Pesti Srácok

A DK lehet az új SZDSZ

A DK lehet az új SZDSZ

A DK azt gondolja, zsarolhatja az MSZP-t, így egyre inkább azt érezni, hogy egy új SZDSZ kezd kialakulni – nyilatkozta Boros Bánk Levente, a Nézőpont Intézet munkatársa a Kossuth rádiónak. A párt budapesti támogatottsága kapcsán megjegyezte, a DK szavazóbázisa szinte szekta.

A politológus az MSZP és a DK fővárosi összefogásáról szóló hírek és saját közvélemény-kutatásuk eredményeinek összehasonlítása kapcsán arról beszélt, a fővárosban a DK erősebbnek tűnik az MSZP-nél, a Jobbik támogatottsága pedig bőven az országos átlaga alatt szerepel Budapesten.

Kiemelte, az LMP és a DK bázisa is elég elkötelezett. Megjegyezte, a „Gyurcsány-párt esetében, már szinte szektáról beszélhetünk”, mivel elutasítják a kormánypártokat, ugyanakkor nagyon elkötelezettek Gyurcsány Ferenc pártelnök, volt kormányfő mellett.

Az elemző véleménye szerint emiatt érdekes, miért „hódolt be” az MSZP Budapesten a DK-nak. A szocialista párt dilemmában van, nem tudja eldönteni, érdemes-e szembefordulni Gyurcsány Ferenccel, és ezzel kiszorítani az országgyűlésből, másrészt Molnár Gyula pártelnök az összefogás híve.

PestiSracok facebook image

Teljes cikk itt olvasható.

Forrás: hirado.huFotó: mandiner.hu

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.