Pesti Srácok

De rossz lehet most stadionozónak lenni

De rossz lehet most stadionozónak lenni

Nemrég a magyar fociválogatott Németország ellen játszott a Puskás Stadionban, telt ház előtt. Ez 67 ezer embert jelent. A jegyárak 5 és 20 ezer között voltak. Szerda este Red Hot Chili Peppers-koncert volt ugyanitt, szintén közel telt házzal, 50 ezer emberrel. Az állójegy 25 ezer, a kiemelt állójegy (színpad előtti terület) 35 ezer, az ülőjegy 15 ezer, a kiemelt ülőjegy 35 ezer volt, és voltak 60, illetve 80 ezres VIP-jegyek is, korlátlan fogyasztással, fotózkodással, stb. (A különböző típusú jegyek árai a képen láthatóak.)

A nyomorpornóban utazó, folyamatosan stadionozó balosok ezeket az élményeket mind-mind sajnálják a magyar emberektől. Ha rajtuk múlna, ezek az események meg sem történtek volna, mert fel sem épült volna a Puskás Stadion. Ahogy a többi sem. Látjuk, a stadionok nemcsak focira alkalmasak. (Például a Fradi-pályán, a Groupama Arénában volt egy hete az Iron Maiden, de nem olyan régen ott volt a Depeche Mode is.) Számos világsztár zenekar akkora színpaddal, olyan show-val turnézik, ami egyszerűen nem fér be egy kisebb helyre. Vagy ha be is fér, olyan ára van a produkciónak, hogy egy kisebb helyen alapból 50 ezerbe kerülnének a sima jegyek.

Láthatóan viszont ezekkel az egyébként valóban húzós jegyárakkal is komoly lakossági kereslet van az eseményekre. Persze, nem mindenki engedheti meg, pláne nem rendszeresen, de már messze nem csak egy szűk elit hóbortja a meccsre, koncertre járás. A Red Hot Chili Peppers persze külön érdekes eset: rajongótáboruk nem kifejezetten a valóban szerényebb körülmények között élő, ilyen jegyárakat kifizetni valószínűleg nem tudó vidékiek közül kerül ki, hanem a kifejezetten jól élő, mégis a mindennapokban folyton elégedetlenkedő, sivalkodó, stadionozó, mélyszegénységről papoló fővárosi muciológusokból. De ilyenkor, egy-egy estére még ők is elfelejtik a „mindenszarizmust”, azt, hogy ez egy szörnyű ország, ahol nem lehet élni (sőt, éhen kell halni). És képesek felszabadultan szórakozni, jól érezni magukat.

PestiSracok facebook image

A foci pedig különösen nagy, katartikus, össznemzeti élményt ad. Amit a szerencsétlen, nyomorult, frusztrált libsi újságírók (és a rájuk hallgató hasonszőrű balosok) egyszerűen képtelenek megérteni, és pláne átérezni. Persze, hogy az angolok elleni parádés győzelem után is megjelentek a kommentek, hogy kit érdekel ez az győzelem, amikor 400 forint az euró, stb. Mert ezek tényleg szerencsétlen nyomorultak, akik semminek sem tudnak örülni, és azt akarják, hogy mások se örüljenek. (Örülünk a 400 forintos eurónak? Nem. Nyilván ez is egy bonyolultabb történet, ez sem arról szól, hogy szar lenne a magyar gazdaságpolitika – erről korábban már írtam, itt.) De nemcsak szánalmas, nyomorult „mindenszaristák” a karácsonyok, fegyőrök, gyurcsányok, makizajok, hadházyk és szabótímeák, jakabok, tordaik és szélbertalanok, donáthannák és csehkatalinok, stb., stb. és követőik. Ezek a gyökértelen globalisták totál irrelevánsak is. Nincs tartalmuk, nincs történetük. És ezért a mi történeteinket, a nemzeti oldal közös katarzisait próbálják szétbaszni, tönkretenni – hál’ Istennek, sikertelenül.

Nem értik, hogy hiába ülnek az elefántcsont-tornyaikban, alföldiróbertestől, schillingárpádostól, déslászlóstól, enyediildikóstól – a magaskultúrában meglévő hegemóniájukkal, lenéző tekintettel a tömegekre –, a tömegek szarnak rájuk. (Nem kérdés, a magaskultúrában is kellene olyan tartalmakat létrehoznia a nemzeti oldalnak, amivel a térfoglalás valóban elvégezhető, és aminek segítségével a „kultúrharc” nemcsak mint szlogen vagy mint iszapbirkózás jelenik meg, hanem sejtig ható élményt is ad. De ez is egy másik téma...) A tény az, hogy a népi kultúrában – aminek szerves része a foci, a szurkolás, a magyar válogatott melletti kiállás – a nemzeti jobboldal tönkreveri a globalista baloldalt. És az utóbbi láthatóan örök vesztes is marad. Egyre inkább csak egy egyre szűkülő buborékban, önmaguk hatása alá kerülve tudják egymást hergelni a foci ellen.

És most a foci mellé itt a rockzene is. Ami már közelít a magaskultúrához. (A budapesti „sznobkuktúrában” a Red Hot Chili Peppers pedig már régóta ott is van.) Már nemcsak a focirajongók, de a zenefogyasztók számára is megjelent a horizonton a katarzis. Már ők is átélhetnek nagy, közös élményeket. Hogy idejön a kedvenc világsztár-zenekaruk, és 50 ezren éneklik együtt, hogy „How long will I slide...” (Na jó, azt a számot most pont nem játszották.) És mindezt egy nagyszerű, világszínvonalú stadionban. Ami még pár meccs meg nagykoncert, és vissza is hozza az árát. Lehet tehát próbálkozni; stadionozni, mélyszegénységezni, meg 400-as eurózni, hergelni a népet, megpróbálni mindenkit elkedvetleníteni ezzel a „mindenszarizmussal”. De láthatóan hiába. Hiába tolja a baloldal – a politikusaiktól a függetlenobjektív sajtó (FOS) szánalmas firkászain át az örökké boldogtalan facebook-trolljaikig – a nyomorpornót, mert akár egy válogatott meccsen, akár egy RHCP-koncerten, a tömeg, uszkve 50-60 ezer ember olyat csinál, amire ezek a balos halálkufárok képtelenek: jól érzi magát. Az emberek a meccseken, a koncerteken felszabadultak és boldogok.

Vezető kép: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

Boros Lajos, az "erkölcsi nulla", a "tégla" – Így lett a KISZ dalnokából a Hanglemezgyár cenzora

A Hálózat 2020 június 14.
Boros Lajos, a ma is népszerű "Lali király" a Danubius Rádiónál, Bochkor Gábor társaként lett igazán ismert. A hetvenes években még politikai csasztuskákat énekelt, olyan gyengén, hogy azt még az akkori sajtó is kritizálta. A KISZ egyik kedvence eredetileg mérnök volt, de olyan jól helyezkedett, hogy 1973-ban már ő is kimehetett a berlini VIT-fesztiválra. Egy másik rendszerkedvenc duó szerint Boros feljegyzéseket írt róluk, ők ezért nem mehettek a következő VIT-re, Kubába, holott Fidel Castro öccse is rajongott értük. Ők egyszerűen "téglának" nevezték Borost. Tény, hogy Boros jól helyezkedett, mert a Hanglemezgyárnál folytatta, ahol Bors Jenő és Erdős Péter befolyásos munkatársa lett. Galla Miklós szerint Boros "erkölcsi nulla" volt, és szándékosan gyereklemezként adta ki az albumukat. A ma már kevéssé ismert, de akkor nagyon népszerű Névtelen Nulla szerint nekik is Boros tartott be, legnagyobb sikereik idején nem adta ki a lemezüket, és később is C kategóriásak lettek. Boros Lajos ismeretlen története.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.