“Több napja némaságba burkolózik Orbán Viktor és Pintér Sándor.” Ezzel a hangzatos apropóval hívta össze kedden a sajtót a Demokratikus Koalíció (DK), amelynek képviselője vélhetően elolvasta – vagy diktálta – az Átlátszó nevű blogon hétfőn és kedden megjelent cikket, amelyben újra előszedték a kilencvenes években “bombagyárosként” elhíresült, német “agent provocateur-t”, Dietmar Eduard Clodo-t, aki újra elmondta, hogy korábban megvesztegette Pintért, sőt, most már Orbánt is. A húsz éves álhírre most nem csak az LMP, hanem a DK is rávetődött, olyannyira, hogy Varju László alelnök a sajtótájékoztatón kijelentette: az embereknek joguk van tudni, hogy fogadott-e el a miniszter és a miniszterelnök pénzt az orosz maffiától, és köze lehet-e ennek a jelenlegi oroszbarát külpolitikához, vagy a paksi szerződés megkötéséhez. Varju László persze a PestiSrácok.hu által felvetett aggályokra kitérő válaszokat adott.
Orosz maffia és Putyin
Varju László szerint az embereknek joga van tudni, hogy mi az igazság egy olyan ügyben, amelyben egy elítélt bűnöző hivatalos tanúvallomást tesz, és abban arra hivatkozik, hogy a mai miniszterelnök és a mai miniszter korábbi rendőrfőkapitányként az orosz a maffiától vett át pénzt. A politikus természetesen megpróbálta összemosni az orosz bűnözőket is érintő ügyet Vlagyimir Putyin látogatásával, és kifejtette, hogy a közzétett állítások ellenére Orbán Viktor nem magyarázkodik, hanem “a mai orosz elnökkel üzletel”. Természetesen azt is kihangsúlyozta, hogy az orosz maffia egymillió márkát adhatott át a magyar miniszterelnöknek, és erről videó felvétel is készült, amely állítása szerint az orosz kormány és a titkosszolgálatok birtokában is lehet, tehát Putyin elnöknek is tudomása lehet róluk. Ennek persze köze lehet az oroszbarát külpolitikához és a paksi szerződés megkötéséhez. Mivel a DK most újabb képzeletbeli fogást találtak a magyar miniszterelnökön, amit minél tovább meg szeretnének tartani, ezért a DK az ügyben nem bonyolódott vakmerő következtetésekbe, egyszerűen arról beszélt, hogy rengeteg kérdése van a miniszterelnökhöz, amikre válaszolni kell. Ilyenek például:
- Találkozott-e Orbán Viktor és Pintér Sándor az orosz maffia tagjaival?
- Vettek-e át tőlük bármilyen pénzt?
- Van-e tudomása Orbánnak és Pintérnek arról, hogy Putyin láthatott-e ilyen felvételeket?
- Van-e tudomásuk arról, hogy bárki más vett-e át pénzt az orosz maffiától?
- Állított-e le a rendőrség az első Orbán-kormány idején bármilyen nyomozást az orosz maffia haza tevékenységével kapcsolatban?
- Lehet- e kapcsolat az Orbán-kormány oroszbarát külpolitikája, a paksi szerződés megkötése és egy ilyen felvétel között?
Hivatalos a vallomás
Portálunk a sajtótájékoztatón arról érdeklődött a DK alelnökénél, hogy miként lehetséges az, hogy Clodót és orosz-izraeli bűntársait épp az első Orbán-kormány idején fogták el és ítélték el első fokon, majd pont a Medgyessy kormány utolsó intézkedésével 2004 októberében kiadta Németországnak, ahol rövid időn belül, ki sem töltve a magyar bíróság által jogerősen kiszabott 10 évét, szabadon engedték, Varju László kitérő választ adott. Azt mondta, hogy kérdésünk jó, de csupán egy újabb megválaszolandó kérdéseket vet fel, amelyeket a kormánynak kellene megválaszolnia, és ezen kívül számos egyéb kérdés is megfogalmazható még a témával kapcsolatban. Azt is megkérdeztük, hogy miért kellene bárkinek is adnia egy tíz évre elítélt kalandor bűnöző véleményére azt a választ kaptuk, hogy “Clodo hivatalos vallomást tett”, igaz, nem tudni milyen ügyben és mikor.
Orosz apanázs
Az egész rémhírterjesztés hétfőn kezdődött, amikor a HVG egykor ünnepelt újságírója jelenlegi munkahelyén, az Átlátszó blogon közzétett egy Németországban megjelent könyvből való fejezetet, amelyet egy Jürgen Roth nevű kétes publicista írt. Az iromány arról értekezik, hogy a 2003-ban, bűnszervezet tagjaként elkövetett, robbanóanyaggal és lőfegyverrel való visszaélés miatt jogerősen tíz évre elítélt Dietmar Eduard Clodo még a kilencvenes évek elején, a szolcnevoi maffia magyarországi helytartójának, Szemjon Mogiljevicsnek a megbízásából pénzt adott át Pintér Sándor akkori rendőrfőkapitánynak, és még pár főrendőrnek. Aztán ma is megjelent egy veretes értekezés arról, hogy tulajdonképpen nem csak Pintérnek, hanem az éppen az 1994-es választásokon nagyot bukó Fidesz képviselőjének, Orbán Viktor jelenlegi miniszterelnöknek is ment az orosz apanázsból. Sőt, a megvesztegethetetlennek és a mai napig a legtisztességesebb egykori rendőrnek tartott Tonhauser László is pénzt fogadott el az orosz maffiától, Clodón keresztül. És persze minderről videó felvételt is készített az orosz maffia, vagy Clodo, franc se tudja, a lényeg, hogy a felvétel Putyinhoz került, aki most ezzel zsarolja az Orbán-kormányt. Kár, hogy eddig ezt még az erről beszélő Clodo sem látta, pedig állítása szerint ő osztotta a kenőpénzt.
Kommunista aktivista
Nem érdemes arról értekezni, hogy a blogon megjelent cikkben mennyi az igazságtartalom, mert szinte minden mondatát cáfolni lehetne, erre azonban sem hely sem idő nincs. Arról is már számos cikk megjelent, hogy éppen Orbánék rendőrsége számolt fel olyan bűnöző csoportokat, amelyek a szoci kormányok idején zavartalanul garázdálkodtak. Azonban nem állhatjuk meg, hogy a cikk néhány igazán blőd elemét ne osszuk meg a PestiSrácok.hu olvasóival. Jürgen Roth, Piszkos Demokrácia című könyvének Magyarországgal foglalkozó részében nem mást hívott segítségül, mint a hírhedt “agent provocateur”-t, Dietmar Eduard Clodo-t, aki az Átlátszó blog szerint is kommunista aktivistaként tizenéves fejjel megjárta a börtönt, mivel belekeveredett a Vörös Hadsereg Frakció (német rövidítéssel RAF) terrorszervezet kapcsolatrendszerébe. Magyarországon több büntetőügye volt, a már említett “bombagyáros” történet, belekeveredett egy pénzhamisításba is, valamint uráncsempészettel is elkapták. Ez persze a német író elvtársat nem nagyon érdekelte, mivel az Átlátszó szerint azt írja könyvében, hogy Dietmar Clodo azonban a rendelkezésemre álló, eskü alatt tett nyilatkozatával igazolja vádjait. Mármint, hogy Pintérnek és Orbánnak is pénzt adott át. Clodo, elvtársának azt is elmondta, hogy a “bombagyáros” ügyében ellene valló Leonyid Sztecura volt igazából a bombagyár tulajdonosa, mivel a ukrán-izraeli maffiózó sok robbantásos támadást és gyilkosságok egész sorát követte el.
Mindig és minden körülmények között ártatlan
Leonyid Sztecuráról röviden azt kell tudni, hogy – minő meglepetés -, éppen az Orbán kormány rendőrsége tartóztatta le 2001-ben, majd állította bíróság elé és utasította ki az országból különböző erőszakos bűntettek miatt. A maffiózó a mindig és minden körülmények között ártatlan Szemjon Mogiljevics jobbkeze volt, aki a kilencvenes években Budapestről irányította az orosz-ukrán bűnszervezetét. A Szeva bácsinak is becézett, és Clodo egyik jó barátjának mondott ukrán-orosz-izraeli bűnöző évtizedekig volt az FBI tíz legkeresettebb bűnözői között, magyarországi kiszorításában még az amerikai FBI is bekapcsolódott. Utóbbi akció, hogyhogy nem, éppen az első Orbán-kormány alatt indult és fejeződött be. Az már apró mellék körülmény, hogy Jürgen Roth szerint az 1998-ban meggyilkolt olajos bűnözőt, Boros Tamást a XIII. kerületben robbantották fel, miként az is csak néhány betűt érdemel, hogy a nagytudású német szerző szerint a Clodo elleni eljárások átláthatatlanok voltak, és ügye a mai napig államtitok, ami egész egyszerűen nem igaz. Ami viszont szó szerint ide kívánkozik az a szerző kedves kis szösszenete a megtért, és manapság mintegy jószolgálati nagykövetként élő Clodo hétköznapjairól (zsebkendőket előkészíteni!):
Dietmar Clodo azóta Szemjon Mogiljevics támogatásával, akit jó barátjának nevezett, és akiről a mai napig nagy tisztelettel beszél, egy nemzetközi biztonsági vállalatot vezet. Emellett muszlim és keresztény gyermekek képzését támogatja a pakisztáni Lahorban, anyagilag is. Gyakran meglátogatja és segíti őket, amiben tudja. 2016. húsvétkor járt legutóbb Lahorban, ahol személyesen átélte, amint egy öngyilkos merénylő a levegőbe röpíti magát. 70 halott és 300 sebesült, köztük „néhány az én gyerekeim közül”. Fényképeken látni, hogy sérült gyermekeket látogat meg a kórházban. A bajorországi faluban, ahol él, szíriai menekültek gyermekeiről gondoskodik.
Ha kiheverték Clodo szentté avatását, és mindezek fényében kíváncsiak a sorosblog cikkeire, itt és itt elolvashatják. Csak óvatosan!
Szerző: Szenvedi Zoltán és Dezse Balázs
A címlapfotón Dietmar Eduard Clodo látható a Fővárosi Bírság tárgyalásán. Fotó: origo.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS