A nő, akit kimentettünk, nem merte elengedni a matrózunk és barátnője kezét, mintha az életébe kapaszkodott volna…; Csak jöttek és jöttek a cipők, ruhák, mentőmellények, mentőgyűrűk…; A legmegrendítőbb élmény, amikor megtaláltak egy idős hölgyet összeölelkezve a kis unokájával…; Amikor megláttam a Hableány halott kapitányát, mint kolléga szembesültem vele, mi történhet az emberrel…; Sokan meghaltak és csak kevés emberen lehetett segíteni. Ez volt a legnehezebb ennél a tragédiánál… – csak néhány kiragadott mondat azoktól a matrózoktól, katonáktól, búvároktól és másoktól, akik részt vettek a májusi tragikus hajóbaleset mentési, kiemelési munkálataiban. Balogh Zoltán, az MTI fotóriportere rendhagyó módon a mentésben részt vevőket megszólaltatva készítette el portrésorozatát.
A Hableány sétahajó elsüllyedt, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval a Margit híd közelében 2019. május 29-én este. A sétahajón harmincöten utaztak, harminchárom dél-koreai és a kéttagú magyar személyzet. Hét dél-koreait sikerült kimenteni a Dunából, huszonhét áldozatot megtaláltak, egy dél-koreai utast még keresnek a hatóságok.
Jánvári Attiláné, Gizi, a Monarchia rendezvényhajó matróza
Fotó: Balogh Zoltán/MTI
“Barbara, a barátnőm, elkapta az egyik felénk sodródó mentőgyűrűben fekvő ember kezét a hajó jobb oldalán, én azonnal futottam a másik irányból, hogy segítsek neki, a másik mentőgyűrűben fekvő ember túl messze volt, nem sikerült elérnünk” – emlékszik vissza a tragédiára. Miután megfogta a bajba került ember kezét, ami nagyon-nagyon csúszott, kérte a felszolgálónő segítségét, hogy biztosítsa, hogy barátnőjével együtt kiemelhessék őt. Lenyújtott lábával sikerült a nő lábát elkapnia, így tudták ketten kiemelni a vízből a hajó külső deckjére. Miután átemelték, a hajó belső terében átöltöztették, pokróccal melegítették, majd átadták a mentőknek. Amíg velük volt, a nő sokkos állapotban szorította a kezüket, és folyton a családját kérdezgette, kereste. Napokkal később tudták meg, hogy az elsodródott ember a mentőgyűrűben a kimentett nő lánya volt, akit egy mentőcsónak fogott ki, így ő is túlélte a balesetet.
Dajka Laszló, a Monarchia rendezvényhajó kapitánya
Fotó: Balogh Zoltán/MTI
“Szívszorító volt, hogy a nő, akit kimentettünk, nem merte elengedni a matrózunk és barátnője kezét akkor sem, amikor már biztonságban volt a hajón. Mintha az életébe kapaszkodott volna” – mondja a hajó vezetője, aki a baleset közelében hajózott a tragédia idején. A hajózórádióból értesült arról, hogy emberek vannak a vízben. Kollégáival döbbenten látták, hogy sok, mentőgyűrűben úszó ember lebeg a vízen. A manőverezést nehezítette, hogy nagy volt a hajóforgalom a Dunán. Rettenetesen hideg volt a víz, nagyon erős volt a sodrás. Két ember közeledett nagy sebességgel feléjük, megpróbálta megközelíteni őket, de egyiküket, aki félájultan feküdt a mentőgyűrűben, nem sikerült elérniük. Őt egy szállodahajó motorcsónakjának legénysége mentette meg. A másik hánykolódót, egy nőt, sikerült kimenteniük. A matrózuk és barátnője emelték ki a vízből, aztán a felszolgáló és egy erős férfi vendég segítségével vitték be a belső térbe. A kapitánynak ez volt élete legdrámaibb mentése, pedig negyven év alatt mentett kutyát, gyermeket, fiatalt – sőt, egy 87 éves férfit is, őt csáklyával – a víz alól.
Papp Anita, a Monarchia rendezvényhajó felszolgálója
Fotó: Balogh Zoltán/MTI
Onnan tudta, hogy nagy a baj, amikor meghallotta a kiáltást: “Több ember a vízben!” Épp vacsoráztatták a vendégeket, amikor a kapitány riasztotta a csapatot. Segített matróztársának kihúzni a hajó felé sodródó nőt. Kiemelésekor matróztársa kezét rögzítette, biztosította. Majd amikor már biztonságba helyezték, levetkőztették a bajba került, reszkető embert, a saját ruhájukba öltöztették, plédekkel, asztalterítőkkel melegítették.
Bisztrán Zoltán tűzoltó alezredes, a Katasztrófavédelem műveleti szolgálatának vezetője
Fotó: Balogh Zoltán/MTI
“Nagyon ellenünk dolgozott minden: sötét volt, zuhogott az eső, fújt a szél, nagy volt a sodrás, magas volt a Duna vízállása, a helikoptereket ezért nem is tudtunk bevetni” – mondja az alezredes, aki a mentést irányította a tragédia éjszakáján, másnap kora reggelig. A tűzoltók az első jelzésre elindultak, a Parlamenthez riasztották őket, de nehezítette a mentést, hogy jóval később tudták meg, hogy pontosan mi történt, a kint lévő rendőrökkel pedig – hiába voltak akár csak ötven méterre tőlük – csak a központjukon, a műveletirányításon keresztül tudtak kommunikálni. Az első embereket a Lánchíd közelében húzták ki a vízből. A sajátjaikon kívül használták a rendőrség és a honvédség összes mentőcsónakját, valamint a különböző hajótársaságok éppen arra járó hajóinak csónakjait. Elkezdték a kutatást a folyás irányában, hajókat küldtek ki hőkamerákkal, fényárbócokkal egészen az M0-s déli hídjáig, és a partról is keresték a vízbe esetteket.
Jánosik Ágnes törzsőrmester, a BRFK vízi rendészetének hajóvezetője
Fotó: Balogh Zoltán/MTI
“Csak jöttek és jöttek a cipők, ruhák, mentőmellények, mentőgyűrűk, a Hableányról leesett székek a Dunán a déli M0-s hídnál, ezek között kellett megtalálni az áldozatokat” – idézi fel a tragédia éjszakáját a hajóvezető, aki kollégáival hajnalig a vízen volt. A szerencsétlenség helyszínétől Százhalombattáig fésülték át a területet. A baleset utáni hetekben napi tizennégy-tizenhat órán át keresték a halottakat. Ők vitték el azokat, akiket a búvárok felhoztak, illetve a lakossági bejelentés nyomán megtalált holttesteket.
Tarlós Vince törzsőrmester, a Magyar Honvédség 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred katonája
Fotó: Balogh Zoltán/MTI
“A tragédia összehozta a mentésben részt vevő szervezetek dolgozóit, összekovácsolta a csapatot” – mondja a törzsőrmester, aki a tragédia éjjelén gumicsónakról emelte ki az áldozatokat a vízből a Kopaszi-gátnál. A következő két hétben kollégáival segített a tűzoltóknak, rendőröknek, katonáknak, a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársainak, valamint a mentésben részt vevő dél-koreaiaknak.
Gedei Péter, az Országos Mentőszolgálat budai mentőállomásának vezető mentőtisztje
Fotó: Balogh Zoltán/MTI
“Sokan meghaltak és csak kevés emberen lehetett segíteni. Ez volt a legnehezebb ennél a tragédiánál” – mondja a vezető mentőtiszt, aki kárhelyparancsnokként irányította a munkát a baleset után. Bajtársaival este fél tízkor érkeztek a helyszínre. Az első információk még arról szóltak, hogy felborult egy csónak, és három könnyű sérültet mentettek ki a vízből. Később derült ki, milyen nagy a baj. Kollégái több embert is megpróbáltak újraéleszteni; sajnos senkit nem sikerült visszahozni. A túlélők szerencsére csak könnyebben sérültek, a kihűléstől kellett védeni őket: plédbe, lepedőbe, izolációs takaróba vagy buborékfóliába csavarták őket, miután a vizes ruhájukat levették.
Kakuja Izabella rendőr őrnagy, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda bűnügyi technikai főosztályának referense
Fotó: Balogh Zoltán/MTI
“A találkozó a hozzátartozókkal nagyon megérintett minket, mert láttuk a szenvedésüket, de nem tudtunk rajtuk segíteni” – mondja az őrnagy. Az azonosításhoz szükséges adatfelvétel miatt kellett felkeresniük a balesetben eltűnt emberek rokonait. A munkájuk során rákérdeznek az eltűnt ember azonosításra alkalmas ismérveire, tárgyaira, DNS-mintákat is rögzítenek a családtagoktól, hogy a keresett hozzátartózó DNS-profilját fel lehessen állítani, hogy az egy későbbi azonosításnál felhasználható legyen.
Szathmári Zsolt búvár, a Havária Közhasznú Egyesület elnöke
Fotó: Balogh Zoltán/MTI
“Az elején szikráztak az egók, de a végére összeállt a csapat. Voltak, akik nem vállalták a merülést a rendkívüli vízviszonyok miatt a tragédia másnapján, de mivel mi mentettünk már ilyen körülmények között, úgy gondoltuk megpróbáljuk” – mondja. A harminc éve merülő búvár szerint egy ilyen tragédia után is meg kell találni valamit, amibe kapaszkodni lehet. Számukra ezt az összefogás, a bátorság, a kitartás, a küzdelem, az önfeláldozás és az elengedés jelentette. Egy Hableány méretű hajó mentése eltarthat akár négy-öt hétig is. Büszke arra, hogy tizenkét nap alatt végeztek a munkával.
Farkas Péter szakaszvezető, a Magyar Honvédség 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred logisztikájának gépkocsivezetője
Fotó: Balogh Zoltán/MTI
“Minket is lesújtott a hír, de katonák vagyunk” – mondja a tragédiáról megrendülten a sofőr, aki autóbusszal vitte a mentésben részt vevőket a baleset másnapjától a szigetre. A háttércsapat azonnal összeállt, ők vitték a katonáknak a vizet, az élelmet és a ruhát, és amire még szükségük volt.
Bajdik János, a Norbit Hungary Kft. sales managere
Fotó: Balogh Zoltán/MTI
A társaság side image képalkotó szonárokkal segítette a tűzszerész és hadihajós ezred munkáját az aknamentesítő hajónak a roncs fölé pozicionálásában. A Hableányról és pozíciójáról pontosabb adatra volt szükség, ezért a norvég anyacég központjából hoztak egy pontosabb kép alkotására alkalmas multibeam szonárt. Ebből csak egy eladott példány állt rendelkezésre, de a holland vevő elképesztően együttműködő volt: sikerült vele megbeszélni, hogy Budapesten vegye át a berendezést, miután azt a hajó helyzetének meghatározásához használták. Az sem jelentett akadályt, hogy Norvégiában a május 30-i nemzeti ünnep miatt pénteken sem dolgoztak. 31-én reggel kezdték el szervezni, aznap estére Budapesten is volt a szonár.
Kovács Gábor, a Havária Katasztrófaelhárító Közhasznú Egyesület merülésvezetője, mentő-kutató búvárja
Fotó: Balogh Zoltán/MTI
“Mi megpróbáltuk a lehetetlent, iszonyatos volt a sodrás, rátapasztott a létrára a nyomás, alig tudtam elhagyni” – emlékszik vissza a körülményekre. A felderítő merülés után többször is merült még, az egyik áldozatot ő hozta fel a mélyből. A legdrámaibb az volt, amikor a búvár és az egyik áldozat vezetőkötele összegabalyodott. Gábor akkor mentőbúvár segítségét kérte, aki levitt a mélybe egy új vezetőkötelet, amelyet a holttestre erősítettek. Kemény, kétórányi küzdelem volt.
Szebeni Lehel ezredes, a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti igazgatóságának főtanácsadója
Fotó: Balogh Zoltán/MTI
“Nagyon jó volt látni, hogy az első nap bizonytalanságai után az ország több pontjáról érkező emberek milyen segítőkészen és egységet alkotva tudtak a feladatra koncentrálni” – mondja az ezredes, aki a katasztrófa után a vízi műveleteket hangolta össze. A szervezet fennállása óta ez volt az egyik legnagyobb kihívás, amellyel szembe kellett nézniük.
Sági János tűzoltó százados, a Szent Flórián tűzoltóhajó kapitánya
Fotó: Balogh Zoltán/MTI
“Erről az egy hajóról tudnak merülni a búvárok. Korábban rengeteg autót, hajót mentettünk már Budapesten négyszáz centiméter körüli vízállásnál, május végén viszont nagyon magas volt a Duna” – emlékszik vissza a hajóvezető, aki a Clark Ádám úszódaru kísérését tartotta a legizgalmasabb feladatnak, itt ugyanis nagyon szűk helyen kellett átmennie a hatalmas járműnek.
Domján András rendőr alezredes, a Terrorelhárítási Központ (TEK) búvára
Fotó: Balogh Zoltán/MTI
“Mint egy zászló lebegtem a tűzoltóhajó létráján” – mondja a búvár, aki május 31-én kapcsolódott be a mentésbe, és a hajó kiemeléséig a helyszínen volt. Másodikként merült a nagy sodrású és zavaros Dunában. Az egyik merülésnél elakadt a tűzoltóhajó létrájában és az erős sodrás miatt másik búvár sem tudott segítségére sietni. Végül úgy szabadult meg a lebegő pozícióból, hogy elvágta a vezetőkötelet, és felemelkedett a víz felszínére.
Vígh János, a Szökőár Kft. tulajdonos-ügyvezetője, ipari búvároktató és vizsgabiztos
Fotó: Balogh Zoltán/MTI
“Hatméteres vízállásnál és az ahhoz tartozó erős sodrásnál merülést elrendelni gyilkossági kísérlet, nem pedig felderítő merülés” – ezt mondta, amikor azt kérték, hogy búvárai a baleset utáni napon merüljenek. A tragédia utáni negyedik napra, vasárnapra csökkent annyira a vízszint, hogy a helyszínre vitt profi eszközeikkel tudtak már merülni. A Terrorelhárítási Központ (TEK) rájuk bízta a kiemelés előkészítését. Hétfőn Ádám Tamás, a cég vezetőbúvára találta meg a hajóban az első két halottat, megjelölte a helyüket. Az első áldozatot a dél-koreai búvárok hozták fel. Az embert próbáló feladat a hajó kiemelése volt. Előtte a hajó ablakait akkorára szűkítették, hogy azokon ne férjenek át a holttestek. A legmegrendítőbb élmény mindenki számára az volt, amikor megtaláltak egy idős hölgyet összeölelkezve a kis unokájával.
Szávity József zászlós, a BRFK bűnügyi technikai osztályának kutyavezetője Adél nevű kutyájával
Fotó: Balogh Zoltán/MTI
“A kihívást az jelentette, hogy ilyen erős sodrású vízben még nem dolgoztunk élesben, gyakorolni is csak áradásmentes vízben tudtunk” – mondja a kutyavezető, aki Adéllal vett részt az áldozatok keresésében.
Simon Péter geodéta, a HM Zrínyi Nonprofit Kft. felmérő mérnöke
Fotó: Balogh Zoltán/MTI
A Hableány kiemelésénél a geodéziai biztosítás volt a feladata. Kollégáival a szonárméréseket értékelve a búvárok merüléséhez nyújtottak segítséget, valamint a Clark Ádám úszódaru áthaladását modellezték. A visszajelzésekből úgy látja, hogy a mentés során végzett munkájuk nyomán a szakmájuk felértékelődött.
Török László zászlós, a Magyar Honvédség 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred rajparancsnoka
Fotó: Balogh Zoltán/MTI
A kiemelés napjáig segítette a dél-koreai kollégáit búvárfelszereléssel, mert az övék nem voltak alkalmasak merülésre a Margit hídnál, nagyon jó munkakapcsolat alakult ki közöttük. Annak ellenére tudtak egymással összehangoltan dolgozni, hogy több helyről, a haditengerészettől, a partiőrségtől és tűzoltóságtól kerültek a tragédia helyszínére.
Kutsera-Juhász Bettina alezredes, a BRFK közrendvédelmi főosztályának osztályvezetője
Fotó: Balogh Zoltán/MTI
“Ahogy minden jóérzésű ember, én is megrendültem, amikor tudomást szereztem a szerencsétlenségről, és mint rendőr, az volt az első gondolatom, hogyan tudnék segíteni” – mondja az osztályvezető. Kollégáival – elsősorban kegyeleti okokból – lezárták a gyalogosforgalom elől a Margit híd északi oldalát és a rakpart érintett részét. Ugyanakkor azt is biztosítaniuk kellett, hogy a hozzátartozók, és azok, akik meg akartak emlékezni az áldozatokról, meg tudják közelíteni a baleset helyszínét.
Szokolóczi Zoltán tűzoltó zászlós, a fővárosi katasztrófavédelem búvára a Dunában
Fotó: MTI
Társaival a baleset áldozatait emelték ki a vízből, a holttesteket a rendőrségi csónakokra helyezték. Részt vett az ipari búvárok biztosításában is.
Gyulánszky Milán, a bajai hivatásos tűzoltóság őrmestere
Fotó: Balogh Zoltán/MTI
“Amikor Gábor kötele elakadt, megkaptam a parancsot, hogy merüljek, és egy másik kötéllel segítettem a feljutásban. Egyikünk a merülőbúvár, másikunk a mentőbúvár és fordítva, mindig egymás életére vigyázunk” – mondja a búvár. Kollégáját, Kovács Gábort biztosította. Mentőbúvárként a negyedik napon merült alá a nagy sodrású, hideg, mély vízben: akkor vezetőkötelet vitt le, hogy egy áldozatot a felszínre tudjanak hozni. Ez volt élete egyik legkeményebb merülése.
Ádám Tamás, a Szökőár Kft. ipari búvára
Fotó: Balogh Zoltán/MTI
“Hétfőn, a baleset után öt nappal a szonárképek alapján úgy gondoltuk, hogy van némi esély a merülésre, mivel láttunk egy szélárnyékot a hajó mellett. Alámerültem, két holttestet találtam a hajó ablakában, kiemelésig biztosítottam őket a víz alatt” – emlékszik vissza a mentőcsapat tagja, aki vezetőbúvárként dolgozott a katasztrófa helyszínén. A két holttestet dél-koreai és katasztófavédelmis búvárok hozták fel. Az újabb merülésnél talált holttestet – noha nem volt a feladata – ő maga juttatta fel.
Váci Norbert őrvezető, a Dunaújváros aknamentesítő hajó gépésze
Fotó: Balogh Zoltán/MTI
“Hosszú volt ez két hét, főleg a kollégáim családtagjai számára, akiknek a támogatása nélkül nem tudtuk volna mindezt végigcsinálni” – mondja az őrvezető, aki előbb gumicsónakból, majd a hajó fedélzetéről vett részt a mentésben. Kollégáival együtt technikai felszereléssel segítették a dél-koreai és magyar búvárokat, fóliával takarták el a holttestek kiemelését.
Szabó Zsolt, a Magyar Honvédség 86. Szolnok Helikopter Bázis Rubik szállító zászlóaljának rajparancsnoka
Fotó: Balogh Zoltán/MTI
“Először az tűnt fel, hogy személyes tárgyakat sodor a víz, és egyszer csak megláttam egy embernek látszó valamit a Dunában” – idézi fel a repülés során történteket. “Amíg a vízi rendőrök nem emelték ki, nem is voltunk biztosak benne, hogy egy áldozatot találtunk.”
Jasenszky Nándor, a Terrorelhárítási Központ (TEK) társadalmi kapcsolatok osztályának vezetője
Fotó: Balogh Zoltán/MTI
“A média nyomása hatalmas volt rajtunk. Örülök, hogy időben kiálltunk a rendelkezésünkre álló információkkal az újságírók elé, aztán pedig ezt minden nap megtettük” – mondja az osztályvezető. A médiakezelés szempontjából a legfontosabb eredménynek azt tartja, hogy “hála a hazai és a nemzetközi sajtó hozzáállásának, egyetlen kegyeletsértő képkocka sem jelent meg, még a Hableány kiemeléséről sem, annak ellenére, hogy rengeteg kamera volt a Margit hídon”.
Simongáti Győző hajómérnök, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tanszékvezető-helyettese
Fotó: Balogh Zoltán/MTI
A vízsebesség és a búvárra ható erő nagysága életveszélyessé tette a búvárok merülését a tragédia másnapján. Erre a következtetésre jutottak vízügyi szakemberek és a hajómérnök. “Ez olyan lett volna, mintha kétszáz kilométeres szélben akarna valaki dolgozni” – mondja. Az ő másik feladata az volt, hogy háttérszámításokat végezzen a Hableány kiemeléséhez. “Tudtuk, hogy itt csak egyszer lehet próbálkozni” – emlékszik vissza a feladatra, amelyet különleges mérnöki gyakorlatnak tart, hiszen egy sor adat hiányában kellett kiszámolniuk, hogyan emeljék meg a hajót. Némi túlbiztosítással dolgoztak. Négy hevedert használtak: amikor az egyik kicsit elcsúszott és kiderült, hogy a hajótest is megrepedt, megálltak az emeléssel, behúztak egy ötödik kötelet és végül baj nélkül kiemelték a hajót.
Kanyó Ferenc ezredes, a fővárosi katasztrófavédelem tűzoltósági főfelügyelője
Fotó: Balogh Zoltán/MTI
Az ezredes a búvárszolgálat, a tűzoltóhajó és a kutyás szolgálat munkáját fogta össze, és gondoskodott a mentéshez szükséges felszerelések helyszínre juttatásáról. A szakember nagy szakmai sikernek tartja, hogy a tűzoltóhajó a helyszínre tudta vezetni a Clark Ádám úszódarut. Úgy látja, hogy a mentés után a hajóstársadalom “nagy hajóként” ismeri el a Flóriánt.
Pusztai László, a Clark Ádám úszódaru úszómunkagép-vezetője
Fotó: Balogh Zoltán/MTI
“Megrázó élmény volt, amikor megláttam a Hableány halott kapitányát; mint kolléga szembesültem vele, mi történhet az emberrel” – mondja a hajós. Emeléskor ő felügyeli, irányítja, ellenőrzi a daruzást külső területről. A Duna magas vízállása miatt nem volt könnyű áthaladni a Margit híd alatt. Mentek már alatta korábban, de ez kemény volt. Ilyenkor nehezen fér át a hajó széles kormányállása. Ennyire szűk helyen abból lehet baj, ha a szél, vagy a víz mozgása a maximum egyméteres oldalkilengésnél nagyobb mértékben mozdítja el a hajót. Ezért kellett a segítség, és jól jött, hogy a Szent Flórián tűzoltóhajó be tudott avatkozni, amikor kellett.
Bánki Frigyes, a Szökőár Kft. ipari búvára
Fotó: Balogh Zoltán/MTI
“Ez egy óriási koporsó volt” – mondja a búvár, aki többször merült a mentés során az elsüllyedt Hableány sétahajóhoz. A rossz látási viszonyok között – tíz-tizenöt centiméteres volt a látótávolság – a búvároknak jó tájékozódási pontokat jelentettek a Margit híd még a második világháborúból itt maradt roncsai, amiket korábbi merüléseikből ismertek. Többször be kellett mennie a hajó alá, hogy bevezessék a hevedereket a kiemeléshez, de amikor ott volt, nem gondolkodott azon, mi lenne, ha az ötvennyolc tonnás hajó – ami hetven tonnásra hízott a sok iszaptól, mire kiemelték – agyonnyomná. Őt is az ötéves kislány halála rendítette meg legmélyebben. Amikor az ötéves kislányt és a nagymamáját felhozták, mindenki tisztelgett nekik a hajón.
Kreitz Zsuzsanna rendőr alezredes, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Bűnügyi Technikai Főosztályának vezetője
Fotó: Balogh Zoltán/MTI
“Lenyűgöző volt látni, hogy mindenki, aki részt vett ebben a munkában – hivatásosok, civilek, szakértők -, a feladatát a lehető legmagasabb szinten hajtotta végre, tudta a kötelességét, és segíteni akart” – mondja az alezredes. Szerinte azért volt sikeres a művelet, mert professzionalizmus jellemezte mindenkinek a tevékenységét, a dél-koreai hatóságokkal való együttműködés példaértékű volt, mellőzte a bürokráciát, ennek eredményeként a lehető legrövidebb időn belül közösen tudták azonosítani az áldozatokat. A DVI Hungary csapatának ez volt az első bevetése és egyben szakmai sikere.
Moravcsik Zsolt, a Szökőár Kft. iparibúvár-gyakornoka
Fotó: Balogh Zoltán/MTI
A búvárgyakornok két éve tanulja a szakmát, napi szinten merül, ilyen körülmények között ez volt az első éles bevetése. Drótkötelet kellett átfűznie a Hableány sétahajó alatt. “Nagyon rossz volt a hajó aurája, nem szerettem, amikor hozzá kellett érni. Persze, az ember leküzdi ezt az ellenérzést, mert ott lent a feladatra kell koncentrálni.” Büszke rá, hogy a kollégái bizalmat szavaztak neki, és részt vehetett a mentésben. “Szakmailag nekem eddig ez a csúcs, a number one” – mondja.
Szél Norbert, a fővárosi katasztrófavédelem búvárszolgálatának merülésvezetője
Fotó: Balogh Zoltán
“Ehhez hasonló baleset 65 éve történt a Balatonon, tehát ilyen eseménnyel nem is találkozhatott olyan, aki most aktívan részt vett a mentésben” – mondja a tűzoltó főhadnagy. Mentőbúvárként évente többször találkoznak olyan esettel, amikor vízbe fulladt embereket kell megkeresniük, például a Dunában, hasonló körülmények között. Ennek ellenére őket is megrendítette, hogy a hajóról egy kisgyermek holtteste is előkerült, akit egy hozzátartozójával összeölelkezve találtak meg. Csapatával ők emelték ki a vízből az áldozatokat, és adták át őket a vízi rendészeknek, valamint a búvárok háttérbiztosítása volt a feladatuk.
Berki Csaba törzszászlós, a Dunai vízi rendészeti rendőrkapitányság szolgálatirányító parancsnoka
Fotó: Balogh Zoltán/MTI
“Aki a rendőrségnél dolgozik, annak mentálisan erősnek kell lennie és ezeket a helyzeteket tudnia kell kezelni, de nem minden nap lát az ember nyolc holttestet letakarva az őrs előtt, ahogy a baleset éjszakáján” – mondja a szolgálatirányító parancsnok. A tragédia után szonárméréseket végeztek a Margit híd közelében, amikor felbukkant egy holttest a Dunában. Ő vitte el a legfiatalabb áldozatot, az ötéves kislányt is.
Gyenei Gyula, a Clark Ádám úszódaru kapitánya
Fotó: Balogh Zoltán/MTI
“Mindenkiben nyomot hagyott, hogy ilyen sok áldozatot követelt a baleset” – mondja a kapitány. Épp a komáromi Duna-híd építésén dolgoztak, de a tragédia másnapján felkereste a helyszínt, mert tudta, hogy feladata lesz ott. Emeltek már ki nagy hajót, de ilyen körülmények között még nem dolgoztak. Nagyra becsüli, hogy mindenki a feladat súlyának megfelelően, a legnagyobb odaadással vett részt a munkában.
Magyar Lóránt Gergely, a Semmelweis Egyetem Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Intézet igazságügyi orvosszakértője
Fotó: Balogh Zoltán/MTI
“A legnehezebb az volt, amikor a halottat meg kellett mutatni a családtagoknak” – mondja a szakértő, aki részt vett a Hableány áldozatainak azonosításában. “A lelkünket páncélba öntöttük és a feladatot elvégeztük” – teszi hozzá, majd így folytatja: “Amikor a hozzátartozók szembesülnek szerettük tényleges halálával, mély fájdalmuk ismét lelket ad a holttestnek: a vizsgálat tárgyából ismét ember, anya, apa, gyermek, nagyszülő lesz.”
Stein Mária alezredes, a BRFK bűnügyi kutyavezetői alosztály munkatársa bűnügyi speciális holttestkereső kutyájával, Liluval
Fotó: Balogh Zoltán/MTI
“Alig tudtam a csónakban tartani Lilut, amikor az egyik holttestet jelezte” – mondja az alezredes. Kollégáival ő indult elsőként az eltűntek keresésére. A Lágymányosi hídtól észak felé haladva a kutyáik segítségével három áldozatot sikerült megtalálni. Lilut egyébként Professzor Asszonynak szólítják, és magázódnak vele; elmúlt tízéves, valószínűleg ez volt az utolsó komolyabb bevetése, mert jövőre nyugdíjazzák.
Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója
Fotó: Balogh Zoltán/MTI
“Reményvesztett és reményteli pillanatok váltották egymást folyamatosan a mentés során” – mondja a főigazgató. A baleset után a helyszínre ment, kollégái a rossz idő ellenére vízre szálltak, de túlélőt már nem találtak. Másnap a TEK kapta feladatul a mentés szervezését, a halottak felkutatását és a roncs kiemelését. “Felemelő dolog volt egy ilyen nagyszerű csapattal dolgozni, részben a saját kollégáimmal, részben a rendőrség és a tűzoltóság szakembereivel, több civil mentőszervezettel és a szakmai tudásukat adó szakemberekkel. A közös cél végül a különböző szervezetektől és különböző szakterületről érkezőket egy nagy csapattá kovácsolta.”
Forrás/fotó: Balogh Zoltán/MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS