Pesti Srácok

Csak az alacsony padlós buszokat fogadta el Ukrajna Budapesttől

Csak az alacsony padlós buszokat fogadta el Ukrajna Budapesttől

Még 2022 decemberében öt szóló Volvo és tíz csuklós Ikarus buszt adott át szimbolikusan Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere és Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója Ukrajna magyarországi ügyvivőjének, de a buszok nagy része azóta is a budapesti telephelyen áll. Az ok az, hogy Ukrajnában alacsony padlós buszokat használnak, a harminc évesnél idősebb, csuklós Ikarusok pedig feltehetően nem illenek a fogadó ország koncepciójába.

Nem kellett az ukránoknak a Budapest által 2022-ben felajánlott buszok kétharmada. A harminc évesnél idősebb Ikarus csuklós buszok feltehetően nem illeszkednek az egyébként már romokban heverő Ukrajna koncepciójába, mivel ők alacsony padlós buszokat használnak. Azokat el is fogadták Budapesttől, de a régi, ám jó műszaki állapotban lévő buszokra nem tartottak igényt, azok azóta is a telephelyen állnak. A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület elnöke szerint ezzel a gesztussal Budapest városvezetése előrefutott, most pedig hallgat. Dorner Lajos arra emlékeztetett, hogy magyar részről a Volán is felajánlott 37 buszt, amelyek jelenleg Kisvárdán várakoznak.

Forrás: Index; Fotó: Facebook

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?