Pesti Srácok

Cseh László fantasztikus hattyúdala – Utolsó olimpiáján is döntőt úszott a fenomén

Cseh László fantasztikus hattyúdala – Utolsó olimpiáján is döntőt úszott a fenomén

Egész, szenzációs pályafutásához méltó döntőt produkált Cseh László a 200 méteres vegyesúszás olimpiai döntőjében. Fergeteges első 100 méter után végül a hetedik helyen zárta pályafutása utolsó úszódöntőjét.

Már az olimpia előtt tudvalévő volt, hogy a magyar úszósport egyik legnagyobb XXI. századi alakját, Cseh Lászlót utolsó versenyén láthatjuk, mert végleg visszavonul a versenyzéstől. Ennek ismeretében, ha lehet, még jobban drukkolt minden magyar az ötödik olimpiáján medencébe ugró világklasszisnak.

Mind az előfutam, mind pedig az elődöntő jól sikerült Cseh Laci számára, így megcsinálta azt, amire világviszonylatban is csak a legkülönlegesebbek képesek: valamennyi olimpiáján döntőt úszhatott. Ez alapján már a döntő előtt elmondhattuk: Cseh László győzött!

Természetesen azért rendkívüli izgalmakkal vártuk a finálét, amelyben legenda csak egy volt, Cseh Laci, ám rajta kívül azért még ott voltak olyan klasszisok, mint a japán Szeto Daija, az amerikai Michael Andrew, a brit Scott Duncan vagy a kínai Vang Sun. Az első 50 után a második helyen fordult, miként a második után is. A mellúszásban kissé lemaradt, a hetedik helyen és bár nagyon hajrázott a gyorson, de végül a hetedik helyen csapott célba!

PestiSracok facebook image

Cseh László a következőképpen értékelt:

Egy szenzációs pályafutás utolsó futamát láthattuk. Ahogyan egy klasszishoz illik: egy olimpiai döntőben! Gratulálunk és köszönjük, Cseh Laci!

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.