Pesti Srácok

Diákok az elnyomók és hazugságaik ellen – Kádárék évekre bebörtönözték az ellenük fellépő gimnazistákat (Videóval)

Hogy az ötvenhatos megtorlás után már nem voltak koncepciós perek? Hazugság. A Kádár-diktatúra ellen és a forradalom eszméje mellett fellépő diákokat évekre bebörtönözték, összeesküvést írtak a nevükben, pedig sokan a bíróságon találkoztak először. Egy idős antikommunistával, Udvardy Lászlóval beszélgettünk, aki sugárzó intellektusával és igazságkeresésével mindannyiunk példaképe lehet. Azt mondta, azokról szeretne beszélni, akiket elfelejtettek, elfelejtettünk.

A csütörtöki Hálózatban Udvardy László politikai fogollyal beszéltünk. Sugárzóan művelt, szimpatikusan kiegyensúlyozott idős úr – annak ellenére, hogy éveket töltött Kádárék börtönében.

Dr. Kasánszky Zsomborral együtt ültek. Előtte és utána is barátok maradtak. Dr. Kasánszky Zsombor akkor még nem volt doktor, 46 évesen doktorált le . Antall József munkatársa volt, de hiába készült, nem érhette meg a rendszerváltást. Meghalt alig negyvennyolc évesen.

Ezután írt róla Udvardy László a Kapuban . Ennek részleteit közöljük:

PestiSracok facebook image

„Élt: 1940—1988. Talán pár száz, talán ezer ember emlékezetén kívül senki sem tudja, hogy egy láng lobbant ki olyan valószínűtlenül, ahogyan egy gyertya úgy veszíti fényét, hogy egyszerűen eltörik. <...>

Október 23. azóta is a munkásőrök és rendőrök nagy napja. Nekünk is az volt, de más előjellel. Ezért az első évfordulón megbe­széltük, hogy Bem apó szobránál találkozunk az órák után, néma megemlékezésre. Ő és két osztálytársunk korábban érkezett. S a munkásőrök úgy összeverték, hogy napokig nem hallott egyik fülé­re. Húsznál több sérülést számolt meg testén – és nem akadt orvos, aki látleletet adott volna.

Kasánszky Zsombor
Kasánszky Zsombor

Mert itt kezdődött a baj: naivan elégtételt áhított.

Érettségi után csak a műszaki pálya, s talán az orvosi állhatott nyitva előttünk. Zsombor hiába volt tehetséges, történelmi és iro­dalmi érdeklődéssel megáldva – a szó nemes értelmében. Ez a pá­lya részünkre tabu volt. <...>

Igen jól szavalt, színészi ambícióknak sem volt híján. A Kecs­keméti Katona József Színházhoz került segédszínésznek.

A néma ellenállást választottuk és a jelképrombolást. Egy szovjet emlékművet akartunk ledönteni, azon egyszerű oknál fogva, hogy nem lelkesedtünk e nagyhatalom nemzetünket pusztító, megalázó cse­lekedeteiért. Nem sikerült, viszont 1960 őszén letartóztattak.

Majdnem a felük még tizenhat éves sem volt. A többi kiderül a beszélgetésből.

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?