Pesti Srácok

Deák Dániel: Jakab Péter és Dobrev Klára látványos országjárást folytat, azonban egyik botrányból a másikba esnek

Deák Dániel: Jakab Péter és Dobrev Klára látványos országjárást folytat, azonban egyik botrányból a másikba esnek

Jakab Péter és Dobrev Klára látványos országjárást folytat, azonban egyik botrányból a másikba esnek. Ennek hatására ezek a kampányesemények nem javítanak, hanem inkább rontanak a baloldal választási esélyein – nyilatkozta a Magyar Nemzet megkeresésére Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője. Mindezt a DK-hoz közelálló kutatóintézet, az IDEA legfrissebb felmérése is alátámasztja, mivel a biztos pártválasztók körében már ennél a cégnél is a kormánypártok vezetnek, és pontosan mérhetővé vált, hogy elbizonytalanodtak a baloldali szavazók.

Miközben Dobrev Klára és Jakab Péter az utcán kampányol, addig Fekete-Győr András visszafogottabban készül a baloldali előválasztásra. Ezzel összefüggésben Deák Dániel elmondta, hogy vélhetően Fekete-Győr Andrásnak ki kell tartania még egy ideig, hiszen a korai visszalépés egyet jelentene a politikai pályájának végével. Azonban az is rendkívül kínos lenne számára, ha például az előválasztáson egy-két százalékot érne el, így elképzelhető, hogy még az előválasztás előtt visszalép.

A szivárványkoalíció kormányfői jelöltjei közül Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországért Mozgalom (MMM) elnöke legutóbb arról beszélt, hogy a Momentum az egyetlen baloldali párt, amelyik komolyan gondolja az elszámoltatást. Hódmezővásárhely polgármesterének szavai újabb törésvonalról árulkodhatnak a szivárványkoalíció pártjai között, továbbá egy esetleges Momentum–MMM paktumot is felvet. Márki-Zay Péter helyzetét elemezve Deák Dániel elmondta, hogy a Mindenki Magyarországáért Mozgalom elnökének az okozza a problémát, hogy nem áll mögötte egy országos párt, emellett az általa hangoztatott jobboldali identitás nem szimpatikus a balliberális szavazótábornak. Emiatt neki sincsen sok esélye a baloldali miniszterelnök-jelöltek versenyében. Az elemző szerint erre jó alapot szolgál az, hogy a Karácsony Gergely vezette együttműködés beállt Zuglóban a korábban a főpolgármester által is korrupcióval vádolt szocialista Tóth Csaba mögé. A gyengeség és az egymásrautaltság miatt könnyen elképzelhető, hogy a Momentum együtt fog működni a Márki-Zay Péter vezette formációval, de közösen sem várható, hogy komoly sikereket érnek el – tette hozzá Deák Dániel.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Soós Lajos

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mitől lesz valaki jobboldaliként a kiegyezés híve? – A Magyar Patrióták elnöke volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 április 13.
A magyarság szegletköveiből nem lehet csemegézni, azokat együtt kell vállalni, ha valaki közénk akar tartozni – mondta Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a Polbeat múlt heti adásában. Huth Gergely és Stefka István a karakán nemzeti közösség vezetőjével arról is beszélgetett, hogy mi a nemzeti maximum, mitől lesz valaki valódi patrióta? A műsorban kiderült az is, hogy a háborús válságból adódó megszorítások itthon nagyobb mértékben érintik a valóban nemzeti civileket, mint a liberálisabb jobboldaliakat, a párbeszéd és a kiegyezés híveit, ami szomorú következményekkel jár. A Magyar Patrióták például kénytelenek voltak felszámolni irodájukat és elbocsátani munkatársaikat.