
Exkluzív interjút adott az M4 Sportnak Csányi Sándor a csatorna vasárnapi Sport7 című műsorában. A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke az új Puskás Arénáról, a magyar válogatottról, Marco Rossi jövőjéről, az MLSZ eddigi sikereiről és NB I-es kudarcairól, és a rasszizmus miatti büntetésekről is beszélt, valamint kendőzetlenül üzent a magyar szurkolóknak.
Az MLSZ-elnök az interjúban elmondta, hogy több telefonhívást kap a labdarúgással kapcsolatban, mint a pénzvilág ügyeiről. Mint ismert, november 15-én – négy nappal a sorsdöntő walesi Eb-selejtező előtt – 20:45-kor játszik felkészülési mérkőzést a magyar labdarúgó-válogatott Uruguay ellen, amely a Puskás Aréna nyitómérkőzése lesz. A találkozót és a két csapat csütörtöki edzését az M4 Sport élőben közvetíti.
Engem is meglepett az az iszonyatos érdeklődés, ami megnyilvánul a nyitómérkőzés iránt
– kezdte Csányi. Nyilván ebben szerepet játszik, hogy a világ egyik legjobb csapatával játszik a magyar válogatott. Másrészt az új stadiont mindenki szeretné látni, hiszen sokan még látták a teltházas Népstadionbeli meccseket.
Az új Puskás is megérdemli az érdeklődést, mert valóban gyönyörű
– mondta a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke, aki az első benyomások alapján úgy véli, hogy Európa egyik legszebb és talán műszakilag is az egyik legjobb stadionja lehet a nemzeti aréna, amely kiváló hangosítása miatt a sport mellett kulturális élményt is adhat, bármilyen nagy rendezvényre alkalmas. Csányi Sándor hangsúlyozta, hogy az MLSZ nem üzemeltetője a stadionnak, csupán a válogatott meccsek rendezését vállalta. Hozzátette: ha sikerülne megegyezni a klubokkal,
akkor nagyon örülnék, ha néhány kettős rangadót meg tudnánk szervezni a stadionban, és remélem, hogy egyszer eljutnak oda a magyar klubcsapatok is, hogy olyan érdeklődés lesz a különböző Európa-kupákban játszott meccseik iránt, hogy kinövik a saját stadionjukat és itt játsszák a meccseiket.
A teljes interjú, amelyben az elnök kendőzetlenül üzent a magyar szurkolóknak, valamint kitért a magyar válogatottra, Marco Rossi jövőjére, az MLSZ eddigi sikereire, NB I-es kudarcaira és jövőbeli terveire, ITT nézhető vissza.
A Magyarország-Uruguay felkészülési mérkőzést az M4 Sport pénteken 20:45-kor élőben közvetíti: a kommentátor Hajdú B. István lesz, a játéktérre néző benti stúdióból Petrovics-Mérei Andrea jelentkezik, míg a pálya szélén Tihany Viktor beszélget a szakértőkkel, illetve a lefújás után a főszereplőkkel.
Forrás: MTI; Fotó: Építészfórum
Vica
2019-11-19 at 14:57
Ki gondolt arra, hogy ha a Csányi befektet valamibe, az eleve nem lehet ráfizetéses!Elvégre a leggazdagabbak között említhető! Ha itt rendezik a Világ Bajnokságokat x- év alatt még jövedelmező is lehet. A sportfogadások pénzéből amúgy sem lehet CT- t venni.! Számviteli Törvény.! Kiadás csak a Forrás mentén! Nix turmix! (a Sport Minisztérium nem Egügy.!)
Szabó László
2019-11-12 at 12:35
Akárhogy is berzenkednek, acsarkodnak hetvenkednek, lesz!
ómió
2019-11-11 at 09:48
Akkor Karigeri nem bontatja? Pedig csinos kis libalegelő lehetne a helyén!
Kbandi1
2019-11-13 at 17:28
Fatuskóból készített kilátóval 🙂
A Nagy Testvér figyel téged
2019-11-11 at 06:07
Követeljük a lebontását, és valahol vidéken az újraépítését!
pampafu
2019-11-10 at 22:08
Csányi Sándor mint az UEFA alelnöke….
Németországban, Berlinben a focimeccs előtt diszletekkel megmutatták
a Fal ledöntésének históriáját. Budapeten a fradi meccs előtt
egy molinóval próbáltak megemlékezni a Pesti Srácok hőstettei elött.
NEM ENGEDÉLYEZTÉK mert politikai tartalma van.
Mit tesz Csányi Sándor a kettős mérce ellen ?????
Hajrá Magyarok
2019-11-10 at 23:48
Úgy látom mi jobb oldaliak tudjuk miről is van szó…
Rakovszky István
2019-11-11 at 15:52
Hazaszeretet / Nemzetköziség
(nagyrákói és kelemenfalvi Rakovszky Iván (1885-1960))
1.
Nem hiszek én soha abban,
Ha akármily nagy szavakban,
S akármilyen egyre-gyakran
Valaki azt hirdeti:
Az egész emberiséget
Szereti; épen ezért meg
A haza mindegy neki.
(más változatok az utólsó két sorra:
Szereti, mint egy egészet
És a hon mindegy neki!
Szereti, s ahon evégett
Egészen mindegy neki!)
2.
Mert, ha kivel együtt élünk,
Kivel egy nyelvet beszélünk,
És egy Úristentől félünk,
Szivünk át nem öleli:
Úgy a szeretettel baj van,
Gyökere nincs dús talajban,
Gyümölcsét nem érleli.
(Magját nem érlelheti.)
3
Aki tud szívből szeretni,
Együtt sirni és nevetni,
Áldozattal számot, vetni,
Nem távolban keresgél:
Kell,hogy elsőbb azt szeresse,
Aki ott van őmellette,
S azt a földet, melyen él…
4.
Gyűlölködő, irigy jellem,
Melyben nincs testvéri szellem,
Akinek a szomszéd…ellen,
Hazátlanul meglehet:
De szent érzést, amely átfog
Egy egész embervilágot,
Ilyen sziv nem rejteget!
5.
Nehéz utat kell befutni!-
Világtestvérséghez jutni,
Mindenkit szeretni tudni,
Csak ilyen áron lehet:
Ne is, áhítson rája,
Akinek az iskolája
Nem volt a Honszeretet!
6.
Ezért sosem hittem néked,
Aki folyton azt beszéled,
Szeretsz minden távol népet
S a hazát nem szereted:
Mert aki még ezt sem tudja,
Annak, ugyan miből futja,
Hogy szeressen egyebet?
Benedek Károly
2019-11-10 at 21:37
https://www.peticiok.com/felhivas_a_liget_budapest_projekt_megmenteseert?fbclid=IwAR0Z7Ou0SZOtKT3oeaTpmwJrJyf_Jxwk_AnjDfIRwItsiv9Xg3Nx8vxkbYc
A LIGET PROJEKT FOLYTATÁSÁÉRT ELŐRE AZ EGY MILLIÓ ALÁRÁSÉRT!
10 NAP ALATT 30.000 ALÁÍRÁS!
HAJRÁ, MAGYAROK!
.
HOL LEHET ALÁRNI AZ ATLÉTIKAI VILÁGBAJNOKSÁG MEGRENDEZÉSÉÉRT?!
csakafidesz
2019-11-14 at 19:20
A Ligetet soa-soha-soha de soha nem szabad épületekkel telerakni! Az lenne a pesti oldal legszebb parkja.
Domy Alex
2019-11-15 at 08:01
Csak a fidesz!
Te egy ellenzéki patkány vagy aki hamis állnéven adod itt a hülyét! Ha már a Városligetről böfögsz: Soha nem építenéd be! Eddig is be volt építve! Többnyire ezok az épületek kerülnek botásra vagy újáépítésre! Hogy nézett ki a PECSA? És a többi épület? Akkor miről is gagyogsz?
aladin
2019-11-10 at 21:27
Sajnos ez a párbeszédes Karácsony alergiás a sportra. Biztoshogy az iskolai évei alatt sportból felvolt mentve. Már elöre késziti fel a Budapestieket a CT. és lélegeztetö gépekre.
Vica
2019-11-11 at 00:39
ALADIN! DEHOGY!A PÉNZ KELL A GAZDÁJÁNAK. A SZEMKILÖVETŐNEK! Ő AZ AKI NEM ENGEDI A PÉNZ KIÁRAMLÁSÁT! A VEREBEK CSICSEREGTÉK, HOGY ANNO (KONKRÉTAN, DE SOKKAL TÖBBET) ELTETT TÍZEZER MILLIÁRDOT AZ ORSZÁG JÖVEDELMÉBŐL.
MAJDAN SZERETNÉ ÚJRÁZNI A DOLGOT. EZÉRT MINDEN KIADÁST BLOKKOLNI FOGNAK!
EZ, AZÉRT IS KISZÁMÍTHATÓ, LÁTHATÓ, MERT AZ ORSZÁG ÖSSZES PÉNZÉHES FIGURÁJA SORBAN ÁLL A NAGY OSZTÁSRA.
Rakovszky István
2019-11-11 at 15:51
Gondolom K. Gegő saját magának akar lélegeztető gépet, mert nincs elég szussza Hazánk fővárosának a fejlesztéséhez‼
RA
2019-11-10 at 21:24
A nemzetközi labdarúgás a világ legjobban növekedő iparága. Messze a legnépszerűbb sport, helyszínen és TV előtt kb annyian követik, mint az összes többit együttvéve.
Ha Christmas G-nek van annyi esze, akkor hagyja, hogy Budapest épüljün, ő meg csak menjen szalagot vágni. Ha a “független” média lojális hozzá, akkor ki tudják domborítani, hogy ez bizony az ő munkjája, amit a gonosz kormánnyal SZEMBEN ért el. Folytathatja Demszky mantráját, miszerint “Világvárost építünk”. Kezdhet rögtön a stadionavatón és csak annyit kell tennie, hogy nem kotyogja el, hogy ha tehetné akkor porig rombolná az egészet és beültetné fákkal, hiszen Budapest úgy lesz zöld város, ha szépen lassan lebontunk mindent.
Lássuk az eddigi veszteség listát:
– Atlétikai stadion. Valóban semmi szükség a világ TOP5 sportrendezvényét vendégül látni. A létesítmény pedig a hazai atlétika központja lehetett volna. Ez az a sport, amit bárki űzhet, ha kimegy kocogni. Nem esett róla szó, de felteszem a stadion mellett létesülő egyetemi kampusz is kasza. Így egyszerre sikerül adni egy gyomrost az oktatásnak és az egészségügynek. Cserébe maradhat ugyanolyan lepukkant a terültet. Fákat nem is kell ültetni. A küldetés sikeres, Budapest zöld maradt.
– Szuperkórház. Esély lett volna, hogy Budapesten épüljön egy minden elemében modern kórház. 21. századi tervek alapján, modern és funkcionális kiadásban. Akkor most mégsem fontos az egészségügy?
– Liget projekt. Ritkán látni egy liberális csapatot ilyen szinten ágálni kulturális beruházások ellen. Persze ha poros-dohos náci-nacionalista magyar dolgok lesznek benne, akkor érthető a gyűlölet. Nyilván akkor lesz Budapest zöld, ha nem épül semmi. Egy Városligetben nincs helye épületnek sem útnak sem semminek. Csak tudnám, hogy miért akar valaki őserdőt a város közepére.
Persze van egy elmélet a tiltakozások okára: ő és elvbarátai nem részesülnek ezen beruházásokból. Ezek után arra leszek kíváncsi, hogy mi törénne, ha a kormány a közbeszerzéseken doba pár komolyabb csontot Gyurcsány köreinek. Akkor sem kellene?
csakafidesz
2019-11-14 at 19:18
A Liget beépítésének -fideszes létemre- ádáz ellensége vagyok és Baán úrra csak gyűlölettel tudok gondolni.
odu
2019-11-10 at 21:01
Új stadion,új elnök.
Hajrá Magyarok
2019-11-10 at 23:43
Mire gondolsz adu? Nem esett le…
Hajrá Magyarok
2019-11-10 at 20:33
A sport nem csak szórakozás..! Annál sokkal több! Hogy mást ne mondjak kiemelkedő gazdasági ágazattá vált.
Hgfgggyhgg
2019-11-10 at 19:49
Nem a sport ‘csak’ segít rengeteg betegséget megelõzni, valamint fegyelemre tanít.
Hol van Ilyenkor a baloldal ‘oktatásegészségügy’ mantrája? Jól gondolom, hogy a betegségek megelõzése sokkal fontosabb nemzeti (és anyagi) érdek mint a betegségek utókezelése? Persze már csak az a kérdés, hogy ‘kinek?’. No nem az orvos haveroknak, de nem is a gyógyszergyártó cégeknek…
Exujvarosi
2019-11-10 at 20:10
Rengeteg gyereket lehetne sportoltatni a sok falábú focista fizetéséből. Egy vicc amit azok művelnek.
Amúgy pedig a sorrend rossz. Előbb legyen rendben az ország, aztán jöhet a szórakozás.
Hajrá Magyarok
2019-11-10 at 20:24
Szerintem jól gondolod! A bal libsiket meg hagyjuk… Nekik csak a pillanatnyi személyes érdekeik számítanak!
Hajrá Magyarok
2019-11-10 at 19:41
A magyar sport sikerei igenis fontos részét képezik a nemzeti önérzetnek! Aki ennek az ellenkezőjét állítja annak szerintem savanyú a szőlő és semmiképp nem nevezhető nemzeti érzelműnek!!!
gyozo2018
2019-11-10 at 20:57
Ha csak szórakozás lenne, nem kerülne akkora erőfeszítésbe!
A sport= egészség, testi, lelki, szellemi, erkölcsi munka!!!
Tetszik érteni?!
Egy Gulyás féle cerka ujjú, csapott vállú, lúdtalpas, ferde gerincű, koszlott liberálanarcho-nyilasbolsi mit érthet ebből?!
Irig, mert alkalmatlan, tehetségtelen és
képtelen rá. Ezért gyűlöl.
Mivel gyűlöl, rombol. Máshoz nem ért.