Pesti Srácok

Családja hozta haza a koronavírus első román áldozatának holttestét Olaszországból

Családja hozta haza a koronavírus első román áldozatának holttestét Olaszországból

A román hatóságok azt hihették, hogy a külföldi állampolgárokra is érvényes a protokoll: az elhunytakat gyorsan, bármiféle szertartás és a családtagok jelenléte nélkül temetik el. Olaszországban viszont olyan nagy már a baj, hogy alig győzik temetni a halottakat, nem meglepő, hogy aláírták a holttest kiadásához és az hazaszállításhoz szükséges papírokat.

Anélkül szállították haza kedden a koronavírus-járvány első román áldozatának holttestét, hogy erről a román hatóságok tudtak volna – derül ki a Főtér cikkéből. Ileana Timis egyébként szomorú körülmények között hunyt el március 13-án. A 80 éves, máramarosi hölgy gyógyíthatatlan betegségben szenvedő testvérével ment ki egy olaszországi kezelésre, ahol megfertőződött. A hölgy testvére is elhunyt, két nappal Ileana halála előtt.

Családtagjaik mindent megtettek annak érdekében, hogy hazaszállíttassák a holttesteket. A román külügyminisztériumot és a római nagykövetséget is megkeresték, de azt a választ kapták, hogy nem az ő dolguk ilyen esetekben intézkedni, ezért az elhunyt fia úgy döntött, hogy saját feje után intézkedik. A román hatóságok azt hihették, hogy a külföldi állampolgárokra is érvényes a protokoll: az elhunytakat gyorsan, bármiféle szertartás és a családtagok jelenléte nélkül temetik el. Olaszországban viszont olyan nagy már a baj, hogy alig győzik temetni a halottakat, így nem túl meglepő, hogy aláírták a holttest kiadásához és a hazaszállításhoz szükséges papírokat. Mivel minden hivatalos dokumentummal rendelkezett, a család által megbízott temetkezési vállalkozó már nem szólt külön a román hatóságoknak, hanem megjelent a két leszigetelt koporsóval a petei határátkelőnél, ahol a határőrök igencsak meglepődtek – számol be a megdöbbentő történetről a Főtér. Ezután órákig várakoztatták őket a határon, majd egy speciális rendőri és csendőri konvojjal szállították haza a holttesteket, egyenesen a temetőbe. Ileanát pap nélkül temették el, a családtagok csak messziről nézhették. A halottszállító autót fertőtlenítették és a sofőrt karanténba zárták.

Forrás: mandiner.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.