zuglói parkolási botrány
Röhejes ballib propaganda lett a 444.hu erőlködéséből a zuglói parkolási botrány ügyében
Eredetileg talán leleplező írásnak szánták a 444.hu szerkesztői azt írást, amely az egyre inkább követhetetlen zuglói parkolási közbeszerzés anomáliáira kívánja felhívni a figyelmet. Az igyekezetet, szándékot azonban némileg árnyalja, hogy a tudósítás a hírhedt jereváni rádió módszertanára épült azzal a módosítással, hogy – mivel baloldali vezetésű önkormányzatról van szó – egyszerre osztogatnak és fosztogatnak. A cikk célpontja érezhetően a polgármester, Horváth Csaba és pártja az MSZP, a liberális oknyomozás azonban láthatóan nem tekinthetett el a saját eszközeitől és természetesen Fidesz-MSZP mutyit keres, holott a Fidesz korábban egyértelműen elutasította a zuglói parkolási rendszer, a tervekben szereplő támogatását. A valódi cél az előre-menekülés, a momentumos Rózsa András, és a párbeszédes Szabó Rebeka alpolgármesterek kimosdatása lehetett az ügyben. A jelek szerint a szivárványkoalíció októberi eufóriája már a múlté, ma már inkább belháború van, a minap még szövetségesek egymást fúrják. Nem kicsit, nagyon.Fidesz: Karácsony tárja fel az egész zuglói parkolási botrányt!
A Fidesz budapesti szóvivője arra szólította fel pénteken Karácsony Gergely zuglói polgármestert, ellenzéki főpolgármester-jelöltet, hogy tárja fel az egész kerületi parkolási botrányt. Zsigmond Barna Pál sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: olyan időket élünk, amikor az is hír, hogy a zuglói polgármester Zuglóba látogat. Karácsony Gergely ugyanis a napokban ezt tette.Fidesz: Karácsony Gergely hazudott a zuglói parkolás új szerződéséről
Hazudott Karácsony Gergely (Párbeszéd) zuglói polgármester a kerületi parkolással kapcsolatos új szerződés ügyében a Fidesz szerint. Zsigmond Barna Pál, a Fidesz budapesti szóvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta: Karácsony Gergely lebukott, hiszen néhány hete még letagadta, hogy Zugló új, parkolással kapcsolatos szerződést kötött, majd aznap, amikor lejárt az egyik botrányos szerződés, aláírt egy másikat.Nahát, mégis létezik az a titokban kötött szerződés, amiről Karácsony azt hazudta, hogy csak fikció
Karácsony Gergely hiába tagadta, hogy egy új parkolási szerződést kötött a zuglói képviselő-testület és a helyi bizottságok megkerülésével. Az Origo hozta nyilvánosságra először a szerződés tényét, de akkor Karácsony határozottan tagadta annak meglétét. Az Origo azonban megszerezte a titkos dokumentum részleteit, így többek között kiderült az is, hogy mivel a szerződés értékhatára egymillió forint felett van, ezért az illetékes önkormányzati bizottságot tájékoztatnia kellett volna.Karácsony Gergely titokban kötött egy új parkolási szerződést
A képviselő-testületet teljesen megkerülve, titokban kötött új parkolási szerződést Karácsony Gergely Zuglóban. Az Origo önkormányzati forrásból származó információi szerint a megállapodás kicsivel több, mint 3 hónapra – azaz Karácsony polgármesteri mandátumának végéig – szól. Az új szerződést Karácsony semmilyen illetékes bizottságnak sem mutatta be, így azok nem is véleményezhették.Okiratokkal tudjuk bizonyítani, hogy Karácsony Gergely hazudott a zuglói sportcentrum ügyében
Másra tolná a felelősségét, perekkel fenyegetőzik, és persze leváltaná a Fideszt az úgynevezett lakájmédiájával együtt a Zuglói Sport- és Rendezvényszervező Non-Profit Kft. háromszázhúszmillió forintját hanyag eleganciával einstandoló Karácsony Gergely, aki a napokban a PestiSrácok.hu kérdésére még valótlanságoknak nevezte az erről szóló híreket. Ha a közhelybajnokságban is versenyeznénk, akkor azt is mondhatnánk, hogy a tények makacs dolgok, ezek a tények pedig azt mondják, hogy a zuglói polgármester bizony einstandolta a csinos kis összeget. Ezt bizonyítják azok az okiratok, amelyek immár portálunk birtokában vannak, és amelyek alapján Karácsony Gergely sokkal inkább egy kiadós magyarázattal tartozik, mint hogy hazudva vádoljon meg másokat hazugsággal.Puzsér Róbert: "Karácsony Gergely nem tart szünetet a hazudozásban" - Össztűz az alkalmatlan zuglói polgármesterre
Puzsér Róbert Facebook-posztjában támadta rendkívül élesen Karácsony Gergelyt, akit folyamatos hazugsággal, valamint teljes alkalmatlansággal vádol. Puzsér felrója a parkolási botrányban dagonyázó zuglói polgármesternek, hogy már korábban sem mondott igazat, minden kicsúszik a kezei közül, és túlzó, hamis ígéreteivel is szembesíti. A zuglói állapotokról és Karácsony alkalmatlanságáról ír a Magyar Nemzet is: cikkükben felhívják a figyelmet arra, hogy a zuglói önkormányzat bruttó háromszázezer forintos fizetésért toboroz parkolóőröket, pánikszerűen próbálja oltani a tüzet, miközben alig jelentkeznek az állásra.Fidesz: Karácsony engedje el a zuglóiaknak a káoszban kirótt parkolási bírságokat
A Fidesz budapesti szóvivője arra szólította fel hétfőn Karácsony Gergely (Párbeszéd) zuglói polgármestert, hogy engedje el a parkolási bírságot azoknak a zuglóiaknak, akiket az elmúlt két hétben megbírságoltak a kerületben.Fidesz: A zuglóiak már két hete ingyen parkolhatnának, ha Karácsony végrehajtott volna egy határozatot
Már két hete ingyen parkolhatnának a zuglóiak, ha Karácsony Gergely polgármester végrehajtotta volna a képviselő-testület határozatát - mondta Rozgonyi Zoltán, a Fidesz XIV. kerületi polgármesterjelöltje a Karc FM pénteki műsorában.Ajánljuk még

















