Az Európai Bizottság pénteken bejelentette, hogy keresetet indít Magyarországgal szemben az uniós bíróságon az egyes építőanyagok rögzített árát bevezető szabályok, a rögzített árak be nem tartása esetén fizetendő súlyos büntetőadók, valamint az építőanyagokra és az építőipari nyersanyagokra vonatkozó termelési kötelezettségek miatt.
A brüsszeli testület úgy véli, ezek a nemzeti intézkedések nem felelnek meg az uniós szerződésekben biztosított letelepedési szabadságnak. Emellett a rögzített árakat és a büntetőadókat megállapító intézkedést Magyarország nem jelentette be az egységes piac átláthatóságáról szóló uniós irányelv alapján, amelynek értelmében a tagállamok kötelesek bejelenteni a műszakiszabály-tervezeteket.
A bizottsági sajtóközlemény szerint a nemzeti intézkedések rögzített árakat vezettek be egyes építőanyagokra – homokra, kavicsra, cementre – vonatkozóan, és kötelezővé tették a vállalkozásoknak, hogy teljesítsenek bizonyos kitermelési szinteket akkor is, ha az gazdaságilag nem fenntartható. A szóban forgó intézkedések nem tűnnek sem indokoltnak, sem arányosnak, és korlátozhatják a letelepedési szabadságot – olvasható a sajtóközleményben.
A bizottság első lépésben 2022 áprilisában felszólító levelet, majd 2023 januárjában indokolással ellátott véleményt küldött Magyarországnak. Mivel a testület úgy véli, hogy Magyarország továbbra is megsérti az uniós szabályokat, úgy határozott, hogy az ügyet az Európai Unió Bírósága elé terjeszti.
Forrás: MTI, fotó: EP
Amarna
2023-07-16 at 08:58
TESSÉK.CSAK .TESSÉK..
soros kitartottaké a POROND
Karácsony.sk
2023-07-15 at 10:07
Brüsszel a Szodoma és Gomora 21. századi reinkagnációja s úgy is fog járni, mint elődei, sőt nem kicsit, nagyon is!
A kecskebaszó migráns hordák fogják kikasztrálni, megerőszakolni s a gyerekeiket megölni ezek a hordák! S amikor ez bekövetkezik, megáll a vihar, kisüt a nap és elkezdődhet Európa újraépítése, de a liberálfasisztákon kívül!
Szlovákiából…..
K
2023-07-15 at 06:08
Magyarország keresztény alkotmánya kizárja a gender homoszexuális Európai Unió tagságot.
Magyarország EU tagsága alkotmányellenes.
HUXIT
K
2023-07-15 at 05:54
Az Európai Unió meg akarja buktatni a jelenlegi kormányt, és ezért aki az EU tagságot támogatja az burkoltan a kormány megbuktatására törekszik.
Ez tény.
HUXIT
K
2023-07-15 at 05:52
–Elvégre Magyarország keresztény alkotmányú ország, és a kereszténységnek ellentmond az Európai Unió gender vallása , ami homoszexualitást és buzikat jelent, és több más aberrációt. A kereszténység szerint bűn a homoszexualitás és más gender aberráció , amit az EU akar rákényszeríteni a tagországokra.
Ezek tények.
–Az Európai Unió burkolt vallásellenessége sohasem fogja lehetővé tenni azt , hogy a keresztény alkotmányú Magyarország megkapja a neki jogosan és feltétel nélkül járó EU pénzeket.
–Az Európai Unió naponta rágalmazza és sértegeti Magyarországot, és teljesen érthetetlen hogy Magyarország miért nem lép ki az Európai Unióból.
–Sajnos még ezen a honlapon is megjelennek olyan jellemtelen emberek, akik valószínűen hasznot húznak az EU tagságból, és EU-tagság mellett agitálnak.
–Az aki ma jelenleg az Európai Unió tagságát támogatja, az egy primitív tanulatlan nyerészkedő, aki a saját érdekeit felé helyezi az ország érdekeinek.
Sas
2023-07-15 at 00:39
NEM LEHET ÉS NEM KELL KILÉPNI-CSAK SEMMIBE KELL VENNI AZ UTASÍTÁSAIKAT.
Ébresztő
2023-07-14 at 22:11
És mi még mindig ezekhez dörgölőzünk? A pénzt nem adják, köteleznek lassan mindenkit a búzúlásra, nígersimogatásra. Tényleg kell ez nekünk?
Kína sem eu-tag oszt mégis tele van nyugati gyárakkal, tehát még ehhez sem kell eu-tagság, hogy a multicégek, nagy munkaadók itt legyenek (csak a pénz számít nekik, semmi más).
A mi egyetlen racionális jövőnk jelenleg a BRICS-tagság, csak győzzük kivárni.
Meddig mehettek még el
2023-07-14 at 21:31
Az EU közössègén belül a nagyobb államok vetetőit az EU megvette,zusa javaslatára. Önkényeskedhet az EU,mert ezek támogatását élvezi. Hiába van igazunk,kisebbségben vagyunk nem sokat tehetünk. Azt a kis kehetőséget,ami eddig a kezünkben volt,még azt is próbálják eltörölni. Utalok itt a többségi szavazatok javaslatára.Az EU nem tölti be szerepét,ami miatt létrejött. Az alapszabályt részéről önkényesen nem tartja be.Tagállamait semmibe sem veszi,törődik inkább Ukrajnával,aki mellesleg nem tagország,mégis euró milliárdokkal támogatja,a tagállamait pedig nem fizeti ki.Na erre lennének a Bírósagok,hogy ezt az önkényuralmat megszüntessék.
Ha nem jó, el lehet menni
2023-07-14 at 20:57
Van itt nálunk egy két nemzetközi építőipari termékeket előállító cég! Gipsztermékeket állítanak elő, agyag-lelőhelyeinket, és mészkőhegységeinket dolgozzák fel, és mentek rohanni Brüsszelbe, hogy a kormány nem engedi őket, hogy szabad-rablást csináljanak! Ha nem jó, majd mi kitermeljük ezeket a nyersanyagokat, és el lehet menni!
lesi
2023-07-14 at 19:43
kurva anyátokat mocskos szemét tetű rohadt banda ti nem sértetek semmit ? rohadtatok volna meg az anyátokba
2 ÉNAKI
2023-07-14 at 18:43
csakafidesz 18.09. A megítélésed téves. Orbán nem gyáva. Nagyon is meggondolt,ha kilépnénk a vesztünket okozná,mindenféle képp.Mi nem Anglia vagyunk. Olyan retorziók jönnének hogy az ország összeomlana. Józan ésszel az ember ezt felfogja. Lenne más megoldás is,csak kérdés,hogy megérné e?Jó Apám mondta vala, fiam rossz helyre húztad az ikszet,az ország megsenyvedi.
hivő
2023-07-14 at 18:42
Azért foglalkoznak
hazánkkal,mert nem
akarnak a brüsszeli korrupcios
ügyekkel foglalkozni.
2 ÉNAKI
2023-07-14 at 18:27
Semmi köze a letelepedéshez az árkorlátotásnak. A Kormány gazdasági szempontból olyan intézkedést hozhat,amilyet csak akar ha azzal az ország fejlődését,haladását biztosítja,és nem kárositja polgárait.Már pedig ez a törvény a felsoroltakat szolgálja,ami az árnyékszék nem tetszését vívta ki. Szaladt árulkodni az EU nak,és ezek után azon csodálkoznak,hogy a harmadik Orbán Kormány van. Tetszik,vagy nem tetszik EU nak,de lesz még tőbb Orbán Kormány is.
csakafidesz
2023-07-14 at 18:09
Nem unalmas? KI KELL LÉPNI AZ EURÓPAI UNIÓBÓL! (Orbán sajnos ehhez gyáva..)
PG
2023-07-14 at 17:02
Hát hol vannak azok a lelkes aktivisták, akik megmagyarázzák, hogy mi micsoda? Mi köze van a letelepedési szabadságnak az árkorlátozáshoz? Szerintem semmi. De aki itt letelepedni kíván, annak elsősorban a magyar törvényeket kell betartania! Továbbá, olyan intézménytől, aki nem tartja be a szerződéseit és az EU szabályait, az ne akarja ezt másoktól megkövetelni.
Mondjuk a Fidesz EU parlamenti képviselői is fogalmazhatnának határozottabban.
etelex44
2023-07-14 at 15:21
Egyelőre még nem jött létre az Európai Egyesült Államok nevű szörny. Az EU bizottsága mégis úgy viselkedik, mintha ennek a nem létező államalakulatnak lenne a mindenható kormánya.
Deres
2023-07-14 at 15:09
Azért szükség lenne már egy kártevő irtóra! Itt lenne az ideje a férgek irtásának. Ezek szerintem szednek valamit a józan paraszti ész ellen. Ha élne nagyapám nem tudnám neki elmagyarázni, hogyan lehetnek ennyire elmeháborodottak! Bár nem a való világban, vagy bocsánat a “Való Világban” nőttek fel, sajnos!
Matu
2023-07-14 at 15:08
Teszi mindezt az Európai Bizottság, amelyik magára nézve nem tartja kötelezőnek betartani a megkötött szerződéseket és különböző mércével méri a tagállamokat!
X2
2023-07-14 at 15:06
Rothagyatok meg. Azusa csahos kutyái.Korruopt európerek.
Cser Borbála
2023-07-14 at 15:05
# Dodo
A mondás nem így szól!
Aki bérbe adja a farát, az állja akkor is, ha a kutya “izéli”…is.
Csak hogy legyünk pontosak.
( idézet nagyanyámtól, aki 1886-os születésű volt)
bressa
2023-07-14 at 14:22
Brüsszel meg fizessen kártérítést a szankciók miatti infláció miatt minden magyar embernek!
Orientál
2023-07-14 at 14:20
Egyre többre lehetett és lehet számítani mert a balliberálisoknak zöldeknek céljuk hogy megszegve megsértve az eu-s szerződéseket így áthágva bűnözőkként kommunista fasiszta diktátorokként kényszerítsék hazánkat a függetlensége teljes feladására.
Perczel Éva
2023-07-14 at 14:18
Rákérdezhetek? Ez a Baranyi féle pad miatt van?
chatillon r
2023-07-14 at 14:15
egy gond van az európai bírósággal: anélkül hogy belemélyednénk az ügybe előre tudjuk milyen ítéletet fog hozni. Úgy sejtem Magyarország ellen fog dönteni. Kb mint a Szovjetunióban
Hallottunk már a szabad akaratról?
2023-07-14 at 14:04
Hát igen.Brüssel megint talált a kákán egy csomót.
Dicsö társaság.
Dodo
2023-07-14 at 14:04
Teljesen jogos! Aki bérbe adta a se**ét rugdosásra azt rugdosni kell! Mivel a bérbevevők sem hülyék, még a bérleti díjaz sem fizetik meg, mert nem lehet azt behajtani rajtuk. Persze minden jogász megmondja, hogy a szerződés akkor is érvényes, ha az erősebb nem teljesít.