Pesti Srácok

Csütörtökön Szerbiát fogadja a magyar labdarúgó-válogatott, jövő kedden Észak-Írországba látogat Marco Rossi és a nemzeti tizenegy

Csütörtökön Szerbiát fogadja a magyar labdarúgó-válogatott, jövő kedden Észak-Írországba látogat Marco Rossi és a nemzeti tizenegy

A magyar labdarúgó válogatott életében két nagyon fontos találkozó következik, annak ellenére, hogy mindkét ütközet a felkészülési mérkőzések kategóriájába esik, keresve sem találhattunk volna jobb ellenfeleket a formába lendüléshez és az izgalmakhoz. Szerbia ellen mindig külön életérzés játszani, hiszen a szomszédunkról van szó, ahol nagyon magas szinten űzik a labdarúgást, az észak-írek ellen pedig már jó néhányszor megizzadtunk, ráadásul most idegenben kell bizonyítani ellenük.

A magyar válogatott kétségkívül most csatárposzton szolgáltatja a legnagyobb izgalmakat, hiszen Szalai Ádám személyében van egy nagyon rutinos, a csapatmorálra kedvezően ható, magas támadónk, aki legutóbbi klubmérkőzésén két találattal is hozzásegítette a Baselt a győzelemhez. Ugyanakkor sokan kíváncsiak a debütáló, „paksi rémálomra” is. Ádám Martin nem csak a góllövő listát vezeti, de ellenállhatatlan stílusával és akaratával rengeteg szurkoló szívébe belopta magát. Kifejezetten izgalmas lehet majd, ha esetleg mindkét csatár a kezdő tizenegyben kap helyet, igaz gyorsan meg kell jegyezni, valószínűleg ez lesz a ritkább alkalom, mivel Rossi általában egy előretolt csatárral szereti pályára küldeni a csapatait.

A székesfehérvári Jevhen Makarenko (b2) és Rus Adrián (j2), valamint a paksi Ádám Martin (b) és Szélpál Norbert (j) a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójában játszott MOL Fehérvár FC - Paksi FC mérkőzésen a székesfehérvári Mol Aréna Sóstó stadionban 2021. október 29-én.
Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Az utóbbi kettő, Szerbia elleni mérkőzéseken nagyon jól játszott a válogatott, idegenben sikerült őket legyőzni, de a visszavágón is jól muzsikált a nemzeti tizenegy, hiszen egy-egyes döntetlen lett a vége. Ez a két eredmény mindenképpen üdvözítő egy olyan csapat ellen, amely sokkal előrébb tart az elmúlt harminc évet figyelembe véve, mint a magyar csapat. Ami a csapat háza tájáról egy friss, de nem túl jó hír, hogy Willy Orban csatlakozása a csapathoz még kétséges, csak a szerdán lesz arról döntés. A Lipcse védőjének el kellett távolítani a bölcsességfogát, kérdéses, hogy felépül-e a csütörtöki meccsre. Mivel Szalai Attiláról már korábban kiderült, hogy nem játszhat, fontos lenne a Bundesliga egyik legjobb védőjének játéka, két ilyen rutinos védő hiánya már gondot okozhat.

PestiSracok facebook image
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya sajtótájékoztatót tart Szófiában 2020. október 7-én, egy nappal a Bulgária elleni labdarúgó Európa-bajnoki pótselejtező mérkőzés előtt. Fotó: MTI/EPA/Vaszil Donev

Végezetül nem mehetünk el csendben Callum Styles neve mellett, aki Marco Rossi friss felfedezettje az angol másodosztályból. A Barnsley labdarúgója már Telkiben van és együtt edz a csapattal. Az ő játéka további jótékony hatással lehet a csapatra, mivel egy nagyon elszánt játékosról van szó, aki folyamatosan lehetőséget kap a klubcsapatában. A két felkészülési mérkőzésen nagyon fontos lenne, hogy jó képet mutasson válogatottunk, hiszen a Nemzetek Ligájában a legerősebb csoportba kerültünk, ahol Anglia, Németország és Olaszország ellen kell küzdenünk.

A MAGYAR KERET A MÁRCIUSI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEKRE Kapusok:Dibusz Dénes (FTC), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Szappanos Péter (Budapest Honvéd)

Védők:Bolla Bendegúz (Grasshoppers – Svájc), Botka Endre (FTC), Fiola Attila (Mol Fehérvár FC), Kecskés Ákos (FK Nyizsnyij Novgorod – Oroszország), Lang Ádám (Omonia Nicosia – Ciprus), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Loic Nego (Mol Fehérvár FC), Willy Orban (RB Leipzig – Németország), Spandler Csaba (Puskás Akadémia)

Középpályások: Baráth Péter (Debreceni VSC), Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Nagy Ádám (Pisa – Olaszország), Schäfer András (Union Berlin – Németország), Callum Styles (Barnsley – Anglia), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig – Németország), Vécsei Bálint (FTC)

Támadók: Ádám Martin (Paksi FC), Sallai Roland (Freiburg – Németország), Schön Szabolcs (FC Dallas – Egyesült Államok), Szalai Ádám (Basel – Svájc), Varga Kevin (Young Boys – Svájc)

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK:

Március 24.

19.30:

MAGYARORSZÁG–Szerbia (Puskás Aréna)

Március 29.

20.45:

Észak-Írország–MAGYARORSZÁG (Belfast, Windsor Park)

NEMZETEK LIGÁJA - CSOPORTKÖR A-LIGA, 3. CSOPORT

A MAGYAR VÁLOGATOTT PROGRAMJA: Június 4., 18.00:

MAGYARORSZÁG–Anglia

Június 7., 20.45:

Olaszország–MAGYARORSZÁG

Június 11., 20.45:

MAGYARORSZÁG–Németország

Június 14., 20.45:

Anglia–MAGYARORSZÁG

Szeptember 23., 20.45:

Németország–MAGYARORSZÁG

Szeptember 26., 20.45:

MAGYARORSZÁG–Olaszország

Vezető kép: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.