Pesti Srácok

Csípőn lőttek a rendőrök egy férfit, aki fegyverrel fenyegette őket

Csípőn lőttek a rendőrök egy férfit, aki fegyverrel fenyegette őket

Letartóztatta a bíróság azt a nógrádi férfit, aki fegyverrel fenyegette a rendőröket – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség közleményben, pénteken. A rendőrök végül csípőn lőtték a férfit, akit ezután megbilincseltek.

A megalapozott gyanú szerint a rendőrök kedden bejelentést kaptak, hogy egy férfi bántalmazta idős lakótársát. A bejelentő közreműködésével elérték a távollévő férfit, aki azonban a kihangosított telefonon azzal fenyegetődzött, hogy lelövi a rendőröket, ha utána mennek. A rendőrök a település egyik büféje előtt megtalálták a férfit, aki feléjük indult és hangosan azt kiabálta:

és a kezében lévő fegyvernek látszó tárgyakat felemelte. A rendőrök felszólították, hogy dobja el a kezében lévő tárgyakat, azonban a férfi ennek nem tett eleget, mire az egyik rendőr figyelmeztető lövést adott le a levegőbe. A férfi azzal folytatta, hogy az egyik kezében éles lőfegyver van, amit akkor sem tesz le, ha lelövik, majd pedig egy hirtelen mozdulattal előrántotta a fegyvert és az egyik rendőr felé irányította. A férfi ellenállását végül "célzott lövéssel törték meg a rendőrök" – fogalmazott az ügyészség.

PestiSracok facebook image

A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint a támadót a lövés a csípőjén sebesítette meg súlyosan. A járőrök megbilincselték a férfit, majd a mentők kórházba szállították. A fegyverhasználat a parancsnoki vizsgálat szerint jogszerű, szakszerű és arányos volt. A férfi az eljárás során nem tett vallomást. Pénteken a nyomozási bíró a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség indítványával mindenben egyetértve szökés, elrejtőzés, valamint bűnismétlés veszélye miatt elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A végzés nem végleges, mert a védő fellebbezett. A gyanúsításban szereplő fegyveresen elkövetett hivatalos személy elleni erőszak a törvény szerint nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető – közölte az ügyészség.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Ujvári Sándor

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.