
Az Európai Unió Bírósága hétfőn kezdte meg a Lengyelország és Magyarország által az új uniós jogállamisági mechanizmus ellen benyújtott kereset tárgyalását – számolt be a Die Presse. A lap azt írja: az új mechanizmus szerint megvonhatják a közösségi költségvetésből származó forrásokat azoktól az uniós országoktól, akik nem felelnek meg a jogállamisági kritériumoknak, illetve visszaélnek a pénzeszközökkel.
Magyarország szerint az uniós jogállamisági rendelet nem felel meg az európai uniós jognak, hazánk és Lengyelország ezért fordult az Európai Bírósághoz, ahol hétfőn kezdődött az ügy tárgyalása. A vitatott rendelet értelmében a jogállamiság elveinek sérülése esetén uniós források vonhatók meg egy tagállamtól, a magyar állam jogi képviselője szerint azonban ez több szempontból is aggályos: az új rendelet átfedést mutat az uniós szerződésnek a kérdést magasabb szinten szabályozó 7. cikkelyével, és olyan elvárásokat támaszt a tagállamokkal szemben, amelyek előre nem láthatók. A Die Presse szerint a magyar és a lengyel kormány attól tart, hogy az új eljárást elsősorban ellenük fogják alkalmazni. Lengyelország világossá tette, hogy az EU-nak nincs hatásköre a jogállamiság fogalmának meghatározására, az uniós költségvetésből származó pénzek elosztására pedig csak objektív és konkrét feltételek vonatkozhatnak.
Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/EPA
Etel
2021-11-03 at 21:24
Jó dolog egy záradék, adott esetben zárójelbe teszi, de még jobb esetben annullálja a felette írott szerződést vagy kotelezvenyt.
Zsike
2021-10-17 at 22:26
Most nem lenne szabad meghátrálni!
Mindent meg fognak tenni Orbán miniszterelnök újraválasztása ellen, de nem kell hagyni magunkat! El kell menni szavazni, mert nem szabad az országot feladni holmi Szarosoknak, üsse meg a guta minél előbb!
Nyilván úgy akar távozni a másvilágra, h legyűrte Közép-Európát, benne Magyar- és Lengyelországot!
NE HAGYJUK! NEM ADJUK, VÉN GAZEMBER!
Zsike
2021-10-17 at 22:20
Ez nehéz meccs lesz, de biztosan dolgoznak rajta az itthoni illetékesek is. A lengyelek megint nagyon karakán módon léptek fel, le a kalappal előttük!
Több EU-s tagországgal folyt már vita a jogállamisági kérdésben, volt, amelyik visszalépett, de némelyik nem is kapott nagy publicitást, h ne legyen ez közösségi téma! Naná, h az EU nem bontja ki a jogállamisági kérdéskört uniós szinten, plénumon, h közösen lehessen a tagországoknak meghatározni annak kitételeit, mert ha világos lenne mindenki számára, h mit kell betartani, akkor nem lehet eljátszani az EU-nak az Isten ostora szerepét s nem lehetne a ködben vagdalkozva osztani a szankciókat! Céltudatosan aljas attitűd!
Torockó
2021-10-15 at 15:41
Bül-bül szavak változásai. kommunizmus, szocialista demokrácia, kulák, szabadság, proletár internacionalizmus, egybesült európai államok, liberalizmus, kirekesztő, rasszista, jogállam, lbtqwzxy, sajtószabadság, kisebbség, virágozzék minden virág, stb., stb…..
accept
2021-10-15 at 13:12
A “jogállamiság” az amit a sorosnáci balfasiszta kommunista patkányok !
Naponta izlése szerint beszabályoz!
Ez a németországból a kommunista bolsevik fake “szlogen” az ottani “názikeule”(nácibunkót)hivatott potolni!(rassista szélsöséges neoáci nazi)stb
Ezt használják hazázukban és ezzel ütlegelik verik a kommunista eszmék és értékek ellenes embereket!(Magyarul kuss a neved)
Ezt Magyarország és Lengyelország esetében és ellen nem “merték” egy az egyben rendszeresen napi szinten alkalmazni és használni!Ezért megszületett a “Jogállamiság” balfasiszta -neonáci-kommunista -bolsevik fake propaganda bunkó!Ugyanis paradox lenne ha a német kommunista(neonácik)minket náciznának a történelmük fényében!
Zoltai Guszti
2021-10-14 at 01:59
A Covid lét már nem fogjuk megkapni! Vegyük már észre lopnak pofátlanul!
De az EU AAA hotelminősítése amire felvették a mi kezességeinken át is ment!
Itt a blokkolási lehetőség!!! nekünk ez a pénz nem is kell, lehúzzuk róluk a nővkedéssel! ne legyünk már ennyire zsidők és meneküljünk amíg lehet!
Mi és Lengyelek közösen vonjuk vissza az aláírásunkat a az EU költségvetésről és a közüs hitletről szerződés szegésre hivatkozva!
Az utolsó 7 éves léről beszélünk utána nettó befizetők lennénk az nem teudnának keresni rajtunk!
Vegyük el a hitelképességüket!
És vegyük észre az IMF vesorolás is arról szól hogy ne kapjunk több EU -s forrást! be akarnak terelni minket a kizárólag hiteles finanszírozásba!
TalEle
2021-10-13 at 21:16
Az európai ballibek és honi hitvány, szivárványos csatlósaik nagyon jól tudják, hogy a választók többsége nem racionálisan, hanem impulzív módon, érzelmi alapon, a közösségi médiák fake news híreitől felheccelve dönt! Éppen ezért, a 2022-es választásokba történő, hitvány és példátlan külföldi beavatkozásra, mint amilyen a LIBE bizottság vizsgálódása volt a közelmúltban, vagy a decemberre várható, elmarasztaló ítéletre az EU bíróságon a „jogállamiság” ügyében, vagy a jövő tavaszra tervezett, EU-s költségvetési vizsgálóbizottsági vizit „korrupciózására”, „lőrincezésére” az egyetlen hathatós válasz, ha az országgyűlési választásokat és a gyermekvédelmi népszavazást egyszerre tartják meg! A Fidesznek, ha nyerni akar, akkor, a vonzó gazdasági intézkedések mellett, „érzelmi töltetet” is bele kell vinnie a választásokba! Amíg a parlamenti választás adná a „rációt”, addig a gyermekvédelmi népszavazás az „emóciót”! Ha, a két szavazást egyszerre tartanák meg, ezek „szinergiája” óriási valószínűséggel győzelemre segítené Orbánt, ha viszont külön-külön lesz a szavazás, akkor a Fidesz az országgyűlési választásokat el fogja bukni!
Orientál
2021-10-13 at 15:18
Soroséké az EU-s bürokraták nagy részük ,bezzeg ebben a hónapban lesz 15 éve hogy Gyurcsányék a lopásaik hazugságaik és államcsődöt okozásuk miatt tüntetőkbe lövettek , és ezekkel a Gyurcsányékkal akkor nem foglalkoztak. Ez az , amit Jupiternek szabad azt nem szabad az ökörnek politikájuk von der Leyenéknek ,aljas kétszínű társaság.
Torockó
2021-10-13 at 10:03
“A Die Presse szerint a magyar és a lengyel kormány attól tart, hogy az új eljárást elsősorban ellenük fogják alkalmazni. ” Téved a Die Presse. A lengyelek és mi is, sőt egész Brüsszel TUDJA, hogy csakis a két nemzet ellen alkalmaznák most ( a többit meg ezzel fenyegetnék, hogy ne merjenek a Lisszaboni Szerződésre hivatkozni és szuverenitásról beszélni).
A gyarmatosítást meg kell állítani!
K
2021-10-13 at 07:19
Az EPP-ből való kilépés huzavonája és elhúzódásához hasonlít a Magyarország és az EU közötti unalmas huzavona.
Már unalmas a jogállamisági téma, és a kettős mérce.
Már unalmas az Európai Unió állandó acsarkodása, akadékoskodása,gáncsoskodása Magyarországgal szemben.
HUXIT.
Namond
2021-10-12 at 23:18
A lengyelek nyilatkoztak karakánul.
Hát a szájhős, arcoskodó hősünk?
Cser Borbála
2021-10-12 at 22:32
Most már csak azt volna jó tudni, melyik az a 10 tagállam, aki beavatkozóként részt vesz a perben.
Murphy törvényei hatnak ezerrel.
2021-10-12 at 20:24
Brüsszel csak Murphy törvényeit alkalmazza szorgalmatosan,lemásolva,beaprítva minden egyes szót.
Mi itt a bökkenö?Alkalmazzuk mi is,oda-vissza.Ursula és egyéb cinikus gazemberek Brüsszelben,nem egyebek,mint legyek a faliszönyegen.
w
2021-10-12 at 19:28
@T.Fleischer2021-10-12 at 19:17
Brüsszelben már rég behelyettesítették, és megpróbálják alkalmazni! A behelyettesítés mentén gyakorolt nyomásgyakorlás egyre agresszívabb méreteket ölt!
Nincsenek illúzióim az Európai Bírósággal kapcsolatban se, mert ők a tárgyalás kezdete előtt a “főtanácsadón” keresztül kézhez kapják az ítéletet, ahogy ez a szovjet rendszerben is gyakorlat volt!
T.Fleischer
2021-10-12 at 19:17
Részlet a Szovjet alkotmányból:
„74. cikkely. Az SZSZKSZ törvényei egyaránt érvényesek valamennyi szövetségi köztársaság területén. Abban az esetben, ha a szövetségi köztársaság törvénye eltér az össz-szövetségi törvénytől, az SZSZKSZ törvénye van érvényben.”
Csak be kell helyettesíteni az alanyokat és kész.
w
2021-10-12 at 17:56
Szégyen az Európai Unióra nézve, hogy két országnak egy záradék ellen kell harcolnia, ami olyan kutyagumi záradék, amit bármire rá lehet húzni (egzakt tartalmi meghatározás nélkül), ha a szovjet birodalmi diktatúra eszközeivel akarnak elbánni egy független tagállammal!
Hogy mi a sz@rba léptünk már bele megint…
Rézmüves Gusztáv
2021-10-12 at 17:10
Tisztelt mindenki.
Ez a kérdés már rendezve van.
Hiszen ha egy személy nem igazolja hiteles származását és menekülésének valós indokát.
Menekültként való lajstromba vételének ügyvitelét nem végezheti el semmilyen intézmény sem.
Amint az közismeretes az állítólagos menekültek minden azonosító dokumentumukat eltüzelnek
( megsemisítenek)
A Német tagállam vagy a Spanyol szerződő fél nem követelheti, hogy fegyveres népirtásban részt vet terroristákat menekültként vegyen jegyzékbe az Európai Unió közössége.
Az ajánlások és a vélemények nem kötelező erejűek.
Még a tanács állásfoglalásai is ebbe a kategóriába vonandók.
A térség lakossága követeli a hatáskör túllépése miatti bírságolás bevezetését a renitens államokkal szemben.
Acts of the Community institutions/ legál Instrumensts.
mutant pig
2021-10-12 at 16:24
Megnyugvással tölt el az a tudat, hogy az EU-ban minden annyira rendben van, hogy a legnagyobb problémát a magyar és a lengyel jogállamiság jelenti.
Nahát
2021-10-12 at 15:04
A magyar és lengyel kormány közösen dolgozzák ki, határozzák meg részletesen a jogállamiság fogalmát, és segítségül küldjék meg Brüsszelnek! Az nem jogállamiság, hogy a gyerekeket kötelező homoszexuálissá és egyéb genderekké nevelni.
Grimmbusz
2021-10-12 at 14:34
“A Die Presse szerint a magyar és a lengyel kormány attól tart, hogy az új eljárást elsősorban ellenük fogják alkalmazni.”
Hihi, ez jópofa….akkor most tegyünk úgy, mintha nem tudnánk, hogy az egészet direkt azért találták ki. Még a végén kisütik, hogy csak nekünk van üldözési mániánk.
Pedig az üldözési mániánál csak az rosszabb, ha az nem is annyira alaptalan…
Vladtepesch
2021-10-12 at 13:59
Ha holnaptól az lesz a jogállamiság kritérium, hogy mindenkinek legyen otthon nőstény macskája, meg egy pár csizmája és akkor vagy kellőképpen jogállami, ha minden reggel megbaszod a macskádat a csizmaszárba’ – és mi ezt nem szeretnénk, akkor mi nem vagyunk jogállam???
Azért azt melyik EU-s alapító okirat írja elő, hogy azon túl, hogy a sajtó szabad, továbbá általános és titkos, minden szavazópolgárra kiterjedő választásoknak kell lenni időközönként stb. (azaz a klasszikus liberális álllamnak kell lenni), az is jogállamisági kritérium, hogy a lakosság 1/100.000-ed részét alig képező buzi-gender-pedo réteg perverzióra való joga fontosabb, mint a túlnyomó többség joga a normalitásra???????????
Poppy
2021-10-12 at 13:40
Ez nem a joról szól,mindenki tudja. Menjenek a p..a. Nevetségesek.
Gonella
2021-10-12 at 13:21
és ha majd esetleg a vétó ellen dönt a bíróság és a bizottságnak ad igazat és a 22-es választáson az orbán vezette fidesz győz, akkor bevonulnak a nemlétező úniós csapatok és érvényt szereznek az eu bizottság akaratának figyelmen kívül hagyva a népszuverenitást?
trianon is valami hasonló volt, apró kivételektől eltekintve ott is a népszuverenitást hagyták figyelmen kívül
Etel
2021-10-12 at 12:37
A vitatott pénz címkéje: covid helyreállítási alap.
Ha ez a neve akkor ehhez csak 2 dolog kell(ene):
a covid pusztítás megtörténte és a szándék (terv) a helyreállításra.
És ami nem kell(ene): az ideológiai feltételek, mert a haladó, a maradi, a jogkövető, a jogtipro egyaránt szenvedett.
Még a közúti balaetben is mindenkinek segélyt nyújt a mentő és nem válogat hibázó és ártatlan
között.
Egyelőre ott még úgy van.
Péter
2021-10-12 at 11:24
nem érdemes a jogi dolgokkal foglalkozni,ezek már régen megírták az itéletet gyurkabácsi tollba mondta,liberálfasiszták ,bolsi modszerekkel.Rájuk nem vonatkozik a jog,csak ránk ami épp nincs
azt majd játékszabály módosítással elintézik.
Levente
2021-10-12 at 11:21
khm2021-10-12 at 11:12
Úgy tudom,az úniós szerződésünkben nem szerepel semmiféle jogállamiság kitétel.”
Jól tudod. A “jogállamiság” fogalmát senki sem tudja megfogalmazni. Ezért is tiltakozik mindenki ellene.
khm
2021-10-12 at 11:12
Úgy tudom,az úniós szerződésünkben nem szerepel semmiféle jogállamiság kitétel.
Ha szerepelne,akkor pedig,jobb ha otthagyjuk ezeket a saját levükben főlni.
márko
2021-10-12 at 10:40
az EU , az NEM a liberális értékek UNIÓJA ( soha sem volt , de nem is lesz )
HANEM
. az EU , az gazdasági + kereskedelmi unió , az 1985-ös alapszerződésben vannak a tétetlek
ÉS
. az 1985-ös ELFOGADOTT + magától értetődő ÉRTÉKRENDEN lett alapozva
/
MOSTAN meg , a “progresszív liberálisok ” ARROGÁNSAN ELFOGLALTÁK
/
az EU , az NEM a liberális értékek UNIÓJA
az EU , az NEM a liberális értékek UNIÓJA
/
így látom én mint patkány
oshon
2021-10-12 at 10:39
Kezdjek a csehkakas es a vizilovas “nemzet elleni vagta” gigamutyizo szervezojevel es egyben megnyerojevel … “oszt” baj ladi !!!