hatáskör hiánya miatt.

Természetesen Horváth László Pétert is meghallgatta a hatóság, aki a feljelentésében foglaltakat megerősítette és a nyomozóhatóság részére bocsátott egy általa készített videót, amelyen egy „Gondoskodó kerületet hoztunk létre” című plakátot filmezett le. A videóban látható plakáton Zugló Önkormányzatának 2019-ben elért eredményeit tüntették fel, így azon többek között a fizetős parkolás kiépítése, az óvoda és bölcsőde felújítása, illetve egészségügyi, valamint szociális szolgáltatások bővülése szerepel. A rendőrségi határozat azt is megemlíti, hogy a plakáton aláíróként és köszönetnyilvánítóként Zugló korábbi polgármestere, Karácsony Gergely van feltüntetve.

A PestiSrácok.hu úgy tudja, hogy jelenleg a Budapesti-Rendőrfőkapitányság Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya vizsgálódik az ügyben.

Forrás: PS; Kiemelt kép: PS/Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.