
Az Európai Bizottság elkötelezett amellett, hogy a jogállamiság Magyarországon is megvalósuljon, amit világosan mutatnak az eddig meghozott, példa nélküli, Magyarországot érintő költségvetési intézkedések – jelentette ki Didier Reynders jogérvényesülésért felelős uniós biztos az Európai Parlament (EP) brüsszeli plenáris ülésén szerdán. Reynders a jogállamiság és az alapvető jogok állítólagos magyarországi megsértésével, valamint a Magyarországnak járó, befagyasztott uniós forrásokról tartott EP-vitán elmondta, az uniós bizottság folytatja az eszmecserét Magyarországgal, hogy szavatolja az összes szükséges reform végrehajtását, hogy az ország megfeleljen minden megkövetelt kritériumnak – írja az MTI.
Igazi magyarellenes-maratont tartottak a EP- képviselők. A mezőny nagyon szoros volt, hiszen mindenki jobban akarta szidni hazánkat a másiknál, úgy, hogy a legtöbbje még nem is járt Magyarországon. Nézzük, miről is van szó.
A számos előrelépés ellenére az Európai Bizottság vonatkozó értékelése akkor készül el, amikor Magyarország benyújtotta első folyósítási kérelmét azt követően, hogy teljesítette a helyreállítási alap forrásainak lehívását lehetővé tevő, megkövetelt szupermérföldkövekre vonatkozó követelményeket – húzta alá az uniós biztos. Johannes Hahn kiemelte: az uniós bizottság folyamatos kapcsolatban áll Magyarországgal és értékeli a 27 szupermérföldkő teljesítésére vonatkozó magyar javaslatokat.
A követelések teljesítése elengedhetetlen ahhoz, hogy az ország hozzáérhessen az alap forrásaihoz
– mondta. Hozzátette: amennyiben Magyarország megfelelő módon végrehajtotta a feltételességi mechanizmus keretében előterjesztett korrekciós intézkedéseket, és megfelel az Európai Unió Alapjogi Chartája feltételeinek a programok végrehajtása során, lehetővé válhatnak a kifizetések.
A külföldi “versenyzők” is beleadtak mindent hazánk lejáratásába
Sophie in ‘t Veld holland liberális EP-képviselő felszólalásában úgy fogalmazott:
Nem szabad “pódiumot biztosítani” Orbán Viktor miniszterelnöknek az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztség betöltése révén
Gwendoline Delbos-Corfield, francia zöldpárti EP-képviselő szerint pedig
az EP-nek el kell gondolkodnia azon, megengedhető-e az, hogy a magyar kormány határozza meg fél éven át az Európai Unió napirendjét?
Malin Björk svéd baloldali EP-képviselő pedig arról beszélt, hogy
Romlott a jogállamiság helyzete Magyarországon, és képtelenségnek nevezte, hogy Magyarország álljon a tanács soros elnöksége élén
Daniel Freund, német zöldpárti EP-képviselő úgy fogalmazott felszólalásában:
Nem engedhető meg, hogy az EU átadja a soros elnöki tisztséget Magyarországnak, ahol – mint mondta – rendeleti kormányzás van, ahol nem zajlanak “normális” demokratikus folyamatok
Jean-Paul Garraud, a francia Nemzeti Tömörülés (FN) európai parlamenti képviselője azt mondta:
Az uniós tanács elnöki tisztségének elvételére irányuló javaslat Magyarországot és a magyar népet alázza meg. Akik azt mondják, hogy a szerződéseket védik, maguk sértik meg azt. Ez a totalitárius megközelítés nem elfogadható
– jelentette ki a politikus.
A magyar kormánypárti politikusok kiakadtak a baloldali EP-képviselők áskálódásán
Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője felszólalásában azt hangsúlyozta:
az EP néhány “szélsőséges, kontrollt vesztett” képviselő foglyává vált, akik “éjt nappallá téve” Magyarországot támadják. Azzal, hogy most az uniós tanácsi elnökséget akarják elvenni az országtól, durván megsértik az uniós jogot és az uniós szerződést
– emelte ki. A képviselő szégyenletesnek nevezte, hogy ebben a törekvésben részt vesznek a magyar baloldali EP-képviselők, aki azért áskálódnak, hogy a magyar emberek ne juthassanak hozzá a nekik járó forrásokhoz.
A magyar egy szabad és független nemzet, mely maga dönt a saját útjáról. Az Európai Parlament pedig nem felettes szerve az országnak
– húzta alá a kormánypárti politikus.
Hölvényi György, az az Európai Néppárt-KDNP EP-képviselője “gátlástalan politikai cinizmusnak” nevezte, hogy az előrelépések ellenére az EP képviselői azt követelik, hogy Magyarország ne kapja meg a neki járó uniós forrásokat, és – mint mondta – a “politikai mélyrepülésben” magyar társakra is találtak.
Úgy tűnik, mindig vannak olyan politikusok, akik Magyarországot használják fel politikai ismertségük növelésére
– fogalmazott Hölvényi, majd hozzátette:
Magyarország sok mindent kibírt, ezt is ki fogja bírni.
Saját hazájuk ellen emeltek szót a balliberálisok
Molnár Csaba, a DK (Demokratikus Koalíció) európai parlamenti képviselője arról beszélt, hogy:
A “jogállamiság leépítése és a tömeges korrupció” egyebek mellett a fizetések és nyugdíjak értékvesztéséhez, az infláció és az árak emelkedéséhez, az oktatás és egészségügy leépüléséhez és a szabadság csorbításához vezetett Magyarországon. Amikor az emberek szabadságjogok híján nem tudják megvédeni magukat, akkor elveszik az emberek jólétét is. Ez történik ma Magyarországon
– mondta a politikus.
Donáth Anna, a Momentum Mozgalom EP-képviselője felszólalásában hangsúlyozta:
A magyar kormány hosszú ideje nem hajlandó betartani az Európai Unió játékszabályait, amivel az egész nemzetnek súlyos károkat okoz.
A politikus azt kérte, hogy az Európai Bizottság az uniós pénzekért cserébe követelje meg a magyar kormánytól a pedagógusokat “rabszolgasorba taszító” státustörvény eltörlését, béreik 50 százalékos emelését, és a magyar oktatás átfogó reformjának megkezdését.
Az uniós pénzek folyósításának egyedüli akadályozója a magyar kormány
– tette hozzá az EP-képviselő.
Gyöngyösi Márton, a Jobbik-Konzervatívok EP-képviselője azt mondta:
Megérti azokat, akik nem akarják Orbán Viktor miniszterelnök “oligarcháit pénzelni”, ugyanis a Magyarországra küldött támogatásokat “az Orbán-rendszer szétlopja. Létezik egy normális Magyarország is, amelyet önkormányzatok, civil szervezetek és dolgozó emberek alkotnak. Juttassák el a nekik járó forrásokat közvetlenül, ne vonják be a pénzek elosztásába az Orbán-kormányt, és ne adjanak neki támogatást. Az EU támogassa a magyar embereket, mert a támogatás nekik jár
– tette hozzá.
Forrás: MTI/PS, fotó: MTI
Deres
2023-06-01 at 20:01
Alcapi!
Értem amit mondasz, de az ellenünk indított propagandát nyugatról finanszírozzák. Nem tudunk egyenlőre mást tenni csak ellenállni a támadásnak. A nyugat és az elfajult magyar származású féreg, a soros, bele van pusztulva, hogy még mindig nem tört meg minket, holott a kilóra megvett baloldal, ezerrel segíti, ezért kell kitartani! És tovább vinni az értelmet az elhülyült Európába, ahogy Petőfi mondta:
A magyar név megint szép lesz,
Méltó régi nagy híréhez;
Mit rákentek a századok,
Lemossuk a gyalázatot!
Alcapi
2023-06-01 at 16:12
Deres
2023-06-01 at 14:11
Nagyon rosszul célzol! Azért mert valaki kritikát fogalmaz meg a kormánnyal szembe, az nem jelenti azt, hogy az ellensége! Gondolom, hogy az asszonynak se mindig azt mondod, amit éppen hallani szeretne, hanem azért időnként veszed a bátorságot, és talán a véleményedet is ki mered fejteni. 1990 március 25 óta szavazok a FIDESZ-re, amikor te még talán egy pajzán gondolat sem voltál! Bármennyire is szimpatizálok a kormánnyal és a politikájával, az állításomat továbbra is fenntartom, miszerint a kiakadáson kívül nem sok mindent csinálnak. Vagy nem is akarnak, vagy teljesen tehetetlenek, fegyvertelenek vagyunk a bennünket ért támadásokkal szembe, és folyamatos, hatalmas erőforrásokat felemésztő védekezésre kényszerülünk. Évek óta, naponta több tíz nyilatkozatban kérjük ki magunknak, utasítjuk el a vádakat, és már elég unalmas, az embereket már kezdi egyre inkább nem érdekelni a folyamatos panaszkodás. Van ám élet az EU-n kívül is!
Deres
2023-06-01 at 14:11
Alcapi!
Te vagy hülye vagy, vagy b…i! Tetováltass szivárványt a homlokodra és menj tüntetni! Kis kö…g. Biztos elnyomtak az elmúlt 13 évben, éheztél és munkád sincs ugye? Nem mehettél szavazni, és nem olvashattál tömény – fizetett – baromságot az elnyomott baloldali médiában. Na… ezen gondolkozz el!
DörrögZuldán
2023-06-01 at 11:27
Teljesen igaza van polizza kommtársnak, mi a faxért nincs jogállamisági és hasonló baromsági elemzés, tételesen, mérföld- és lépőkövenként (meg kavicsonként, homokszemenként) a teljes EU szervezetre és a tagállamokra?
polizza
2023-06-01 at 10:52
Elkerülhetetlen lesz a részletes, minden eu-s tagországra kiterjedő elemzés mindennel kapcsolatban, amit rajtunk számonkérnek.
Hogy hogyan is vannak azok a dolgok máshol? Olyan országokban, akinek pillanatok alatt, minden külön feltétel és számonkérés nélkül nyomták/nyomják oda pénzeket. Vagyis a kettős mérce tételes kimutatása.
És akkor a nagy fekete lyukról, ahová mostanában még számolatlanabbul és ellenőrzés nélkül nyomják a hatalmas összegeket, még nem is beszéltünk. Mert ők jaaaaaaaaaaaaajjjjjjjjjj, áldozatok.
Bocs, de miért oda szavaztak, ahová szavaztak???!!!, amit emlegettek nekünk, hogy majd megtanuljuk, hová kell ahhoz, hogy a pénzünk meg is kapjuk, meg olaszoknak, lengyeleknek is, de a nagy agresszió alatt állóknak soha. Pedig ha nem egy ….zongoristát és stábját + az ő mögöttük állókat választják, lehet béke lenne. Mert esetleg ott is egy államférfi lenne a vezető és nem egy ripacs, egy színészkedő akárki.
Hogy ki akart és ki nem akart háborút, azzal kapcsolatban meg kell hallgatni pl., hogy mit mondott még Richard H.Black egykori USA szenátor is.
Alcapi
2023-06-01 at 10:35
“…kiakadtak a kormánypárti politikusok”
Ja! Ennél többre nem is képesek, évek óta csak folyamatosan kiakadnak!
Torockó
2023-06-01 at 09:32
Lassan annyian és annyira megutáljuk az európai uniót, hogy a folyamat visszafordíthatatlan lesz és komoly következményei….
K
2023-06-01 at 09:26
Az Európai Parlament már korábban meghozta a döntését hogy a “férfiak szülhetnek ”,… ezért az EP nemnormális bolond.
Így várható és borítékolható hogy az EP megszavazza a Magyarország elleni határozatát, bár lehet hogy többen tartózkodnak vagy a saját véleményük ellenére a bolond liberálisoknak adják le a szavazatukat.
Lacus
2023-06-01 at 07:58
Puncius Pinatus2023-06-01 at 06:34
E tekintetben egy ilyen gyenge szar kormány mellett nem csoda, hogy ezt joghátrány nélkül meg tehetik.” Jó ideje ezt mondom, egyáltalán nem látszik a nemzetbiztonság működése, a hazaárúlásért bármiféle eljárás megindítása! Van helyette csak egy példaként az eskütételét megtagadó, majd a képviselői fizetésért mégis hajlandóságot mutató lódoktor megsegítése a házelnök úr jóvoltából, hagy szaporodjon az ellenségünk. Csak a duma megy minden szinten tettek nélkül a sokadik 2/3 birtokában!!!!!
khm
2023-06-01 at 07:02
A balliberálisok Magyarország és nem a hazájuk ellen emeltek szót!
ezek a férgek csak itt laknak (időnként).
lesi
2023-06-01 at 07:00
egy ötössel megtudnám kínálni ezt a pofát
Puncius Pinatus
2023-06-01 at 06:34
E tekintetben egy ilyen gyenge szar kormány mellett nem csoda, hogy ezt joghátrány nélkül meg tehetik.
Pedig a magyar BTK. /és a világ minden táján/ vonatkozó szakaszai rendelkeznek az ilyen bűncselekmények szankcionálásáról.
Nálunk ebbe a demokráciába nem működik.
Más országokban ige.
Eddig a fejünkre szartak, most már a szánkba ürítenek, amit a kormány le is nyel!
Miért és meddig???
Nem lesz ennek elfogadható jó vége!
B'Anna
2023-06-01 at 04:10
Malac arcú Anna
Karácsony.sk
2023-06-01 at 03:22
Ezt a mocskos donátot az annya nem megszülte, hanem kiszarta a fekete földre!
A neomarxista liberálfasisztából is a legalja maradt nekünk!
Szlovákiából….
Sas
2023-05-31 at 22:47
Egyik oldal sem való egészséges-épeszűnek-a balos olyan degenerált rágalmazó, a másik meg egy határ szerencsétlenség-tartja az orcáját-hát akkor tartsa-ez már nem épeszűnek való.
Sas
2023-05-31 at 22:36
Mennyire igaza van a pszichoanalízisnek, hogy a szadista és a mazochista szimbiózist alkot.
Sas
2023-05-31 at 22:34
Mindkét oldal elmebeteg-a balos szadista, a másik mazochista.Erre születni kell-ez genetikai baj-mindkét részről.
Béla
2023-05-31 at 21:48
Szerintem az, amit ma műveltek a vörösfasiszta “magyar” eu képviselők, kimeríti a hazaárulás fogalmát.
Bíróság elé kell állítani őket.
Béla