Pesti Srácok

Csaknem 80 százalékkal emelkedett a menedékjogi kérelmek száma Németországban

Csaknem 80 százalékkal emelkedett a menedékjogi kérelmek száma Németországban

Csaknem 80 százalékkal emelkedett a menedékjogi kérelmek száma Németországban a január-júliusi időszakban az egy évvel korábbihoz képest - közölte hétfőn a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF). Az év elejétől július végéig 175 272 ember nyújtott be menedékjog iránti kérelmet Németországban, 78 százalékkal többen, mint egy évvel korábban. Júliusban 23 674 kérelmet nyújtottak be a hivatalhoz, ami 79 százalékos növekedés éves szinten.

A bő 175 ezer menedékjogi kérelem azt jelenti, hogy 2023 a menekültügyi migráció különösen erős éve Németországban - emelte ki a BAMF adatairól készített összeállításában a Die Welt című lap, rámutatva, hogy az ideinél többen csak négy évben érkeztek Németországba, a volt Jugoszlávia összeomlását követő háborúk idején, 1992-93-ban és a legutóbbi nagy menekülthullám időszakában, 2015-16-ban. A kérelmezők legnagyobb csoportjait a szíriai, az afganisztáni és a törökországi állampolgárok alkotják mintegy 52 ezer, 32 ezer és 23 ezer fővel. Az országba többnyire illegálisan beutazó menedékkérők nagyjából fele nem szerzi meg a menekült jogállást, többségük mégis marad - tette hozzá a Die Welt, kiemelve, hogy havonta csupán nagyjából ezer elutasított menedékkérőt sikerül visszajuttatni hazájába. A BAMF új adatai "drámaiak" - nyilatkozott a lapnak Alexander Throm, a legnagyobb ellenzéki párt, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) részéről. Egyedül Szíriából, Afganisztánból és Törökországból több mint százezren érkeztek, és számos biztonságos európai országon átkeltek, mielőtt elérték a német határt - mondta a CDU-s belügyi szakpolitikus, hozzátéve: az eddigi trend alapján meglehet, hogy az idén a 400 ezret is eléri a menedékjogi kérelmek száma, miközben a szociáldemokrata (SPD) belügyminiszter, Nancy Faeser "az ujját sem mozdítja, hogy megvédje végre a határunkat".

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mitől lesz valaki jobboldaliként a kiegyezés híve? – A Magyar Patrióták elnöke volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 április 13.
A magyarság szegletköveiből nem lehet csemegézni, azokat együtt kell vállalni, ha valaki közénk akar tartozni – mondta Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a Polbeat múlt heti adásában. Huth Gergely és Stefka István a karakán nemzeti közösség vezetőjével arról is beszélgetett, hogy mi a nemzeti maximum, mitől lesz valaki valódi patrióta? A műsorban kiderült az is, hogy a háborús válságból adódó megszorítások itthon nagyobb mértékben érintik a valóban nemzeti civileket, mint a liberálisabb jobboldaliakat, a párbeszéd és a kiegyezés híveit, ami szomorú következményekkel jár. A Magyar Patrióták például kénytelenek voltak felszámolni irodájukat és elbocsátani munkatársaikat.