Pesti Srácok

DK-s értékelő: szuperkórház nem lesz, marad a káosz a bulinegyedben, az alsógatyás Gréczy nem közügy

DK-s értékelő: szuperkórház nem lesz, marad a káosz a bulinegyedben, az alsógatyás Gréczy nem közügy

Az alsógatyás Gréczy nem politikai kérdés, nem lesz szuperkórháza a fővárosiaknak, mégsem tesznek semmit a bulinegyed káosza ellen – ezeket ismerték el a bevándorláspárti Demokratikus Koalíció budapesti kerületvezetői szerdai teljesítmény-értékelőjükön. Természetesen nem győzték hangsúlyozni, hogy "vérlázító" gazdasági ügyekre derítettek fényt – feljelentést persze nyilván nem tettek.

– mondta Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke a párt főpolgármester-helyettesének és polgármestereinek évzáró sajtóbeszélgetésén, Budapesten, szerdán. Gy. Németh Erzsébet (DK) humán és kulturális területekért felelős főpolgármester-helyettes azt hangsúlyozta: Budapest kulturális sokszínűsége egy olyan érték, amit a főváros vezetése meg fog őrizni az Orbán Viktor utáni időkre.

PestiSracok facebook image

– szögezte le a DK-s politikus a színházban lezajlott zaklatási ügy kapcsán.

– fűzte hozzá. Ugyanakkor az ellenzéki politikus szerint elfogadhatatlan az, amit egy hasonló ügyben Dörner György, az Újszínház igazgatója tesz. Gy. Németh Erzsébet a fővárosi önkormányzattal kapcsolatos korábbi, megfogalmazása szerint "vérlázító" gazdasági ügyletekről kijelentette: ennek véget vet az új ellenzéki vezetés, ezután pályázati formában lehet pénzt kapni a fővárostól. Az ellenzéki politikus példaként említette, hogy a Budapest Európa Sportfővárosa rendezvénysorozat 200 millió forintos költségvetéséről egyoldalnyi szöveget, egy táblázatot és színes képeket tartalmazó elszámolás készült. A költségek között több tízmilliós médiamegjelenés és szabadtéri spinning ball program is szerepel.

László Imre (DK) XI. kerületi polgármester a városrész lakáshelyzetéről szólva azt mondta: egy ilyen "túlépített" területen az utóbbi időszakban több, mint 14 ezer lakás épült, illetve kapott engedélyt, a Lágymányosi-öböl partján 25 ezer iroda és háromezer lakás épül, miközben ennek a Gyöngyös, Szekszárd lakosságával vetekedő embertömegnek a közlekedése megoldatlan. A polgármester hozzátette: társasházépítési tilalmat rendelt el. A dél-budai szuperkórházról a volt kórházigazgató elmondta: a Fidesz fél évtizede megígérte a beruházást, de még az alapkőletétel sem történt meg.

– jegyezte meg a kormányoldalra célozva az ellenzéki politikus. László Imre elmondta azt is, hogy a napokban már az ötödik helyreigazítási pert nyerte meg az önkormányzati kampány idején vele szemben a kormánypárti sajtóban megjelent nemi erőszak vádjával kapcsolatban.

Niedermüller Péter (DK) erzsébetvárosi polgármester arról beszélt, hogy az októberi választási győzelmet követő átadás-átvétel során kiderült, hogy az előző vezetésnek több tízmilliós ügyvédi kiadásai voltak, százezer forintos óradíjakkal; 30 milliót fizettek szóbeli tanácsadásért, és volt olyan önkormányzati cég, amelyiknél nem volt munkatárs, csak fizetés. A DK polgármestere a legsürgősebbnek a parkolás megoldását tartja; a jelenlegi, december 23-án lejáró előnytelen szerződést kénytelenek voltak meghosszabbítani öt hónappal, azután viszont ha lesz egységes fővárosi parkolási rendszer, ahhoz csatlakoznak, ha nem, akkor a hatodik kerülettel fognak együttműködni. Niedermüller Péter a bulinegyeddel kapcsolatban legsürgősebbnek a hatályos törvények betartását nevezte, február végéig pedig az érintettek – lakók, civilek, vendéglátósok, rendőrök – részvételével konszenzusos javaslat készül a helyzet tartós rendezésére.

– mondta a polgármester.

Németh Angéla XV. kerületi ellenzéki polgármester elmondta, hogy a helyi Fidesz miatt október 11-ig nem volt kerületi költségvetés, de az önkormányzati választáson mind a 14 választókerületben győzött az egységes ellenzéki jelölt, így novemberben már visszamenőleg kifizethették az önkormányzati dolgozóknak az elmaradt béremelést és jutalmakat. Jövőre pedig már lakossági véleményeket is figyelembe véve készül a közösségi költségvetés; a további tervek között szerepel Újpalotán vásárcsarnok, Rákospalotán pedig multifunkcionális rendezvényközpont létesítése.

Gyurcsány Ferenc újságírói kérdésre Gréczy Zsolt DK-s országgyűlési képviselő zaklatási ügyéről azt mondta: ha megalapozott, bizonyított, akkor közügy, de a vádak nem állnak meg.

– jegyezte meg a pártelnök.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.