
Másfél éve kommunikálja azt a XV. kerület DK-s polgármestere, Cserdiné Németh Angéla, hogy a kormány miatt nincs pénz a kerületben, ezért maradnak el beruházások. Azonban egy interjúban elszólta magát, úgy nyilatkozott: a felhalmozott jelentős tartalékhoz nyúlnak idén.
Egy interjúban igyekszik folytatni Cserdiné Németh Angéla, a XV. kerület DK-s polgármestere kormányellenes hadjáratát. A fröcsögő kifejezésekben gazdag nyilatkozat egyértelműen az online folytatása annak a plakátkampánynak, amellyel a baloldali városvezetés azt igyekszik bebizonyítani, hogy a kerületben a kormányzati elvonások miatt nem történik semmi – írja a Magyar Nemzet. Ennek apropóján már több alkalommal is felkereste a Magyar Nemzet, hogy akkor hogyan lehetséges, hogy erre a plakátkampányra mégis van fedezet, de eddig még csak visszautasító választ sem kapott. Az említett interjúban a polgármester önellentmondásba bonyolódik. Az újságírói kérdésre válaszolva úgy fogalmaz, hogy stabil lábakon állt eddig a kerület költségvetése. Azt is elárulja, hogy idén a vállalt feladatok teljesítéséhez a felhalmozott tartalékokhoz nyúlnak. Ami a terveket illeti, kiderül, hogy az önkormányzati fenntartású intézményekben nem kalkulálnak elbocsátásokkal, viszont az intézményi felújítások során csak a legszükségesebb munkálatokra lehet számítani, az önként vállalat feladatokat pedig a lehetőségek mérlegelése mellett tekintik át. A fejlesztéseket illetően Cserdiné annyit tart biztosnak, hogy a Szilas-patak melletti szennyvízfőgyűjtő építése folyik, a többiről feltételes módban beszél: talán lesz lehetőség két piac felújításának tervezésére.
Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/ Soós Lajos
Zsuzsanna
2021-02-23 at 15:17
Az Önkormányzat honlapján minden rendben van, vannak közérdekű adatok, infók, felhasználó barát, informális. 🆚 Komjáthy propagandavideójával indít.
lyukas zokni
2021-02-23 at 10:20
önkormányzati alapon 30 éve nem történt abban a kerületben semmi, és ahogy elnézem, ezután sem fog.
oshon
2021-02-22 at 15:02
Ha van valakinek lehetosege ezt kuldjek ennek a budos kancanak is ! https://www.facebook.com/szamokadatok/photos/a.109141310563011/276707680473039
oshon
2021-02-22 at 15:01
Ezt a budos magyargyulolo krva kancat pcsan kene rugni ott ahol talalja az ember … az egvilagon ezek a hazugsag , lopas , rombolason kivul semmit sem tettek a magyar tarsadalomban – SEMMIT ! De meg egyszer mondom hogy kar lenne a bort a megvalasztoin hagyni , azokon es a jobboldali otthonmaradottakon … nagy kar !
Szabó László
2021-02-22 at 14:53
Nekem amúgy bejön! Én húsevő vagyok, de…
Szabó László
2021-02-22 at 14:51
Aljasul hazug! Ezeknél nem szokatlan! István Vágó lefényképezte a tévéje képernyőjét, tudniillik a szolgáltatója menüjét, bizonyítani, hogy abban nem található a klub-rádió! Ha ennyire sötétek a prominentjeik, mit várjunk a második vonaltól? vagy a választóiktól?
patrióta
2021-02-22 at 14:09
Saját magának majd 3 milla jutalomra van lóvé !!!!!!!
cserdiné gyorshajt a lenini úton
2021-02-22 at 13:25
Ez a csenevész, törékeny cserdiné tehén egy nagyszerű asszony, ajánljuk az idióta korózs elvtárs filmrendező figyelmébe!
Nagyszerű a hazudozásban, mellébeszélésben és a hozzá nem értő tanácselnöki tevékenységben.
Nagyon jól illik a degenerált koalíció undorító és jellemtelen bolsevik sleppjébe.
Persze az összes kretén ballibernyák kerület- és településvezető ilyen kvalitású, lenyúlásban érdekelt, nímandmüllertől pikóig, lászló imitől kiss lászló féregig.
Kamugeri is nagy tróger, de szegény nem tud önállóan kibonatkozni, mert gyurcsótány rövid pórázon rángatja.
Úgysem töltik ki ciklusukat, teszünk róla.
khm
2021-02-22 at 13:13
Hova tetszettek eldugni a pénzt?
Netán “otthon” van már? Valami off shore számlán?
Béla
2021-02-22 at 12:20
Kell a pénz a haveroknak és a jövő évi kampányra.
Ba
2021-02-22 at 12:00
„Nincsen sok választás. Azért nincs, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. (…) Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy azt el sem tudtuk korábban képzelni. (…) És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit! Nem tudtok mondani az elmúlt négy évből olyan jelentős kormányzati intézkedést, amelyre büszkék lehetünk azon túl, hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást a végén. Ha el kell számolni az országnak, hogy mit csináltunk négy év alatt, akkor mit mondunk?”