Pesti Srácok

Csengey Dénes: Auschwitz nem arra való, hogy bűnöket takargassunk vele (videóval)

null

Sokan szerettük Csengey Dénest, aki fájdalmasan fiatalon ment el. 1990-ben készült az a felvétel, amelyben Sándor György író-humoristával beszélget az antiszemitizmusról és az ahhoz hasonlóan nagy bűnről: az antiszemitizmus hamis vádjáról. Csengey kristálytisztán megfogalmazta, hogy másképp gondolunk a rabbira, mint arra a kádárista vezető újságíróra, aki Kádárt és Aczélt is kiszolgálta, és amikor kritizálják, azt mondja: azért támadnak, mert zsidó vagyok. Nem, nem azért. Egy igaz ember gondolatai a magyarság és a magyar zsidóság közös útjáról, és a fegyverként használt gyalázatos bélyegről.

Sohasem titkoltam, hogy a tragikusan fiatalon elhunyt Csengey Dénes gondolkodása, meg nem alkuvása, nyitottsága miatt nagyon közel áll hozzám. Persze nem csupán én vagyok így ezzel, sokak számára példakép ő, olyan politikus, akiről el lehetett és el lehet hinni, hogy tényleg a közjó, az igazság keresése érdekelte (ajánlott olvasmány: Csengey Dénes: A kétségbeesés méltósága). Ennek ellenére (vagy éppen ezért) kevesen ismerik, főleg a fiatalok közül, pedig olyan konzervatív gondolkodóról, költőről, esszéistáról van szó, akinek szavaira még ma is érdemes figyelni. Szerencsés Márton barátom mutatta azt a videót, amely megörökítette Csengey és Sándor György 1990-es beszélgetését (anno A Hét adta le).

Érdemes megnézni, hogy akkor még így lehetett, így tudtak beszélgetni – persze csak ők – a talán legkényesebb témáról: az antiszemitizmusról és a fegyverként használt antiszemita vádról. Érdemes nem csak a mondandóra, de a beszélgetés stílusára, Csengey nyugodt, higgadt, határozott érvelésére is figyelni.

Így is lehet. Lehetett?

PestiSracok facebook image

Az antiszemita kártya mindig ott volt a pakliban

A beszélgetés abban a viharos időben készült, amikor a rendszerváltás után az SZDSZ és az MDF, az urbánus és a népi tábor egymásnak esett – az egykori nómenklatúra és a különböző bomlasztó, nyerészkedő egyének, társutasok nagy örömére.

Ekkoriban robbant ki és fújták fel a Csoóri-ügyet is, belemagyarázva a művész-politikus esszéjébe sok mindent. Ekkoriban vették elő nap mint nap, óráról órára az MDF-fel szemben az antiszemita kártyát, nyilván nem mindig alaptalanul, de gátlástalanul kihasználva és általánosítva az egészet. Könnyű dolguk volt: a sajtó jelentős része szívesen részt vett az első demokratikusan megválasztott kormány lejáratásában.

(Érdemes megnézni (cikkem itt), hogy hogyan próbálta például Havas Henrik az egyeduralkodó NapTv-ben rásütni az antiszemita billogot Kunszabó Ferenc író, újságíróra. Havas betartotta a lejáratás szabályait, már kérdésével olyan helyzetbe próbálta helyezni a „vendégét”, amiből nehezen tudott volna kimászni. Más kérdés, hogy Kunszabó elég értelmes és jó beszélgetőpartner volt ahhoz, hogy a végén Havas vált nevetségessé. Egy jellemző párbeszéd: Havas: „Miért gondolja Ön, hogy létezik egy zsidómaffia Magyarországon?. Kunszabó: „Ezt én nem mondtam, ezt Ön mondja.”).

Csengey: Amikor az egyik fájdalom nagyobbnak mondja magát...

Csengey Dénes ebből a szempontból a józan értékelések szerint támadhatatlan volt. Ő volt az, aki következetesen kereste a párbeszédet a „másik” oldallal, antikommunista volt, de nem szélsőséges, nem igazán lehetett megbélyegezni, ezért (is) állt sokaknak az útjában. Most viszont térjünk át a beszélgetésre. A költő-politikus először is arra mutatott rá, hogy a két nép (magyarság és zsidóság) nagyon is hasonló. „Tragikussá a dolgot az teszi, hogy két népről van szó, körülbelül mindkét nép tizenöt-tizenhat millió személlyel képviselteti magát a Földbolygón, mindkettőnek űzött, meghajszolt, tragikus történelme volt, mind a kettő szerte van szórva a világban, és mindkét nép kultúrájában megvan a hajlandóság, a tradicionális hajlandóság arra, hogy a saját fájdalmait a más fájdalmak fölé helyezze.

Csoóri Sándor, Csengey Dénes és Lezsák Sándor / Fotó: MTI

Haszonlesők, kádáristák és a rettegők kora

– folytatta Csengey. –

Sándor György: „Én érzek mindenféle dolgot, látom az Ady-féle gatyás, bamba társat, de nem mondom, hogy az az MDF, és nem mondom, hogy a dzsessz-kedvelő, finom európai az az SZDSZ. Én nem vagyok egyik pártnak se a tagja.”

Sándor György a rádió szilveszteri mûsorának felvételén (1987) / MTI Fotó: Hámor Szabolcs

Csengey Dénes: „Egy pillanat. Ez nem politikai kérdés. Ha ezt politikai kérdéssé tesszük, ha politikai pártok közé tesszük, akkor megoldhatatlan ez a kérdés is, akkor megoldhatatlan válik a politika is, és akkor széttörik ez az ország. Az is igaz, hogy nekem is van egy ilyen gondolatom, amire céloztál.

Sándor György finoman közbevág: „Ezt én szerettem volna mondani. Pedig nem beszéltünk össze, de jobb, ha én mondom.<Értsd: zsidó származású magyarként – MG>. Ezt akartad mondani?

Csengey helyette és vele együtt befejezi a mondatot: „És nem igaz.”

Sándor: „És nem igaz.”

És nem igaz. Tanulság nincs, legfeljebb annyi: ne mocskolódjunk, ne általánosítsunk és ne higgyünk a mocskolódásban és az általánosításban. És olvassunk több Csengeyt. Meg Bibót. Meg Hamvast. És így tovább.

Migránsozni, zsidózni, fideszesezni, kulákozni, négerezni, mucsaizni, árkot ásni könnyű. Gondolkodni, beszélgetni és egymást megérteni nehéz. De érdemes megpróbálni, ha nem akarjuk, hogy „széttörjön ez az ország”.

A beszélgetés:

Fotó: MTI